A hazai csonthéjas termésű gyümölcsfajokra már évek óta rájár a rúd a tavaszi fagyok által okozott súlyos termésveszteségek formájában. Ugyanakkor szinte valamennyi ilyen gyümölcsfajt veszélyeztet egy olyan, nagy pusztításra is képes betegség, a csonthéjasok moníliája (Monilia laxa), amely egyes gyümölcsfajok esetében nemcsak a teljes termés elpusztítására képes, hanem akár a gyümölcsfák létét is veszélyeztetheti.
Mi szükséges a fertőzéshez?
Ahhoz, hogy egy kórokozó a gazdanövényével érdemi parazitikus kapcsolatba kerülhessen, három feltétel egyidejű fennállásának kell megvalósulnia. Így van ez a csonthéjas gyümölcsfák és a csonthéjas monília esetében is. Bármelyik feltétel hiányzik, a fertőzés, és ezáltal a kártétel biztos, hogy nem fog bekövetkezni.
Elsődlegesen szükséges, hogy a kórokozó valamilyen fertőzésre képes alakban jelen legyen a helyszínen. Fertőző anyagra, inokulumra mindenképpen szükség van egy fertőzéshez. A csonthéjasok moníliája ebből a szempontból nagyon jól áll, hiszen a szélsőségesen hideg téli, illetve az időnként előforduló, huzamosabb ideig fennálló durva légköri aszálytól terhelt nyári időszakok kivételével a kórokozó konídiumai szinte mindig fellelhetők a levegőben. Ennek forrása az előző évben megfertőzött növényi maradványok, az elpusztított hajtásvégek, valamint a gyümölcsök maradványai, az úgynevezett „múmiák”. Ezekben a kórokozó még extrém szélsőséges körülményeket is át tud vészelni.
A korábbi, moníliafertőzés által elpusztított növényi részek jelenléte biztosítja azt, hogy ez a kórokozó szinte bármikor képes lehet újabb fertőzések előidézésére. Nyilvánvalóan az inokulum mennyisége annál nagyobb, minél közelebb van ez a fertőzési forrás. Így igencsak célszerű a láthatóan moníliás fertőzés által elpusztított növényi részeket még a tenyészidőszak kezdete előtt, a metszés idején eltávolítani és lehetőleg minél hamarabb megsemmisíteni.
A fertőző anyag jelenléte önmagában kevés. A fertőzés létrejöttéhez fogékony állapotban levő gazdanövényre is feltétlenül szükség van. A csonthéjasok moníliája – ahogy az a nevéből is látszik – gyakorlatilag valamennyi csonthéjas termésű növényt képes megfertőzni, míg más fajok megbetegítésére egyáltalán nem képes. Ugyanakkor az egyes csonthéjas növények monília iránti fogékonyságában is vannak hatalmas különbségek.
Ez a kórokozó a meggyen (Prunus cerasus) képes a legnagyobb pusztítást okozni. Ez akár olyan nagymértékű is lehet, hogy a gazdanövény bele is pusztulhat a kórokozó támadásába. E mellett a kajszibarackon (Prunus armeniaca) és a szilván (Prunus domestica) tud még súlyos károkat okozni. Az őszibarack (Prunus persica) és a mandula (Prunus dulcis), valamint a cseresznye (Prunus avium) fertőződése általában kisebb mértékű. Természetesen az egyes fajokon belül a termesztett fajták között hatalmas fogékonyságbeli különbségek találhatók.
Mikor van megfertőzésre alkalmas állapotban a gazdanövény? Leginkább virágzás idején, illetve a sebfelületeken. A kórokozó a kinyílt virágok bibéjén keresztül tudja ebben az időszakban leginkább a fertőzést végrehajtani. A bibe ugyanakkor csak a már kinyílt virágok esetében érhető el a kórokozó számára. Ezért is olyan szélsőséges mértékben fogékony erre a kórokozóra pl. a babarózsa (Prunus triloba) nevű díszcserje, amelynek bibéje még a virágok esti, zártabb állapotában is több centiméternyire kinyúlik a virágból.
Ha ez a két feltétel már adott, akkor csak megfelelő időjárási körülmények szükségesek a fertőzés létrejöttéhez. Ez gyakorlatilag egy pár órás nedvességborítást jelent a gazdanövény megfertőzhető felületén. Ilyen változékony tavaszi időjárás esetén ez könnyedén összejöhet. A csapadékhullás értelemszerűen segíti a fertőzés kialakulását, de ebben az esetben nem a csapadék mennyisége, hanem időtartama a legfontosabb. Minél tovább hull a csapadék, annál tovább borítja vízfilm a virágokat, így a bibét is.
Felületi nedvességborítás ugyanakkor más módon is kialakulhat! Nem véletlenül mondták annak idején nagyszüleink, hogy „megette a köd a meggyet”. Rájöttek, hogy a köd épp úgy felületi vízborítást hozott létre a virágokon, és ez idézte elő a súlyos mértékű fertőzéseket, mint pl. egy több napos esőzés. Tavasz idején sokszor a nagy napi hőingadozás is tud olyan párás – ködös mikroklímát előidézni a gyümölcsfák környezetében, amely képes lehet durva mértékű fertőzést okozni.
Védekezési lehetőségek
A csonthéjasok moníliája egy rendkívül nehezen leküzdhető betegség, de a védekezés ellene egyáltalán nem reménytelen. Már a gyümölcsfák ültetésekor gondolni kell erre a kórokozóra, és a sorokat lehetőség szerint úgy tájoljuk be, hogy azok az uralkodó széliránnyal párhuzamosan helyezkedjenek el. Ilyen tájolásnál a kondenzációs eredetű felületi vízborítás (a pára és köd kicsapódása) a legrövidebb ideig áll fenn, és ez jelentősen csökkentheti a fertőzésre alkalmas helyzet fennállásának idejét is.
Telepítés során lehetőleg ne sűrítsük össze a fákat! Ismerjük meg a telepítendő fajta igényeit, növekedési dinamikáját, és az ültetés során mindenképpen törekedjünk arra, hogy az állományok ne tudjanak besűrűsödni! Itt mind az alanyok, mind pedig a nemes fajta tulajdonságaira figyelni kell.
Erre később, a metszés során is mindvégig célszerű ügyelni. Se az egyes gyümölcsfák közt, se pedig a koronák belsejében ne alakuljanak ki átpermetezhetetlen, elsűrűsödött részek, ahol a pára sokáig megmaradhat és fungicidekkel sem tudjuk teljes mértékben a védelmet ellátni!
Lehetőség szerint válasszunk olyan fajtákat, amelyek rezisztensek, de legalábbis nem szélsőségesen fogékonyak ezzel a kórokozóval szemben! Ilyen fajták szinte mindegyik gyümölcstermő faj esetében elérhetőek. A meggynél pl. ilyen fajta a Csengődi is. A rezisztens fajták termesztése a legolcsóbb védekezési módszer a kórokozó ellen.
A kémiai védelem során ki kell térni a metszésre is. A csonthéjasok moníliája sebeken át is fertőzhet, így a metszés során a nagyobb sebfelületeket mindenképpen érdemes sebkezelő készítményekkel ellátni. A virágzás idején a bibén át létrejövő fertőzések ellen viszont nincs más lehetőségünk, mint a fungicidet a kinyílt virágokba eljuttatni.
A moníliás fertőzés megállítására a preventív kezelés lenne a legalkalmasabb, de ezt a zárt virágok esetén nem tehetjük meg. Csak akkor tudunk eredményesen védekezni a kórokozó ellen, ha a fungicidet a bibére tudjuk rápermetezni. Ehhez a virágzás során több, mint valószínű, hogy egynél több kezelést kell alkalmazni. A még zárt virágok esetén a kezelésünk hatástalan, mivel a sziromlevelekre jutó hatóanyag egyetlen készítmény esetében sem tud eljutni a bibéhez.
Mivel virágzás idején végezzük a kezelést, fokozottan ügyeljünk a beporzó rovarok védelmére! Figyeljük meg, hogy a gyümölcsösben a vad beporzók és a házi méhek mikor aktívak! A gyűjtési időszakban még méhekre teljességgel veszélytelen készítménnyel se folytassunk kezelést, mivel a használt gombaölő szer szaga miatt a kezelt egyedeket a társas rovarok, így a mézelő méhek is idegenként azonosítják, és a kaptárt, vagy társas életmódú vad fajok esetén a fészket őrző egyedek ezeket megtámadják. Mit sem ér a védekezés, ha a beporzás elmaradása miatt nem lesz termésünk!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
