Agrárközélet

Hamarosan indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

MTI

2013 óta töretlen sikerrel hirdetik meg a Nyári diákmunka programot, amelyre idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

Mindezt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára jelentette be. A program elsősorban bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerőtartalék aktivizálását a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatásán keresztül. Ez érdemben elősegítheti a munkatapasztalat-szerzést a fiataloknál, továbbá kiváló előszobája a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek.

Az államtitkár ismertette, a kormány a program eddigi tizenegy éve alatt csaknem 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal.

Bejelentette: a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező fiatalok június 17-től regisztrálhatnak az idei kiírásra – a korábbi évekhez hasonlóan – a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál.

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

Az erdőgazdálkodásban is

Az államtitkár arra az újdonságra hívta fel a figyelmet, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a programban.

A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A 25 év alattiak szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra.

A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2024. július 1-jével állhatnak munkába. A tervek szerint mintegy 20 ezer fiatal munkába állása valósulhat meg idén a program segítségével. Az augusztus végéig tartó program részletei a foglalkoztatási portálon olvashatók.

Az átlag diákmunka-órabérek bruttó 1600-2500 forint között mozognak az idén nyáron, az IT-területen azonban elérhetik akár a 4000 forintot is. A munkát vállaló diákok iránt a kereskedelemben, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is jelentős a kereslet az MTI-nek nyilatkozó iskolaszövetkezetek közlése szerint.

Jogosítvány, nyelvtudás, szaktudás

A Mind-Diák Szövetkezet azt közölte, hogy ha a diák jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkezik, az órabér arányosan nőhet. A könnyű fizikai, egyszerű betanított vagy adminisztratív munkáknál átlagban 1600-1900 körüli órabérekre lehet számítani.

Így, ha a diák a szünidő felét – 6 hetet – munkával tölti, akkor 1800 forintos órabérrel számolva 432 000 forintot kereshet, amely 25 év alattiként az szja-mentesség miatt a nettó fizetése is lesz.

Fontos azonban tudni, hogy a 25 év alattiaknak járó szja-mentesség 576 601 forint havi bruttó jövedelemig érvényes.

A Mind-Diák adatai alapján a 25 év alatti diákoknál a szakirányú tanulmányokat kívánó gyakornoki pozíciók bérei óránként nettó 1874 és 2500 forint közötti sávban mozognak. Az átlagnál magasabb fizetések főleg a mérnöki és pénzügyi állásokra jellemzőek. A hallgatók az IT területén be tudnak kapcsolódni projektmunkákba is, ahol nem ritka a bruttó 3000-4000 forintos órabér sem.

Számítások szerint akár 100 ezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú munkát az iskolaszövetkezetek szervezésében idén nyáron a diákmunka-szezonban, amelyben a kereskedelem, turizmus és vendéglátás továbbra is slágerterületek.

Így például a fiatalok pénztárosként vagy árufeltöltőként tehetnek szert plusz keresetre. Ezen kívül adminisztratív és ügyviteli feladatokra is keresnek diák munkaerőt, de a mezőgazdasági, élelmiszeripari szektorokban, valamint a termelőüzemek, logisztikai központok és a nagyobb SSC-k is szívesen fogadnak diákokat a nyárra.

Előnyös feltételek

A közlemény szerint a cégek többsége felismerte, hogy az adózást tekintve az iskolaszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatás jár a legelőnyösebb feltételekkel. A szociális hozzájárulási adómentesség mellett ha a diák nem dolgozik – mert például beteg vagy nyaral -, nincs a munkaadónak fizetett szabadság vagy betegszabadság miatti bérjellegű költsége sem, ellentétben a klasszikus munkaviszonnyal.

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatoknál 1900 forintra, míg gyártási, logisztikai és kereskedelmi feladatok ellátása során 1950-2000 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők.

Ennél magasabb órabérre főként azok a diákok pályázhatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban vagy call centerekben alkalmaznak – itt 2100 forint az átlagosan megkereshető órabér -, az IT-területen pedig ez az átlag már a 2500 forintot is meghaladja.

Rámutattak, hogy nyáron számos szektorban, így például a kereskedelemben, illetve a gyártás területén a szabadságok tömeges kiadása miatt megnő a diákok iránti igény. A mezőgazdaságban, valamint a rendezvényekhez és vendéglátáshoz kapcsolódó feladatoknál pedig a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet. A fesztiválokhoz kapcsolódó munkák népszerűek a diákok körében, hiszen így ingyenesen vehetnek részt egy-egy ilyen jellegű eseményen, és még jövedelemhez is jutnak.

A Prohuman Diákmunka iskolaszövetkezet – a Mind Diák Szövetkezethez hasonlóan – arra számít, hogy idén nyáron a munkát vállaló diákok száma meg fogja haladni a 100 ezret. Tapasztalataik szerint nyáron megnő az érdeklődés és a kereslet a vendéglátóipari feladatokat ellátók iránt, de ipari ügyfelektől is érkezett már diákmunkás-igény, mivel a gyárak a nyaraló kollégákat diákokkal pótolják.

A béreket tekintve példaként említették, hogy Budapesten és Pest vármegyében üzleti adminisztrációs területen, irodai munkakörben bruttó 1850-2400 forint körül mozog az átlag órabér, ez azonban a mérnök és IT területeken akár a 3500 forintot is elérheti. Könnyű fizikai munkánál az órabér 1750 és 2200, nehéz fizikai munkáknál pedig 2000-2800 forint között mozog.

Az iskolaszövetkezet felhívta a figyelmet, hogy a 18 év alatti diákoknak szülői beleegyező nyilatkozat kell ahhoz, hogy munkát vállaljanak, és ők nem dolgozhatnak éjszaka (22 és 6 óra között), valamint nem is túlórázhatnak. Azonban 18 év felett ezek a korlátok már nem vonatkoznak a diákokra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Gazdálkodók, figyelem! A diákmunka esetében is fontos a munkaszerződés

2016. június 23. 08:30

A nyári diákmunka vállalásánál is fontos a munkaszerződés készítése, amelynek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, a munkavégzés helyét, a munkaviszony időtartamát.