Életmód, gasztronómia

Komposztálhatunk télen is, ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat

Agrofórum Online

A szerves hulladék „eltüntetésének” megfelelő módszere a komposztálás. Ezt mindenki a meleg időhöz köti, pedig télen sem kell lemondanunk róla.

A házban és ház körül keletkező szerves hulladékot egyre többen komposztálják Magyarországon is. A természet hihetetlen varázslata, ahogyan a levelekből, zöldségmaradványokból, tojáshéjakból idővel tápanyagban gazdag humusz keletkezik, így abból a kertünk önellátóvá is válhat. Vigyázni kell azonban, mert a komposzt esetenként fertőzési forrást jelenthet, nem szabad válogatás nélkül mindent belehelyezni.

Kevesen tudják, hogy a kórokozók egy része képes túlélni a komposztálási folyamatot, így magunk fertőzhetjük meg velük a kultúrnövényeinket. Tilos tehát olyan növényi részeket a komposztba helyezni, amelyeken szabad szemmel is látszik a kórokozók jelenléte, például a taplóké, amelyek kifejezetten szívós termőtestek.

A komposztálás, vagyis a szerves anyagok mikrobiális lebontása exoterm, azaz hőtermelő folyamat. A komposztdombok általában melegebbek a környezetüknél, a keveréssel, szellőztetéssel pedig lehűtjük, ami zavarja a lebontási folyamatokat. Felmerülhet a kérdés: télen egyáltalán nem folytathatjuk a komposztkészítés hasznos gyakorlatát?

Meglepő módon a válasz: dehogynem! A mikróbák ugyanis a leghidegebb időjárási körülmények közt is végzik áldásos munkájukat, még ha lassabban is a megszokottnál. Ha azonban megfogadunk néhány jó tanácsot, akkor a végeredmény kielégítő lesz. Érdemes összeszedni a kertből az avart és a lehullott gallyakat még az első hó előtt, hogy a téli komposztáláshoz megfelelő alapanyaggal rendelkezzünk.

Építsünk nagyobbat!

A hideg évszakban célszerű a szokottnál nagyobb komposztdombot készítenünk, akár 1 köbméter kiterjedésűt is, mert az biztosan nem fog átfagyni, vagyis beindulhatnak az említett exoterm folyamatok. Néha gőzölögni is látjuk majd a kupacunkat, de ne aggódjunk, ez teljesen természetes látvány olyankor.

A melegebb hónapokban alapvető, hogy a komposztunkat néha átforgassuk, ezzel ugyanis gyorsítjuk a lebomlást. Télen ezt el kell felejtenünk, örüljünk, hogy van némi hő a halom belsejében, amit munkára tudunk bírni. Nem ördögtől való, hogy akár szigeteljük is a dombunkat, például száraz levelekkel, mulccsal, faforgáccsal, vagy akár szalmával (természetesen gyomokat egyik se tartalmazzon).

Télen különösen ügyelni kell arra, hogy a komposzthalom nedvességtartalma megfelelő legyen. Víz hiányában a mikroorganizmusok nem tudják elvégezni a munkájukat. Ez úgy előzhető meg, ha például a száraz konyhai hulladékot kidobás előtt kissé megnedvesítjük, illetve a dombunkat akár fóliával is letakarhatjuk. A cserépkályhában, kandallóban keletkező fahamuból is használhatunk, de csak csínján: az a jó, ha meg sem látszik, hogy kevertünk belőle a komposztunkba.

Tippek a téli komposztáláshoz:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Tűzifa kérdések: erdei köbmétertől a száraz tűzifáig

2022. november 16. 05:36

A legjobban akkor járunk, ha tavasszal vásárolunk tűzifát és egész nyáron hagyjuk feldarabolva száradni. Ha nedves fával fűtünk, akkor igen komoly energiaveszteséggel számolhatunk.

Fatüzelés: érvek és ellenérvek

2022. október 26. 06:37

Érdemes, hasznos, tudatos döntés a fával való fűtés az otthonunkban? Milyen környezetvédelmi vonatkozásai vannak? Mitől függ a fatüzelés helyes gyakorlata?

Magágykészítés: hogyan, miért?

2026. február 10. 16:10

Egy adott növénykultúra sikeres termesztésének, a terméspotenciál elérésének alapja a megfelelő magágy. Az alkalmazott művelési rendszertől függetlenül, de az abból eredő sajátosságok figyelembevételével ezért nagy hangsúlyt kell fordítani annak minőségére.

Komposztálás télen: hogyan működik jól? – Tippek a hideg hónapokra

2026. január 3. 05:40

A komposztálás télen is hatékony lehet akkor, ha megfelelő körülményeket teremtünk a mikroorganizmusok számára.