Agrárközélet

Így fogd meg a pókokat – és ments meg egy hasznos életet!

Agrofórum Online

Gondoljunk csak az ételeink felett köröző pimasz legyekre vagy a viszketegséget és kialvatlanságot okozó, nyári éjszakákon támadó szúnyogokra. A pókok olyan, számunkra is hasznos ragadozók, amelyek barátainkként segítenek nekünk úgy, hogy ezeknek a kellemetlen rovaroknak a populációit szabályozzák, azaz megritkítják a házunkban és a kertünkben. Ennek megfelelően kell hát velük bánni.

A Facebook Reels-videói között előkelő helyre került az a minianimáció, amely arra tanítja a gyerekeket (de valójában a felnőtteket is), hogy hogyan bánjanak az otthonukban lakó, nemkívánatos pókokkal. Mert nem az a helyes út, ha lecsapjuk vagy a vécébe dobjuk őket.

A helyes metódus az, ha egy kisebb poharat vagy befőttesüveget óvatosan rájuk borítunk (értelemszerűen vigyázva arra, hogy ne törjük/tépjük le a lábaikat). Majd egy képeslapot/ papírlapot a pohár alá csúsztatunk, és így felemelve a poharat a kisebb-nagyobb pókokat kitelepíthetjük a teraszra, az utcára vagy a kertbe.

Az animáció nagyon kedves képi világgal mutatja meg, hogy a pókok mennyire megriadnak az emberi interakciótól. Ha viszont megkíméljük az életüket, hálásak a barátságos bánásmódért. És ez még csak nem is kerül semmibe, csak egy kétperces mentési „hadműveletbe”.

A pókok így tovább élhetnek és nyugodtan végezhetik a „munkájukat”. Mi pedig nem ölünk meg hasznos rovarokat, hanem legfeljebb kitessékeljük a lakásból őket, ha nem kívánunk egy fedél alatt élni velük. Ekkor azonban biztosan szükségünk lesz az elektromos szúnyogriasztóra és a légycsapóra.

A szóban forgó videó „A barátok különböző méretűek” címmel itt nézhető meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

A kertünkbe épített fakupac lakói

2023. november 24. 05:40

Megépítettük a fakupacot a kertben, mint természetes élőhelyet az ott élő megannyi állat és növény számára. Milyen állatokat várhatunk albérlőknek? Mivel fognak táplálkozni ezek a fajok? Segítenek nekünk az egészséges kerti élet fenntartásában?

A tökbogarak ellen pókokkal is lehet védekezni

2018. március 13. 08:33

A kutatások kimutatták, hogy egy biológiai termesztési rendszerben a természetes ellenségeknek fontos kártételcsökkentő hatásuk van, és ennek jelentősége a hőmérséklet emelkedésével fokozódhat.

Pókok szerepe és jelentősége a biológiai növényvédelem területén, különös tekintettel a gyümölcsültetvényekre

2019. szeptember 13. 04:38

A legtöbb „bioágens” – hasznos ragadozó – specialista, vagy legalábbis szűk gazdakörrel/zsákmánykörrel rendelkezik, ami gazdasági szempontból támadható felület. Az utóbbi évtizedekben kezdtek részletesebben foglalkozni a polifág predátorokkal (széles zsákmánykörrel rendelkező ragadozók), így a pókokkal is. Jelen cikk a pókok jelentőségéről, és a velük kapcsolatos eredményekről ad tájékoztatást.

Jelentősen csökkent a pókállomány a mezőgazdasági területeken

2023. április 20. 13:34

A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.