Terményárak

Júliusi csúcsra lökte a búza árát a csökkenő orosz termésbecslés

Agrofórum Online

A hétfői látványos áremelkedések után folytatódott a búza ralija, számos árucikk esetében azonban enyhe korrekciót lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal drágult, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza tovább drágult, ugyanakkor a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa mínuszban zárt.

A chicagói búza határidős jegyzésára kedden a legmagasabb szintre ért július óta, mivel a legnagyobb exportőr Oroszországban a fagykár és az alacsonyabb amerikai termésbesorolások támogatták az árakat – közölték a kereskedők.

A hétfői 6%-os emelkedést követően a piac átmenetileg a lélektani 7 dollár fölé emelte a kurzust az Egyesült Állomokban, ahol az árat egy vékára határozzák meg.

Orosz mínuszok

Az IKAR mezőgazdasági tanácsadó cég oroszországi búzatermés-előrejelzését 86 millió tonnáról 83,5 millió tonnára, a 2024/25-ös orosz búzaexport előrejelzését pedig 47 millió tonnáról 45 millió tonnára csökkentette.

„Még mindig bizonytalan a termés nagysága” – mondta Mark Schultz, a Northstar Commodity kereskedője.

49 százalék

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 49%-ra csökkentette az őszi búza termésállapotának értékelését a jó és kiváló részekre vonatkozóan a hétfői kereskedés után kiadott heti jelentésben, amely egy százalékponttal alacsonyabb az egy héttel ezelőttinél, és két ponttal az átlagos Reuter-várakozás alatt van.

Nem voltak jelentős károk

A jelentős búza- és kukoricaexportőrnek számító Ukrajnában egy állami időjárás-előrejelző szerint a közelmúltban tapasztalható fagyok nem okoztak jelentős károkat a gabona- és olajos magvakban.

Olcsóbb kukorica

A kereskedők szerint a kukorica ára lecsökkent a technikai alapú kereskedésben és a gyorsan fejlődő amerikai termőterületek miatt, amelyek a szójabab határidős ügyleteire hatással voltak. Az USDA jelentése szerint az amerikai kukoricatermés 70%-át és a szójabab termésének 52%-át vetették el vasárnapig.

„Az összes növény vetése tovább haladt, mint amit a kereskedelem várt” – mondta Schultz.

Kínai vásárlások

A kínai importőrök vélhetően legalább két szállítmány szójababot vásároltak az Egyesült Államokból az elmúlt napokban – közölték gabonakereskedők.

A szójadara gyenge ára azonban nyomást gyakorolt a szójabab határidős ügyleteire, mondták a kereskedők. Az amerikai szójaliszt versenyképessége a világpiacon továbbra is kétséges, mivel Argentína várhatóan egyre nagyobb mennyiségű szójababot kezd el feldolgozni.

Még volt lendület a malmi búzában

Európában a malmi búza 0,5 eurós plusz után 257 euróba, a kukorica 2,5 eurós árcsökkenést követően 221,75 euróba, a repce 5,75 eurós lejtmenet hatására 479,25 euróba, a takarmánybúza pedig 0,15 angol fontos mínusz után 200,1 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a kukorica az elmaradó export miatt

2024. december 13. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Globális drágulást hoz az orosz exportadó

2024. december 12. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Rekordszinten az amerikai agrárexport

2020. november 26. 06:47

A szójabab exportját az aktuális pénzügyi évben rekordszintű, 26,3 milliárd dollárra ugorhat.

Az USDA jelentésének hatására emelkedtek az árak

2022. április 9. 10:13

Európában mind a négy kiemelt agrártermék drágult, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is.

Az ukrán betakarítás 51 millió tonnánál tart

2023. január 15. 07:37

Az ukrán szaktárca közleménye szerint a gazdálkodók 10,9 millió hektáron takarítottak be termést, a gabonatermés átlagosan 4,7 tonna hektáronként.

Kifulladt a búzarali?

2024. május 30. 13:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica és a repce drágult.