Növénytermesztés

Nagy bajba került egy termelő, szó szerint megnyílt a földje

Agrofórum Online

Pontosan ez történt Szász-Anhalt tartományban egy gazdával. Errefelé szinte már rendszeresen akár 10 méter mély lyuk jelenik meg hirtelen a földeken. A veszélyes jelenségnek geológiai magyarázata van.

Mansfeldben, a szász-anhalti Mansfeld-Südharz körzetben, a szántóföldeken és mezőkön időnként óriási veszélyes lyukak nyílnak a talajban. Rövid időn belül 11 új esetet jelentettek. Ez még ebben a régióban, ahol ez a jelenség nem ritka, is különösen magas szám – hangsúlyozza a tartományi geológiai és bányászati hivatal szóvivője. Az egyik „víznyelőnek” nevezett lyuk egy gazda földjén eléri a 10 méteres mélységet.

Sok millió éves az oka

A kisebb-nagyobb gödrök kialakulásának oka a földtörténeti múltban keresendő. A Zechstein az Anglia partjaitól Lengyelország északi részéig húzódó, üledékes kőzet. Körülbelül 250 millió évvel ezelőtt a térségben, beleértve a mai Északi-tengert is, az úgynevezett Zechstein-tenger hullámzott, amelyben vízben oldódó kőzetek rakódtak le.

Ezeknek az üledékeknek ma is nagy gazdasági jelentőségük van. Részben gázmezőket vagy olajat rejtenek, részben különféle érceket és más értékes anyagokat (réz, magnézium, kén, konyhasó) tartalmaznak, amelyek bányászata a középkor során különösen jelentős volt.

Veszélyes, de természetes jelenség

Ezen a télen jelentős mennyiségű csapadék hullott Németországban is. A víz feláztatta a talajokat, és gyengítette a szerkezetüket, ez az oka a mélyedések hirtelen megjelenésének.

A víznyelők éppen váratlan kialakulásuk miatt kifejezetten veszélyesek is lehetnek. A szakértők szerint a víznyelőket sok esetben már korábban fel lehet ismerni, például a talajon látható, szokatlan repedésekről. Ugyanakkor váratlanul és hirtelen is létrejöhetnek. A hatóság szerint idén már 20 ilyen víznyelő keletkezett.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Miért tüntetnek a gazdák egész Európában?

2024. január 29. 12:40

Lezárt autópályák, traktoroszlopok és dühös gazdák: egyre több országban fejezik ki jelenleg hangosan a gazdák csalódottságukat.

Az alacsony vízállás akadályozza a rajnai terményszállítást

2023. június 20. 10:17

A sekély víz azt jelenti, hogy a hajóüzemeltetők pótdíjakat számolnak fel a fuvardíjak mellett, hogy kompenzálják a nem teljesen megrakott hajókat.

Németország leggazdagabb gazdálkodói nem is gazdálkodók

2024. január 11. 07:10

A legnagyobb földterületek valójában agrárholdingok tulajdonában vannak, ezek tulajdonosainak neve pedig a kereskedelemben és iparban ismert.

"Cigányszószból" Magyaros szósz lesz

2020. augusztus 25. 15:02

A német sajtóban a Knorr márka tulajdonosa, az Unilever azt közölte, hogy a korábbi elnevezést negatívan lehet értelmezni, ezért döntöttek az új név mellett.