Életmód, gasztronómia

Ördögbocskor: ilyen tüneteket okozhat az iskolások és óvodások ebédjébe került gyomnövény

Agrofórum Online

A népi gyógyászat is ismerte és használta az ördögbocskor nevű gyomnövényt, ennek ellenére óriási riadalmat keltett, hogy a napokban gyerekek számára feltálalt ételben találták meg. Pár napig még érdemes figyelni az esetleges tünetekre.

Az elmúlt napokban a hazai hírek főszereplőjévé vált az ördögbocskor nevű gyomnövény. Az ok prózai, ugyanakkor nagyon ijesztő: több budapesti, X. kerületi iskolában és óvodában az ebédre felszolgált zöldbabfőzelékben találták meg, mégpedig a kondér alján, így a gyerekek már ettek az ételből, mire a problémára fény derült.

A kőbányai önkormányzat azonnali vizsgálatot indított, ételmintát juttattak el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumába. Az eredmény gyorsan megszületett, és megnyugtató volt. Valóban megállapították idegen anyag jelenlétét az ételben, amit közönséges ördögbocskorként azonosítottak.

Ez a melegigényes gyomnövény a népi gyógyászat előtt sem ismeretlen, régen köhögéscsillapítóként használták, bár enyhe mérgezési tüneteket is okozhat. A főzelékbe került 2-2,5 centiméteres darabkák Zacher Gábor főorvos, oxyológus, mentőorvos szerint nem jelentettek olyan mennyiséget, hogy tüneteket válthattak volna ki. Feltehetőleg a mirelit alapanyagból kerülhettek az ebédbe, a vágott sárgahüvelyű zöldbabban lehetett az ördögbocskortermés.

A gyomnövény onnan kapta különös nevét, hogy a kóróját ősszel gyakran sodorja a szél a mezőkön. A németek Hexendistelként (ördögbogáncsként) hivatkoznak rá. A riadalmat az okozta az oktatási intézményekben, hogy eleinte csattanó maszlagra gyanakodtak, ami viszont erősen toxikus hatású.

A kőbányai önkormányzat elővigyázatosságból továbbra is azt kéri az érintett gyerekektől és szüleiktől, hogy figyeljenek az esetleg kialakuló, hirtelen jelentkező panaszokra: hasi fájdalomra, puffadásra, gyengeségre vagy lázra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Praktikus tanácsok gombaszedőknek + videó

2025. április 7. 16:40

A tavasz első gombáit vadásztuk Vass Éva gombaszakellenőrrel a pilisi erdőkben. Megismerkedhetünk a cseh kucsmagombával, az osztrák csészegombával, de mutatunk videónkban még egy gyönyörű, ám mérgező gombát, az óriás papsapkát is.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Mit mutatnak most a kalászosok?

2022. május 25. 14:19

Nézzük, hogyan alakult a kalászosok fejlődése, mi vezetett a most látható állapotokig.

A parlagfű elleni védekezés tanulságai 2018-ban - Éves összefoglaló

2018. november 7. 09:06

A 2018. évben a mért legmagasabb pollenkoncentráció jóval alatta maradt a 2017. és még a 2016. évben mért értékeknek, de ez még mindig az allergiát kiváltó szint 6-10 szerese volt, ami az allergiások szemszögéből nézve egyáltalán nem tekinthető sikernek.

"Parlagfű kisokos": a Nébih ingyenes kiadványa általános iskolásoknak

2019. augusztus 17. 07:38

A Nébih folyamatosan dolgozik a parlagfűvel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése érdekében, és kiemelten fontosnak tekinti, hogy a felnövekvő generáció is megismerje hazánk legelterjedtebb gyomnövényét.

A kukorica és a gyomnövényei közötti kölcsönhatások

2019. június 7. 04:36

A kukorica egyik legfontosabb szántóföldi növényünk. Termesztésének sikerességét jelentősen befolyásolja az, hogy a gyomnövények elleni védekezési eljárások mennyire hatékonyak.