Gépinfo

CLAAS Szimpóziumot tartottak Gödöllőn

Agrofórum Online

Május 3-án immár 17. alkalommal rendezték meg Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán a CLAAS Szimpóziumot. Ez alkalommal a tanácskozás központi témája a technológiai fejlődés hatása volt a farmgazdaságra és a mezőgazdasági üzletágra. A CLAAS cég németországi és magyarországi képviselői, valamint a hazai forgalmazó, az Axiál Kft. tulajdonosa kifejtették véleményüket, meglátásaikat a korszerű műszaki-, és információ-technológiák gépgyártással, gépüzemeltetéssel, gépforgalmazással, és humánerőforrás-igénnyel kapcsolatos vetületéről.

A rendezvény résztvevőit Dr. Kátai László, a Gépészmérnöki Kar dékánja köszöntötte, és egyben megnyitotta a szimpóziumot. Kiemelte, hogy ezen eseményt immár 17. alkalommal rendezték meg, ami hűen tükrözi a CLAAS és kar sok évre visszatekintő szoros kapcsolatát. Többek között hangsúlyozta, hogy az évi 200 millió eurós keretösszegű, 1200 mérnököt foglalkoztató kutatási-, és fejlesztési tevékenységgel rendelkező óriáscég részéről megtisztelő, hogy ismereteit megosztja a résztvevőkkel, a Gépészmérnöki Kar munkatársaival, hallgatóival és a szakmai hazai képviselőivel.


Dr. Kátai László, a Gépészmérnöki Kar dékánja köszönti a részvevőket

Első előadóként Jan-Hendrik Mohr, a CLAAS Csoport Igazgatóságának tagja, „Egy növekvő nemzetközi mezőgazdasági gépgyártó vállalatra váró új kihívások, trendek” című előadásában röviden bemutatta a céget, ismertette annak piaci pozícióját. Rámutatott azokra a műszaki, társadalmi és gazdasági hatásokra, amelyekre reagálnia, alkalmazkodnia kell egy nemzetközi nagyvállalatnak a hatékony, piacképes termelés érdekében. Emellett ő is kiemelte a cég és a kar közötti együttműködés fontosságát, amely szakmai és személyes kapcsolatrendszeren alapul.


Jan-Hendrik Mohr, a CLAAS Csoport Igazgatóságának tagja

Ezt követően Dr. Joachim Stiegemann, a CLAAS E-Systems részlegének termékmenedzsment vezetője a precíziós gazdálkodás keretrendszerének elemeiről tartott előadást.


Dr. Joachim Stiegemann, a CLAAS E-Systems részlegének termékmenedzsment vezetője

Michael Kohlem, a CLAAS Kutatás-Fejlesztési Osztálya, Önjáró Betakarítógépek Divíziójának ügyvezető igazgatója a betakarító gépek automatizálását és azok támogatását mutatta be.


Michael Kohlem, a CLAAS Kutatás-Fejlesztési Osztálya, Önjáró Betakarítógépek Divíziójának ügyvezető igazgatója

Andreas Szakácsi, a törökszentmiklósi CLAAS Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, „Ipar 4.0 – előttünk álló kihívások – gyártási folyamat, és új gyártástechnológiák” címmel tartott érdekfeszítő ismertetőt.


Andreas Szakácsi, a törökszentmiklósi CLAAS Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

A tanácskozás második részében Christian Ludwig, a CLAAS magyarországi országfelelőse, „Válogatott példák a magyarországi precíziós mezőgazdaság témaköréből” témában adott tájékoztatót.

„Az iskolapadtól a CLAAS importőrig” című előadásában az AXIÁL Kft. és a Claas cég együttműködéséről, annak kezdeteiről, az elért eredményekről Harsányi Zsolt az AXIÁL Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója számolt be. Kiemelte a Gépészmérnöki Karral meglévő aktív oktatási, tudományos és gyakorlati együttműködésüket, amely a hallgatók gyakorlati-, és duális képzésben is megnyilvánul. Bevallása szerint az Axiál Kft.-t erősítő, a karon végzett, jól képzett szakemberek (mintegy 40 fő) nélkülözhetetlenek a cég mindennapi tevékenységében, eredményeinek megvalósításában.

Harsányi Zsolt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének immár másodszor megválasztott elnökeként kitért a MEGFOSZ által kezdeményezett „Legyél Te is Mezőgépész” programra, amely a mezőgépész szakmát, képzést népszerűsíti és támogatja. Elősegítve ezáltal, a mezőgépész utánpótlást, a mezőgépész szakma munkaerő-piaci láthatóságának és presztízsének növelését, vidéki foglalkoztatottság javítását, a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzését és további növelését, a megfelelő szakember-állomány hosszútávú biztosítását.


Harsányi Zsolt az AXIÁL Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója

A humánpolitikai oldal fontosságát, a megfelelő szakemberek fellelését és kiválasztását, annak módszertanát, a folyamatos tanulás, ismeretszerzés fontosságát emelte ki „Új tehetségek felkutatása” című előadásában Nóvé Mária, a CLAAS Hungária Kft. HR vezetője. Említést tett a CLAAS „Harvesting the Future” elnevezésű nemzetközi képzési és karrier programjáról, amely gyakornoki programok, ösztöndíjak, stb. segítségével biztosítja a szakma iránt érdeklődő, tehetséges fiatalok elérését, kiválasztását, illetve az jól képzett utánpótlás biztosítását.


Nóvé Mária, a CLAAS Hungária Kft. HR vezetője

Az előadásokat követően a hallgatóságé volt a szó. Hozzászólásokat, kérdéseket fogalmazhattak meg az előadókhoz. Megállapították, hogy hatékony, a mai kor követelményeinek megfelelő képzés az egyetemeket és az ipart képviselő vállalatok szoros együttműködése által valósítható meg.

(Dr. Magó László, Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bemutatta új elektromos pickup-platformját a Stellantis

2024. december 19. 11:10

A PSA és a FiatChrysler egyesült részei platformkáoszának megszüntetése érdekében négy platformot jelentettek be az elektromos modellek számára.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

54 000 euró a bajbajutottaknak

2019. április 15. 10:32

A CLAAS Csoport vezetősége hagyományosan minden évben vízkeresztkor gyűjtést rendez egy jó cél érdekében. 2019 januárjának elejére 27 000 euró gyűlt össze.

Tavaszi „zsongás” a CLAAS-nál

2020. április 28. 10:47

A CLAAS cég a héten újraindítja a betakarító gépek és traktorok szériagyártását a következő telephelyeken: Harsewinkel (Németország), Le Mans (Franciaország) és Törökszentmiklós (Magyarország).

Ismét bővült a hazai traktorpiac

2020. november 6. 14:36

Októberben 257, az első tíz hónapban összesen 2525 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adatiból.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.