25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Időjárás

Márciusban visszatérnek a fagyok, vagy bátrabban tervezhetnek a gazdák?

HungaroMet

Megtréfál-e bennünket a március, jönnek-e még fagyok a sokszor tavaszias időt hozó február után? Ezek a kérdések alighanem sok gazdát érdekelnek, és úgy tűnik, megvannak a válaszok is.

A mögöttünk álló héten, bár továbbra is jóval enyhébb idő volt az ilyenkor szokásosnál, de visszatértek a gyenge éjszakai fagyok, így az átlaghőmérséklet néhány fokkal alacsonyabban alakult, mint a megelőző időszakban. Ez kissé visszafogta a vegetáció idő előtti, gyors fejlődését – olvasható a HungaroMet agrometeorológiai előrejelzésében.

A következő egy hétben azonban erős déli áramlással meleg, az eddigieknél nedvesebb légtömegek áramlanak fölénk, megszűnnek a fagyok, ismét nagyobb lendületet vehet a növényzet korai fejlődése, ami

továbbra is a tavaszi fagykárok veszélyét növeli.

Az elmúlt tíz napban országszerte kevesebb esett az ilyenkor szokásosnál, és a harminc napos csapadékösszeg is 10–25 mm-es hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest. A megelőző hetek rendkívül csapadékos időjárása miatt azonban az elmúlt kilencven nap csapadékösszege a déli országrész kivételével még mindig 20–70 mm-rel haladja meg a sokéves átlagot.

Van bőven nedvesség a talajban

A talajok mélyebb rétegei már decemberben telítődtek nedvességgel, és ezt az állapotukat azóta is tartják, de a felső félméteres réteg is bőven tartalmaz nedvességet. Azzal együtt is, hogy az elmúlt egy hétben a felszín közeli réteg országszerte veszített nedvességtartalmából. 

A belvízfoltok kiterjedése a száraz idő ellenére is csak lassan csökkent az Alföldön.

A hőmérséklet kissé visszaesett a megelőző időszakhoz képest, de az ilyenkor szokásosnál így is 4-6 fokkal magasabban, 5 és 8 fok között alakult. A gyengén felhős, szélcsendes éjszakákon főként az ország keleti felén többször is előfordultak fagyok, de -5 foknál hidegebb csak a fagyzugokban fordult elő.

Napközben jellemzően 10 és 15 fok közé melegedett a levegő, ami jelentősen enyhébb az ilyenkor megszokottnál. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga továbbra is 6 és 8 fok között alakul hazánkban.

Megtizedelt kórokozók és kártevők

Az őszi vetések, ahol nincs tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, ezen a télen sem volt olyan hideg, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna. A kórokozókat és a kártevőket kissé megtizedelte a január második hetétől a hónap végéig jellemző, legalább éjszakánként fagyos idő, de

tartósabb hidegre lett volna szükség ahhoz, hogy számottevően gyérüljenek.

Az előttünk álló egy hétben többször esős, de továbbra is enyhe időben lesz részünk. Jellemzően sok lesz fölöttünk a felhő, eső, zápor mindennap előfordulhat, de összességében csak az északi és a nyugati országrészben valószínű 10 mm-t kissé meghaladó mennyiség.

És mi várható márciusban? Az Accuweather oldal havi előrejelzése szerint nagyjából március 5-ig akár 15 fokot is meghaladó napi csúcshőmérsékletekre számíthatunk. Utána valamivel 10 fok alá zuhan a maximum, és ezzel kell beérnünk egészen március 24-ig.

Fagyok éjszaka sem várhatók, 0 foknál ritkán süllyed alacsonyabbra a hőmérséklet.

Utána ismét lassú felmelegedés indul, sok ingadozással, így csak április első hetében, a húsvéti ünnepek után számíthatunk 20 fokot megközelítő hőmérsékleti csúcsokra. 

(Fotó: sonatuks/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kosarat elő! Pár nap, és ellepik az erdőket a gombák

2025. szeptember 5. 11:10

Az elmúlt hetek csapadéka országszerte kedvezett a gombáknak: néhány nap, és megjelenhetnek a vargányák, rókagombák, őzlábgombák.

„Egy szikra is elég” – Tűzgyújtási tilalom lépett életbe az országban

2025. július 21. 13:10

Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe a kánikula miatt. A száraz erdőkben már egy szikra is pusztító tűzvészt okozhat.

Tavaszi fagyok: egyre nagyobb veszélyben a gyümölcstermesztés

2025. március 19. 08:10

Az enyhébb telek miatt a növények vegetációs ciklusa egyre korábbra tolódik, viszont a tavaszi fagyok az átlagos klímaviszonyokat követik.

Kutya hideg volt, a talajok 5-10 cm-es rétege sokfelé átfagyott, ez segít a növényvédelemben

2025. február 21. 13:10

Januárban tavasziasan enyhe időjárás zavarta a vegetáció mélynyugalmi fázisát, a februárban érkezett tartós hidegre nagy szükség volt.

Jönnek az éjszakai fagyok – így lehet védekezni a gyümölcsösökben

2021. március 4. 09:27

Sajnos a következő időszakban országosan is fagyos, fagyveszélyes éjszakákat mutatnak az előrejelzések, viszont vannak már bimbózó, virágzó gyümölcsfajták az országban. Korai kajszik, korai cseresznye fajták már károsodhatnak a huzamosabb ideig fennálló mínuszok miatt. Ellenben vannak jól bevált technikák a fagyvédelemre, amelyekkel külön-külön vagy együttes alkalmazásukkal csökkenthető a fagykár mértéke.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

Jönnek az éjszakai fagyok – így lehet védekezni a gyümölcsösökben

2020. március 23. 10:14

Vannak jól bevált technikák a fagyvédelemre, amelyekkel külön-külön vagy együttes alkalmazásukkal csökkenthető a fagykár mértéke.

Érkezett a kárenyhítési juttatás a károsult gazdák számára

2024. április 2. 13:40

A tavalyi évben keletkezett káresemények után mintegy 1680 mezőgazdasági termelő részesült március végéig 2,85 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban, a kifizetéssel érintett összes terület nagysága meghaladja a 20 400 hektárt.