Gépinfo

Óriási változást jelentett be az MTZ, korszakváltás következik

Agrofórum Online

Az orosz-ukrán háború következményeit nyögő MTZ/Belarus fontos változtatásokra szánta el magát, új korszak nyílik a fehérorosz márka történetében.

A fehérorosz MTZ/Belarus az egyik legnépszerűbb traktormárka a világon, amely az 1946-os megalapítása óta több millió erőgépet állított elő és értékesített a gazdák számára. Most pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett a történetük.

Látszólag nem nagy változásról van szó, a gyártó azonban mégis kiemelt hírként kezelte, hogy – úgy tűnik – örökre eltűnnek a kékre festett MTZ traktorok, és mostantól már csak vörösben lesznek elérhetők a masináik.

Egészen pontosan eddig a piros mellett fekete szegélyeket és szürke keréktárcsákat alkalmaztak, illetve kék-fekete kombinációt fekete felnikkel. Mostantól a festés leegyszerűsödik, és marad dominánsként a vörös, de azért a burkolat egyes részein továbbra is feltűnik a fekete.

MTZ Design

Már régóta terveztük a sokszínűség megszüntetését. A szimpla vörös színnel azt kívánjuk kifejezni, hogy a traktoraink működtetése is hasonlóan egyszerű. Ráadásul az egyetlen színre való áttérés gazdaságosabb megoldás is. A vörös szín arra is utal, hogy a gyártási folyamatunk szervezése új szintre lépett

– adott magyarázatot a módosításokra Andrey Zabolotny a dizájnrészleg vezetője.

Szintén új hír az MTZ/Belarus háza tájáról, hogy a 3522-es modellek garanciaidejét 5 évre emelték, ám egyelőre csak Fehéroroszország területén. Ezzel nyilvánvalóan a hazai gazdák elkötelezettségét kívánják növelni, hiszen a márka is alaposan megsínylette az orosz-ukrán háborúból adódó nyugati szankciókat, nehezebbé vált a nyersanyagok és bizonyos alkatrészek beszerzése.

A gyártó tavaly emelte 3 évre a garanciát az összes modell esetében, így most viszonylag hamar érkezett az újabb kiterjesztés. Arra számítanak, hogy ezáltal még inkább kiütköznek a traktoraik gyenge pontjai, és azok javításával minőségibb termékeket tudnak a külföldi piacokra helyezni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyesül a MEGOSZ és a MEGFOSZ, szenzációs együttműködés körvonalazódik, megvan az új név is

2025. december 3. 09:10

A géptámogatások intézményesített rendszere is generálta eddig a gépgyártók és a gépforgalmazók közötti különbözőséget, aminek most véget lehet vetni.

Hihetetlenül olcsó a Valtra új traktorszériájának fenntartása, már csak tankolni kell

2025. december 1. 13:10

A fenntarthatóság és környezetvédelem fogalmait eddig talán nem kapcsoltuk a mezőgazdasági traktorokhoz, de a Valtra újdonsága ebben is változást hoz.

Őrült tesztet hajtottak végre Finnország havas-jeges útjain, döbbenetes eredménnyel

2025. november 29. 13:10

Érdemes kifejezetten téli abroncsokat beszerezni a traktorokhoz? Egy friss finnországi teszt után ez nem lehet kérdés.

Újra meglepték a világot a kínaiak, nem akármilyen gépújdonsággal rukkoltak elő

2025. november 28. 13:10

Hibrid betakarítógéppel jelentkezett a kínai Zoomlion az Agritechnica kiállításon, egészen érdekes műszaki megoldásokkal.

Verbis: megérkeztek a minőségi Kioti traktorok

2024. január 31. 12:40

2024. január 1-től a Kioti traktorok kizárólagos magyarországi importőrévé vált a Verbis Kft. Az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításra rögtön elvitték a dél-koreai márka 140 LE-s csúcsgépét, a HX1401 típust.

Az AXIÁL termékei újabb elismeréseket kaptak

2023. december 14. 16:40

Kihirdették a budapesti HUNGEXPO-n 2024. január 24-27. között megrendezésre kerülő AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési pályázatainak győzteseit, melyek között az AXIÁL termékei is megtalálhatók.

Traktorvezetői jogosítvány: egyelőre nem vezetik be az Európai Unióban

2024. március 6. 15:10

Az Európai Parlament egy módosítással elvetette, hogy a traktort vezetőknek egységes vizsgakövetelmények alapján kelljen jogosítványt szerezniük.

Fendt traktor, a világ legerősebb négyhengeres motorjával

2024. június 21. 15:10

A NAK Szántóföldi Napokon a Fendt 620 Vario traktort állították a középpontba, amely Magyarországon a mezőfalvi bemutatón debütált.