Gépinfo

Egyre erősebb traktorokkal árasztaná el Európát a kínai YTO

Agrofórum Online

Az 55–115 lóerős tartományba tartozó, Stage V emissziós szintű traktormodelleket mutatott be nemrég a kínai YTO. A 2007 óta Magyarországon is jelen lévő márka már a 130–180 LE-s verziókon is bőszen dolgozik.

A kínai YTO márka története 1955-ben kezdődött, és akkor még szovjet licenc alapján gyártottak (lánctalpas) traktorokat. 1985-től már a Fiat technológiáját átvéve készítettek kerekes traktorokat, és erőgépeik 2007-ben Magyarországon is megjelentek.

A nagyvállalat Kína legnagyobb mezőgépgyártója, amely fennállása óta 3 milliónál is több traktorral, illetve dízelmotorral segítette az ország agráriumának fejlődését. A honlapjuk tanúsága szerint 25-től egészen 300 LE-ig kínálnak erőgépeket (évente összesen 90 ezer darabot értékesítenek belőlük), és a novemberi hannoveri Agritechnica kiállításon újabb fontos mérföldkövet jelenthettek be.

Elkészültek ugyanis a Stage V károsanyag-kibocsátási normát teljesítő traktoraik, ami elengedhetetlen feltétel a nyugati térhódításhoz. Rögtön kétfajta négyhengeres masinával rukkoltak elő, ráadásul állításuk szerint harmadával alacsonyabb áron, mint a nagynevű vetélytársak.

A Doosan dízelmotorral szerelt NMF széria az 55–70 LE-s tartományban kínál három modellt, míg az NLY sorozat tagjait saját gyártmányú erőforrások hajtják, és ezek egy kategóriával feljebb, a 97–115 LE-s tartományban találhatók.

Az újdonságoknak részben magyar vonatkozásuk is van, a teszteket ugyanis az elmúlt két évben nálunk, illetve Lengyelországban végezték. Az új YTO traktorok négyoszlopos fülkét és gömbölydedebb dizájt is kaptak. A 12/12-es váltó mellett a 2,9 tonnás hátsó emelési kapacitást kell még kiemelnünk.

A tervek szerint a kínai márka hamarosan elkészül a 130–180 LE-s Stage V-ös motorokkal szerelt traktorokkal is. Ezeket a 2025-ös Agritechnicán szeretnék majd bemutatni, és feltehetőleg már hathengeres motor fog dolgozni a burkolatuk alatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A leromlott állapotú, tömörödött talajba is életet lehel egy új gép

2025. október 20. 13:10

Különleges művelési módhoz speciális gép jár: ez a Delfino eke, amely milliók életét változtatja meg.

Napi 150 hektárral végzett a Horsch gigantikus direktvetőgépe, a gazda nem hitt a szemének

2025. október 18. 16:10

Tarlóba és szántott földbe egyaránt tökéletesen vet a német Horsch direktvetőgépe, amelyről most egy gazda is megosztotta a tapasztalatait.

Hatalmas bejelentés az MTZ-től, piacokat rabolnak ezzel a döntéssel

2025. október 17. 16:10

Az egykori szovjet (ma fehérorosz) traktormárkával kapcsolatos hírek még mindig megdobogtatják a magyar gazdák szívét.

Zöld színre vált a híres kék mezőgépmárka, a kínai tőke mindent megváltoztatott

2025. október 16. 13:10

A csődtől mentette meg a Rabe munkagépgyártót a kínai Zoomlion, amely teljesen a maga képére formálja a patinás német márkát.

A Fendt bemutatta a hidrogén meghajtású traktor prototípusát

2023. március 10. 08:03

A mezőgazdasági gépeket gyártó Fendt bemutatta a hidrogén-üzemanyagcellás hajtású traktor első prototípusát Németországban.

MTZ és John Deere kalapács alatt - Mezőgazdasági gépárverést tart a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

2018. május 23. 06:30

Használt MTZ traktort, John Deere kistraktort, homlokrakodót, bálázót, trágyaszórót, teherautókat és számos egyéb mezőgazdasági gépet árverez május 30-án a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

Traktorral a suliba – akár Magyarországon is követendő példa lehetne

2024. április 7. 16:10

Figyelemfelkeltő szokásként traktorral mennek iskolába a diákok néhány amerikai megyében. Sokan ott is a mezőgazdaságból élnek, és ezt fontosnak tartják megmutatni.

Ilyen MTZ traktort még nem láttunk! - Aranyozott erőgép egy parkolóban

2018. december 11. 09:14

Valószínű, hogy ez az egyik legvagányabb Belarus MTZ 1221.2, ami valaha is legördült a fehérorosz gyártósorról.