-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Agrárközélet

Elhunyt Szabó István, a KITE Zrt. tiszteletbeli örökös elnöke

Agrofórum Online

A KITE Zrt. mély fájdalommal tudatja, hogy Szabó István, a cég tiszteletbeli örökös elnöke, Nádudvar első díszpolgára, mindenki szeretve tisztelt Pista bácsija életének 93. évében, 2017. június 17-én örök nyugalomra tért.

Szabó István 1924. október 20-án született Nádudvaron.  A mezőgazdasághoz fűződő viszonyát kisparaszti származása határozta meg, melyre egész életében büszkén tekintett vissza. 1951-ben lépett be a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe, melynek tagjai egy év múlva elnökükké választották. 38 éven át töltötte be ezt a tisztséget.

A kemény munka és a tapasztalat meghozta a gyümölcsét, ugyanis a hatvanas évek már komoly politikai pályafutást hoztak az életébe. Több mint húsz évig vezette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát (TOT), és kilenc évig volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja. Országunk politikai vezetése kétszer jutalmazta Kossuth-díjjal.

A KITE Zrt. elődje, a Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés 1973-as megalapításával Magyarország akkori mezőgazdasági vezetői mellett az ő érdeme is a szocialista blokkban egyedülálló mezőgazdasági fejlődés, innovatív gondolkodás meghonosítása. A társaság közgyűlése 2014-ben választotta meg tiszteletbeli örökös elnökévé, melyet egészen az elmúlt időszakig azzal köszönt meg, hogy nyugdíjas kora ellenére mindennapos vendég volt a KITE Zrt. nádudvari központi irodaházában.

A tanácsai, a történetei, a jelenléte mindannyiunknak hiányozni fog.

Nyugodjon békében Pista bácsi!

(KITE Zrt.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Megtérülő befektetés az időben elvégzett karbantartás a traktorokon

2023. szeptember 27. 08:40

Ha Ön John Deere traktort üzemeltet, akkor tudja, hogy a gép megbízhatósága és hatékonysága kritikus fontosságú gazdálkodása sikeréhez. A rendszeres karbantartás hiányában az erőgépe teljesítménye csökkenhet, ami időben és pénzben is nagy veszteségeket okozhat.

Egyedülálló üzleti modellek szinergiája a fenntartható mezőgazdaságért

2021. február 26. 06:37

A KITE és a Kimitec közös útja 10 évvel ezelőtt kezdődött. Már az első találkozás során kiderült, hogy a két cég érdekei közösek. A spanyol vállalat kereste az utat a földrajzi terjeszkedéshez, a KITE pedig mindig nyitott az innovatív, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó vállalatokkal való együttműködésre.

Nyilván az első!

2022. január 19. 10:37

Meddig lehet első helyezett egy fajta egy kísérletsorozatban? A kérdés költői, az viszont tény, hogy ES Pallador szójafajtánk hetedik éve éri el a legmagasabb termésátlagot a NÉBIH posztregisztrációs kísérleteiben. A KITE Zrt. szójafajta-portfóliójának zászlóshajója a népes mezőnyből kitűnve, a tőle elvárható módon 2021-ben is a dobogó legfelső fokára állt fel.

Talajkondícionálók tavalyi áron: Physio-Mescal G18 és Physiomax a KITE Zrt. kínálatában

2021. július 21. 13:37

Az első foszfortartalmú talajkondicionáló Magyarországon – mert számunka fontos a talaj.