A poloskák mindenhol ott vannak. Nemcsak a veteményesben és a kertben, hanem a lakásban is, sőt, újabban már – a gyerekeink legnagyobb rémületére – a kocsiban is!
Persze mindig elmondom nekik, hogy nem kell félniük tőlük, nem csípnek, és hogy nem szabad lecsapni őket, mert akkor nagyon büdös lesz. De hiába, ahogy a poloskák repülni kezdenek, beindul a visítás, muszáj félreállnom, de persze akkor a poloskák bemenekülnek az ülés meg a kalaptartó alá, nem lehet észrevenni, elérni őket.
A legutóbbi poloska ráadásul nem is a kertünkben szállt be hozzánk az autóba, hanem az iskola előtt. Azóta olvastam, hogy a hiedelmekkel ellentétben a poloskák nem csak a gyümölcsöket, a zöldségeket és a dísznövényeket, hanem a hársfákat, a kőrist, sőt még a gyomokat is kedvelik! Akkor hogyan lehet távol tartani őket?
Poloskainvázió elleni tippek:
- A paradicsomunkat évekig szívogatták a poloskák, pedig levendula és menta nőtt mellette, így a „növénytársításos” tippekben nem hiszek. Van büdöskénk is és fokhagymánk, rozmaringunk, zsályánk, bazsalikomunk – egy csomó olyan növény, amiről úgy tartják, az illata taszítja a poloskákat. Nos, mi ezt a taszítást nem láttuk. A poloskák ellepték a paradicsomunkat, egyáltalán nem zavarta őket a szomszédos „illat”.
- Sok helyen azt javasolják, kézzel gyűjtsük össze őket. Szerintem ez csak egy romantikus elképzelés, a poloska ugyanis nem olyan, mint a szentjánosbogár, ami a vállunkra és a tenyerünkre telepedik az alkonyatban és ott szépen megül, hanem össze-vissza repdes, egyáltalán nem könnyű befogni! A lakásban egy-egy példányt nyilván el lehet kapni (leginkább lecsapva), de ugye azt nem szabad, mert büdös lesz tőle. Így jobb egy befőttes üveggel vadászatra indulni, aztán a poloskát a vécébe doni (mert ugye, ha állatbarátként a kertbe vagy az utcára dobjuk, őszre nem egy, hanem több tucat fog visszajönni).
- Ezzel szemben a levelek fonákján lévő tojások eltávolítása hatásosabbnak tűnik, kivéve, ha nagy a kertünk és rengeteg növényünk van. Mert akkor ember legyen a talpán, aki mindet végigjárja, ráadásul nem csak egyszer, hiszen az invázió bármikor elindulhat!
- A rovarháló meg a termésvédő zsák sokkal inkább tetszett, ez segített a veteményesünkön (még a paradicsomunk is megmenekült), de a poloskák eközben vígan csemegéztek a kertünk többi növényéből.
- Természetes ellenségként a legtöbb helyen megemlítik az énekes madarakat és a denevéreket, de lássuk be, ezek betelepítése/oda vonzása (főként egy budapesti kertes ház kertjébe) nem túl életszerű. Amúgy vannak denevérek a környékünkön – a tőlünk néhány utcára lévő vasútvonal mentén telepített nyárfaligetben meglehetősen sokan vannak, kora estétől gyakran látni őket – olykor a kertünk felett is. Így, gondolom, hozzánk is be-betérnek a poloskákból csemegézni, de hatékonynak semmiképp sem nevezném ezt a módszert.
Csalinövények, csapdák
- A csalinövényes megoldás furfangosnak és eredetinek tűnt, de nem láttam életszerűnek, hogy búzát meg babot ültetek a kertbe, a dísznövények és a cserjék közé.
- A kert rendben tartása evidens, de közben nehéz is, hiszen búvóhely a poloskáknak mindig akad. Nálunk a tűzifarakást kedvelték, átpakoltuk, újra jöttek, lefedtük, az valamit ért, de nem volt szép és nem szellőzött olyan jól a fa. A poloskák eközben megbújtak a komposzt mögött, no és a teljes kerítést beborító örökzöldek rejtekében. Ilyenkor csak nem tépi le az ember az élő zöldet, ami 30 éve a kertünk része?
- Aztán olvastam arról, hogy csapdát kell állítani a poloskáknak, méghozzá meglehetősen egyszerűen. Szappanos vagy mosószeres tálakat, edényeket kell kitenni a kertbe, amibe belepottyannak a poloskák, és amiből aztán – a víz megváltozott konzisztenciája miatt – nem tudnak kimászni. Ez valamelyest működött, de az inváziót nem állította meg.
- A legtöbben a poloskák ellen a neem-olajat javasolták, sőt a fórumokon is elégedetten számoltak be a kertbarátok arról, hogy ez a módszer tűnik a leghatékonyabbnak. Hátránynak annyit írtak, hogy a használata után fél nappal is büdös van a kertben.
- A férjem azt mondta, ne kísérletezzünk, vegyünk bolti poloskacsapdát. Láttunk infrásat és hagyományosat is, sőt ágylábra felszerelhetőt… töprengtünk. A hagyományos amúgy majdnem teljesen úgy néz ki, mint a darázscsapda, amit pár éve vásároltunk.
Felakasztható, napelemes, este pedig a fényére odagyűlnek a poloskák, majd bemásznak és bent rekednek. Végül emellett döntöttünk, hiszen a házba csak be-betévednek a poloskák, egy-két kósza példány miatt pedig szükségtelen egy ilyen (amúgy rendkívül elmés) szerkezetet venni.
Összegzés
A poloskák végleges elűzése embert próbáló feladat, és ha van veteményesünk is, csak még több bosszúságot okoz a kérdés megoldatlansága. Azt hiszem, a neem-olajos permetezés lehet a megoldás és a bolti poloskacsapdák, plusz a növényekre a rovarháló, azaz a három módszer együttesen.
Persze, akkor sincs garancia arra, hogy az utcáról, a szomszédoktól és még ki tudja, honnan, nem érkeznek-e újabb poloskakolóniák a kertünkbe. De ha ezekkel a módszerekkel kellemetlen körülményeket teremtünk nekik, megtelepedni valószínűleg nemigen fognak.