Tápanyag-utánpótlás

Tápanyagszolgáltatás és talajszerkezet-javítás: 25 éves a BioFil Kft.

BioFil Kft.

Áprilisban ünnepli alapításának 25. évfordulóját a BioFil Kft. Az elmúlt két és fél évtizedben azon dolgoztak, hogy a legkorszerűbb, leghatékonyabb mikrobiológiai tápanyag-szolgáltató, illetve talajjavító termékekkel lássák el a mezőgazdasági termelőket.

A cég termékei megoldást nyújtanak a túlzott vegyszer- és műtrágyahasználat, illetve a monokultúrás intenzív termelés által tönkretett vagy termőképességében lecsökkent talajok regenerálására, talajegészségének helyreállítására.

Segítik az ökológiai termelőket a hatékony gazdálkodásban, növelik a normál körülmények között működő mezőgazdasági termelők terméseredményeit és eredményességét, továbbá segítséget nyújtanak a klímaváltozás egyre növekvő kedvezőtlen hatásainak mérséklésében.

„Az 1999-ben alapított BioFil Kft. számára ez a 25. évforduló egy nagyon különleges alkalom, amikor összegezhetjük az elért eredményeinket és köszönetet mondhatunk mindazoknak, akik hozzájárultak a sikereinkhez – mondta Szkladányi Sándor, a BioFil Kft. ügyvezetője. – Elkötelezett munkatársaink és hűséges ügyfeleink nélkül nem érhettük volna el ezt a mérföldkövet. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárultak a mögöttünk lévő évek sikereihez.”

„25 év hosszú idő, ez alatt sokat változott a szervezet, bővült a termékportfólió, de a kiemelkedő kutatói háttér és a prémium minőség mindvégig állandó maradt. Így mindig büszkén ajánlottuk ezeket a mikrobiológiai készítményeket a gazdáknak” – tette hozzá Ország Csaba, a BIOFIL termékeket Terragro Kft. kereskedelmi vezetője.

A BioFil Kft. továbbra is elkötelezett a legjobb minőségű és nagy hatékonyságú termékek fejlesztése mellett, és büszkén folytatja a megkezdett munkát a mikrobiológiai készítmények piacán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik nitrogén műtrágyát és milyen dózisban használjam?

2026. január 5. 14:10

Nem mindegy, milyen nitrogént szórunk ki: talaj, hozamcél és kísérőelemek döntik el a fejtrágyázás sikerét.

Kávézacc, tojáshéj, fahamu – mit érnek valójában?

2025. december 3. 07:10

Mindenki használja, de kevesen tudják, mennyit ér valójában a kávézacc, a tojáshéj és a fahamu. Megnéztük, mire elég a házi tápanyagpótlás.

Meglepő! Ettől nőnek brutális tempóban a palánták

2025. november 30. 07:10

A lótrágya az egyik leghatékonyabb természetes hőforrás a korai palántaneveléshez. Mutatjuk, hogyan épül fel a profi melegágy.

Komposzt, istállótrágya, szaruőrlemény: melyik a legjobb?

2025. november 5. 08:10

Az organikus trágyák nemcsak a növényeket, hanem a talajt is életre keltik – a fenntartható, egészséges kertészkedés alapjai.

Aszályhelyzetben is riolittufa

2022. szeptember 6. 10:35

A klímaváltozás eredményeként, évről évre egyre kevesebb csapadék hullik, melynek a talajban való megőrzése kulcsfontosságú feladat.

Okos módszerrel hozzák vissza a talaj termékenységét Afrikában

2024. szeptember 18. 14:40

Az EcoNorCam nevű projekt keretében próbálnak cselekedni, ennek fő gerincét a Zai művelési eljárás jelenti.

A termőföldjeink savanyodásának káros folyamata, a talajvédelmi meszezéses kémiai javításuk lényege és fontossága

2019. január 14. 08:57

A talaj feltételesen megújuló természeti erőforrás, amely azt jelenti, hogy a növénytermesztés számára fontos tulajdonságát, termékenységét meghatározó, befolyásoló tényezőket, különböző emberi beavatkozásokkal lehet és kell szabályozni.

Talajjavítás növényekkel

2019. július 17. 09:37

A szakszerű köztesnövény-keverékek segítenek a talajszerkezet javításában (megfelelő pórusméret) és biztosítják az egészséges talajélet körülményeit.