A téli hónapok zordságát, a hideget a szántóföldeken és azok környezetében minden jelen levő élőlény megérzi. A kultúrnövények, valamint a rajtuk élő, táplálkozó kártevők és kórokozók is. Ez alól a madárvilág sem kivétel, így a tél átvészelése ezeknek az állandó testhőmérsékletű állatoknak meglehetősen komoly kihívást jelent.
Hasznos – káros
Sajnálatos módon a madarak, így a szántóföldi élettérben előforduló madarak (és egyéb más állatok) megítélése gyakorta több száz éves sztereotípiák alapján történik, amelyek általában csak a mezőgazdasági termelés egyes kiragadott szempontjai alapján alakultak ki.
Hasznos lehet egy madárfaj, ha a szántóföldeken termelt növények kártevőit fogyasztja, ugyanakkor káros lehet, ha az ilyennek kikiáltott madarakat tápláléknak tekinti. Tény és való, hogy sok madárfaj képes akár jelentős mennyiségi, vagy minőségi károk okozására is a szántóföldi növénytermesztés keretei között, de ezek a kártételek igen sok esetben eléggé egyszerűen orvosolhatók, megelőzhetők, kiküszöbölhetők, vagy mértékükben csökkenthetők.
Az a „vaskalapos” megítélés, hogy a mezőgazdasági termelés számára hasznos fajokat segítsük, az ilyen célból károsnak ítélt fajokat pedig pusztítsuk napjainkban – szerencsére – kezd egyre inkább kikopni a gyakorlatból. Kezdünk lassacskán rájönni arra, hogy egy agrár ökoszisztémában (amelynek akár tetszik, akár nem) mi magunk is részesei vagyunk, szinte minden mindennel valamilyen módon összefügg.
A sokismeretlenes egyenletrendszerben pedig a változók számának csökkenése, azaz a napjainkban divatos szóhasználattal élve a biodiverzitás csökkenése minden, az agrár ökoszisztémában bekövetkező változás következményeit drasztikus mértékben megnövelheti.
Éppen ezért a mezőgazdasági területeken élő madarakra se úgy tekintsünk, mint számunkra gazdasági szempontból éppen hasznot, vagy kárt okozó (vagy csak potenciálisan okozó) szervezetekre, hanem úgy, mint a rengeteg élőlényből álló agrár ökoszisztéma egyik elemére, amelynek kiesésének következményeit jelen ismereteink szerint igen sok esetben nem tudjuk előre megjósolni.
Nem mellékesen a kellően diverz, azaz gazdag élővilág olyan pluszt ad az emberiségnek, amely pénzben nehezen kifejezhető. Lehet, hogy sok állat, így pl. sok madárfaj is gazdasági szempontból felesleges a szántók környezetében, de ha szeretnénk, hogy gyermekeink, unokáink is láthassák még őket szabadon, akkor valamilyen szinten törődnünk is kell velük.
Gyakorlati lépések károsítás ellen
A szántóföldek környezetének madárvilágát általában nagymértékben befolyásolja a táblák mérete és azok környezete. Minél kisebb táblákra van osztva (nyilvánvalóan azért a gépi munkálatokat durván nem akadályozó mértékben) egy adott terület és minél több a mezőgazdaságilag nem művelt terület aránya, annál több állatfaj találhat ott élőhelyet.
Ez természetesen nem csak a madárvilágra igaz! A korábbi mezővédő erdősávok, illetve utódaik rengeteg olyan állatfajnak nyújtanak (talán utolsó) menedékhelyet, amelyek jelenlétükkel, tevékenységükkel valamilyen szinten hatással vannak a szántóföldeken folyó növénytermesztési munkálatokra is.
Ha csak a madárvilágot nézzük, a bokros, fás, dudvásszárú növényekkel teletűzdelt területek általában rengeteg madárfaj számára biztosítanak élő- és szaporodási területet. Ez a helyzet a tél beköszöntével sem változik, legfeljebb a költés marad ki a lehetőségek közül.
Egy több száz hektáros tábla közepén ugyanakkor azért ne nagyon számítsunk magas biodiverzitású élővilágra. Madarak is legfeljebb akkor lesznek ott jelen, ha az illető kultúra táplálékot biztosít számukra.
Nyilvánvalóan a mezőgazdasági termelésre az esetenként mégis előforduló, akár tömeges mértékű téli madár invázió valamilyen hatással azért jár. Ez nyilvánvalóan lehet negatív, de akár pozitív is.
Ha a negatív esetet nézzük, akkor elsőként a vizes élőhelyek vándor madarainak, a vadludaknak és a hattyúknak a gabona, illetve a repce földeken okozott kártételére kell kitérnünk. Igazság szerint egyik sem olyan probléma, amelyet ne lehetne mérsékelni, vagy elviselhető korlátok közé szorítani.
A vadludak őszi vonulásuk idején hazánk egyes régióiban hatalmas mennyiségben vannak jelen egyes vizes élőhelyeken (Tatai öreg tó, Hortobágy…). Bár az éjszakát a vízen töltik, de táplálkozni a környező (ez akár 10 km-es távolságokat is jelenthet!) földeken, általában az őszi vetésű gabonák tábláin szoktak.
Mivel szinte mindig tömegesen jelennek meg, így az általuk megszállt tábla növény állományának lombozatát akár 90%-ig is elpusztíthatják. A vadludak alapvetően a fejlettebb, nagyobb lombozatú, korábban vetett gabona állományokat kedvelik, mivel nem szívesen bóklásznak sokat lábon a táplálék begyűjtése céljából.
A fentebb leírtakból adódóan a vadliba kártétel ellen a kalászosok későbbi vetése egyértelműen jó védekezési módszer, mivel a madarak a fejlettebb, így a korábban vetett állományokat fogják előnyben részesíteni. Abból a magasságból, ahol repülnek, a félelmetesen éles szemeikkel ezt rendkívül gyorsan el tudják dönteni.
A kisméretű táblákat is kerülik, mivel 50 – 70 méternyinél közelebb a tábla szegélyéhez nem szívesen tartózkodnak a négylábú ragadozóktól való félelmük miatt. Így az optimálisnál némileg később vetett, kicsiny táblák igen jó eséllyel megúszhatják a vadludak tömeges kártételét. A reggeli betelepülés idején az emberi tevékenység a tábla környezetében szintén hasznos lehet, mivel ekkor nem oda, hanem máshová fog a vadlúdcsapat táplálkozás céljából leszállni.
A hattyúk a ludakkal ellentétben jobban kedvelik az őszi káposztarepcét. Legelésük során akár a talaj szintjéig kicsíphetik a repce növény középső, legfiatalabb részét, így sok esetben a tenyészőcsúcs is károsodhat.
A repce könnyen regenerálódó növény és a tőlevélrózsa szélső, öreg leveleinek tövéből tud képezni később hajtásokat. Ugyanakkor egy ilyen károsodott tő fejlődésében lemarad az egészségesektől, a növényállomány emiatt rendkívül heterogén lesz.
Ez a heterogenitás például a virágzás szélsőséges mértékű elhúzódása miatt a későbbi növényvédelmi munkákat rendkívüli mértékben megnehezítheti. A hattyúkra is igaz, amelyet a vadludak esetében leírtunk, tehát a fejlettebb, nagyobb zöldtömeggel rendelkező állományokat kedvelik, és kerülik az olyan tábla szegélyeket, ahol a növényzet takarásában négylábú ragadozó támadhat rájuk. Az emberi tevékenység kevésbé zavarja őket, sőt esetenként agresszíven is felléphetnek az emberrel szemben.
Bár a hattyúk jól repülnek, de ezt a tevékenységüket csak nagy távolságok megtételére használják. Hatalmas, nehéz testükkel rendkívül nehezen szállnak fel, így ezt az energia pazarló műveletet – ha lehet – kerülik. Ugyanakkor ösztönösen irtóznak a négylábú ragadozóktól, így egy nagyobb testű kutyát sétáltatva rendkívül gyorsan és hatásosan távozásra lehet őket bírni.
Bár mind a hattyú, mind pedig a vadlúd fajok védettek, így nem csak elejtésük, de zaklatásuk is tiltott, de egy kutya sétáltatása nem igazán minősíthető zaklatásnak a szántóföldek között. Ráadásul ezek a nagy madarak meglehetősen intelligensek: gyorsan megjegyzik, hogy mely földek környezetében éri őket zavarás. A későbbiekben olyan repce földeken gyűlnek össze tömegesen, ahol nem háborgatja őket semmi sem a nap folyamán.
Közvetlen előnyök
A szántóföldek téli madár együttese igen sok esetben gyors és közvetlen hasznot hajthat a gazdálkodóknak. A szántó és környezete télen sem üres, egyes állatok számára bővelkedik a táplálékforrásban. A legnagyobb élő biomasszát az őszi vetésű kultúrák növényállományait leszámítva – sajnos – a mezei rágcsálók populációja jelenti. Ez a nagy mennyiségű élő táplálék igen sok természetes ellenség, ragadozó számára a tél átvészelésének záloga.
Sajnálatos módon a mezei rágcsálók elleni védekezés során a legtöbb gazdálkodó azonnal a kémiai megoldás irányában kezdenek el gondolkodni, pedig vannak más, igencsak hatásos védekezési lehetőségek is.
A mezőgazdaságban használatos rodenticidek közül a fémfoszfid hatóanyagú készítmények a jelenlegi nedves körülmények között nem hatékonyak. A bennük található cink foszfid már a nedves talajjal érintkezve lebomlik és a rágcsálót elpusztítani hivatott foszforhidrogén gáz még az előtt kifejlődik és elvész, mielőtt a rágcsáló a mérgezett csalétket elfogyaszthatná.
A véralvadásgátlót (klórfacinon) tartalmazó készítmények hatásosak ugyan, de a hatóság által előírt járatkezelés rendkívül munkaerő igényes. Sok gazdaságban egyszerűen nincs annyi munkás, amely elegendő lehetne egy eredményes pocok irtás kivitelezéséhez.
Nagyon sok madárfajnak télen szinte egyedüli táplálékforrása a mezei rágcsálók sokasága. Közismert pl.:, hogy az egerészölyv azért egerész, mivel hogy egerekkel, pockokkal táplálkozik. Télen a hazai populáció egy része ugyan délebbre vándorol, viszont helyettük jelentős mennyiségű gatyás ölyv érkezik északról, amelyek ugyanolyan egér- és pocokpusztítók, mint egerész társaik. A télen nálunk előforduló rétihéja fajok (még az északról érkezett ritkább fajok is) szinte kizárólag mezei rágcsálókon húzzák ki nálunk a telet.
Nem csak a kimondottan ragadozó madarak élvezik a megnövekedett mezei rágcsáló biomassza nyújtotta táplálékforrást. Vizes élőhelyek közelében a különféle gázlómadarak (gémek, kócsagok) már régóta rájöttek arra, hogy könnyebb a pocokvárak környezetében a rágcsálókat összeszedni, mint a jéghideg vízben várni, hogy egy óvatlan halacska a csőrük lőtávolságába kerüljön.
A különböző gázlómadarak jelenléte egy adott táblán nagyon jól mutatja is azokat a foltokat, ahol a legnagyobb a mezei rágcsálók egyedsűrűsége. Ahol nincs, kevés van, vagy már elfogyasztották őket, ott rájuk vadászó madarakat sem látni.
A számunkra gyors és közvetlen anyagi hasznot hajtó szárnyas fejvadászok ténykedését – ha lehet – segítsük. Amennyiben látjuk, hogy megszálltak egy – egy táblát a gémek, kócsagok, akkor annak környezetében egy – két hétig próbáljuk csökkenteni az emberi tevékenységet. Ha már nem lesz mit enniük, odébb fognak állni újabb, rágcsálók által meglepett táblákat keresve.
Az ölyvek (és éjjelente a baglyok!) rágcsáló egyedszám apasztó tevékenységét a rágcsálókkal fertőzött területekre kihelyezett T-fákkal hatékonyan segíthetjük. Ezeket vándoroltathatjuk is, hiszen ha már egy adott fa környezetében levadászták a zsákmány állatokat, akkor ott már nem fognak lesben ülni ezek a madarak. Emészteni sosem ezeken az ülőkéken szoktak, azt szinte mindig magasan valamilyen fa ágán, védett helyen teszik meg.
Sajnálatos módon a T-fák használata valamiért idegen a hazai gazdálkodók számára. Pedig nem csak a bio termesztőknek lett ez kitalálva, hiszen bárki, bárhol használhatja. Szinte minden majorságban van rakás számra olyan hulladék faanyag, amelyekből akár egy tucatnyit is elő lehet állítani egy röpke óra alatt. Csak használni kellene.
Vannak olyan rágcsáló vadász madarak is, amelyek viszont nem nagyon fogják használni a T-fákat. Tipikusan ilyenek a rétihéják. Ezek a rendkívül nagy szárnyfesztávolságú, könnyű, kiválóan repülő madarak szívesebben repülnek, mintsem megüljenek egy ilyen fán.
Az északról érkezett ritkább, fehéres színű fajok ráadásul nem is igen barátkozósak és eléggé kerülik az emberek közelségét. Ugyanakkor nagyon könnyedén, „gazdaságos módon” repülnek, így rendkívül hamar megtalálják azokat a táblákat, dűlőket, ahol éppen nem zavarja őket senki sem a vadászat közben.
A szántóföldek és környezetük télen is egy élettel teli közeg és ez igaz az ott élő madárvilágra is. Igyekezzünk megőrizni utódaink számára is!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
