Gyümölcs

Villámsebesen virágzik a cseresznye, vakarhatják a fejüket a lengyel termesztők

FruitVeB

Április elején, azaz a szokásosnál három héttel korábban kezdtek el virágozni a lengyel cseresznyeültetvények, és hamarosan hidegbetörések várhatók.

„Immár 60 éves vagyok, de nem emlékszem ilyen korai cseresznyevirágzásra. A lengyel éghajlaton ez egy anomália” – nyilatkozta Krzysztof Czarnecki, a Mazóviai vajdaságban található Mszczonów melletti gyümölcsös vezetője, egyben a Lengyel Gyümölcstermesztők Szövetségének alelnöke.

Lengyelországban a cseresznye május elején, néha április végén szokott virágozni, tehát a vegetáció körülbelül három héttel tart az ilyenkor szokásos állapot előtt – olvasható a FruitVeB cikkében.

A gyümölcstermesztésben a magyarországi fagyosszentekhez (Szervác, Pongrác, Bonifác, május 12-13-14.) hasonlóan Lengyelországban is május eleje-közepe számít veszélyes időszaknak, ekkorra esik a „Zimna Zoska”, azaz a „Hideg Zoska” időszaka (május 15. környéke). Tavaly május 9-én következtek be jelentős fagykárok a lengyel ültetvényekben.

„A jelenlegi csúcshőmérsékletek mellett néhány nap múlva véget ér a virágzás, és láthatóvá válnak az első apró bimbók. Ezek nagyon érzékenyek, minden nulla fok alatti hőmérséklet fagyveszélyt hordoz magában, mivel a cseresznye nagyon érzékeny az időjárási viszonyokra, a fagyvédelmi eljárások pedig nagyon költségesek. Már csak az imában bízhatunk” – jelentette ki Czarnecki.

Közeleg a hidegbetörés

A Lengyel Meteorológiai Intézet szerint a jövő hét elején, a hétfőről keddre, április 15-éről 16-ára virradó éjszaka az ország északi részén máris egy hidegbetörés várható, a talajszinten helyenként -1 °C-os hőmérséklet valószínűsíthető.

Az április 16-áról 17-ére, keddről szerdára virradó éjszaka a talajszint felett 2 méteres magasságig az ország nagy részén -1 °C körüli, a talajszinten pedig -3 °C körüli fagyok is előfordulhatnak. A hegyek lábánál elterülő területeken ilyenkor általában még hidegebb van, körülbelül -5 °C-ig süllyed a hőmérő higanyszála.

Görög, spanyol, török konkurencia

Ha nem lesznek jelentős fagyok, és nem károsítják a cseresznyét, akkor az első lengyel gyümölcsök május közepén lesznek kaphatók. A korai virágzás problémája azonban azzal függ össze, hogy a lengyel gyümölcsök a Görögországból, Spanyolországból vagy Törökországból importált cseresznyéhez hasonló időpontban kerülnek a piacra.

Eddig az volt a lengyel gazdák előnye, hogy náluk később termett a gyümölcs, mint Európa déli részein, így a szezon végén a lengyel termés biztosította a piac ellátását.

„Ha fagyok lesznek, akkor kevesebb gyümölcs lesz, és a fogyasztói árak a szokásosnál sokkal magasabbak lesznek” – mondja Czarnecki. Egyelőre nehéz megbecsülni, mennyibe kerülhet majd a lengyel ültetvényekről származó gyümölcs.

Tavaly a normál szezon közepén legmagasabb ár a Bronisze nagybani piacon 22 PLN (2000 Ft/kg) volt június és július fordulóján a hazai gyümölcs esetében. Az abszolút rekord a nagybani piacon a szezon elején importált cseresznyéhez fűződik: május második hetében 2023-ban a maximális kilogrammonkénti ár 56 PLN/kg (5120 Ft/kg) volt.

(Forrás: FruitVeB)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A füvesített sorközök előnyei és hátrányai

2025. december 18. 11:10

A füvesített sorközök számos előnyt kínálnak, de komoly kockázatokat is rejtenek a gyümölcsültetvényekben.

Gyümölcsfák saját gyökéren?

2025. december 7. 11:10

Ausztráliában már termő a saját gyökerű körteültetvény. De vajon versenyképes lenne-e a módszer a hagyományos oltványokkal szemben?

Miért piros a zöld alma?

2025. november 26. 07:10

A "Granny Smith' zöld alma gyakran piros fedőszínt kap. Miért? A válasz a metaxénia, amelyet a környezeti stressz tovább erősít.

Miért van szükség fajtatársításra?

2025. november 20. 07:10

A megfelelő fajta kiválasztása már az ültetés előtt eldöntheti az egész ültetvény sikerét. Ismerje meg az öntermékenyülés és fajtatársítás kulcsát!

Alanyt is válasszunk, ne csak fajtát!

2019. november 4. 13:06

A gyümölcsfák minden tulajdonságát az alany és a fajta együttesen határozza meg. Nemcsak a faméretet befolyásolja az alany, hanem minden növekedési és fejlődési jellemzőt, a gyümölcsök méretét, minőségét, érési idejét, sőt még az őszi lombhullás időpontját is.

Miért hullik már most a cseresznye és a kajszi levele is?

2021. szeptember 29. 08:34

Sokszor előfordul, hogy szüret után nem megfelelő növényvédelemben részesített, vagyis magukra hagyott fák kondíciója nagymértékben leromlik, még a természetes lombhullás előtt leveleiket elvesztik.

Milyen növényvédelmi problémákra ügyeljünk a cseresznyénél virágzás után?

2023. május 13. 04:36

Cseresznye esetében milyen növényvédelmi problémákra ügyeljünk a virágzást követően a gyümölcsök növekedési időszakában?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: károsít az almamoly és a lisztharmat

2022. június 29. 10:12

A rovarkártevőknek kedvez ez az időjárás, egyedül az általános levéltetű fertőzöttség csökkent minimálisra.