Terményárak

A csökkenő orosz búzaárak nyomják el az amerikai eladásokat

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összképet, míg Európában határozottan emelkedő árakat lehetett látni hétfőn a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 2 százalékkal, a kukorica pedig 0,3 százalékkal drágult, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal került kevesebbe, mint pénteken. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Chicagóban a szójabab határidős jegyzésára csökkent hétfőn a folyamatos nyomás közepette, amelyet részben a tetemes globális kínálat okozott kereskedők szerint. A határidős kukorica kurzusa a kereskedési nap nagy részét a pénteki záróárnál alacsonyabban töltötte, de nap végére pluszba fordult.

Kínai lemondások

A kukorica és a szójabab esetében azonban valószínű az árcsökkenő, medvepiaci kilátás, amely továbbra is lenyomja az árakat, véli Karl Setzer, a Consus Ag partnere. A búza határidős jegyzésára felpattant annak ellenére, hogy az exportőrök egy újabb 264 000 tonnára vonatkozó Kínának szánt eladást mondtak le. A bejelentés a két múlt hetit követte, akkor az összesen 240 000 tonnát érintett.

A csökkenő orosz búza exportárak és bőséges kínálat az elemzők szerint a világpiacon továbbra is elnyomja az amerikai búza iránti keresletet.

Gyenge kereskedés

A szójabab sem tudta lerázni a globális hatásokat – mondták a kereskedők. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) kissé csökkentette a brazil szójabab termés-előrejelzés, de a kilátások meghaladták az elemzői becsléseket és a kereskedők figyeltek a bőséges dél-amerikai készletekre is.

„Az az egyszerű tény, hogy nem kaptunk fellendülésre utaló híreket sem ellátási, sem keresleti oldalról, ezért a kereskedés gyenge volt ma reggel – mondta Setzer. – A legtöbb, amit látunk, az a befektetési alapok pozícionálása az USDA jelentése után.”

Ötéves rekord

Az Egyesült Államok kemény versennyel néz szembe Brazília és Argentína gabonabetakarítása kapcsán. Argentína tervezett kukoricaexportja legalább öt éve a legmagasabb szintet érte el, az előző szezonból megmaradt készletekkel növelt mennyiséggel.

„Nincs elég érdeklődés a piacon ahhoz, hogy frisset üzletek jöjjenek létre” – tette hozzá Setzer.

Egyértelmű áremelkedés

Európában a malmi búza 3,25 eurós plusz után 196,75 euróba, a kukorica szintén 3,25 eurós áremelkedést követően 177,75 euróba, a repce 7,5 eurós megugrás hatására 430,75 euróba, a takarmánybúza pedig 3,75 angol fontos plusz után 158,5 angol fontba került tonnánként a következő határidőre

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Rossz termésjelentésekre számít a piac

2024. február 7. 14:10

Alapvetően emelkedtek az árak a terménypiacokon a keddi kereskedési napon, csak az amerikai kukorica kurzusa jelentett kivételt a főbb piacokon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Felpattant a búza, folytatódik a kilábalás a terménypiacokon

2024. március 9. 09:10

Amerikában tovább emelkedtek az árak a terménypiacokon, Európában viszont nem volt egyértelmű iránya a kereskedésnek.

Drágult a szójabab a brazil szárazság miatt

2024. szeptember 28. 06:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a kukorica drágult.

Hullámzó kereskedést lehetett látni a terménypiacokon

2023. február 17. 08:03

A gabonapiacokat az a kérdés tartotta lázban, hogy meghosszabbítják-e az ukrán gabonaexportra vonatkozó biztonságos szállítást garantáló megállapodást.