Támogatások, pályázatok

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

Agrárminisztérium

Új pályázati felhívás jelent meg 50 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti növényházak, hűtőházak, zöldségtárolók létrehozásának és korszerűsítésének, valamint a megtermelt zöldség és gyümölcs fogyasztói áruvá készítését szolgáló eszközök beszerzésének támogatására - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A „Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és post-harvest fejlesztések támogatása” című felhívás keretében a kisebb termelők és a nagyberuházásokat megvalósítani kívánó termelői együttműködések egyaránt segítséget kaphatnak. A kiírás egyebek mellett az üveg- vagy fóliaborítású növényházak, hűtőházak, hűtőtárolók, zöldség- és gyümölcstárolók, valamint a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló létesítmények kialakítását, felújítását, az ezekhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzését, ezenfelül pedig az energetikai korszerűsítéseket is támogatja – tájékoztatott a miniszter.

A fejlesztési program hozzájárul az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez

Hozzátette, az előző támogatási ciklusban a kertészeteket illetően a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 7300 darab kertészeti beruházási projektet támogattak 190 milliárd forint összegben. A tárcavezető kiemelte, hogy ezeknek a döntéseknek köszönhetően többek között 800 ezer négyzetméternyi üvegház és 465 ezer négyzetméternyi fóliaház megépítésére, korszerűsítésére nyílt lehetőség, ami összesen 1,26 millió négyzetméternyi korszerű kapacitást jelent a hajtatásos növénytermesztés számára. A támogatások segítségével mintegy 452 ezer köbméternyi hűtőház is megvalósult. A mostani kiírás ennek a fejlesztési programnak a folytatását jelenti.

Nagy István szerint a növényházak és a hűtőházak létrehozásának, illetve korszerűsítésének támogatása azért is fontos, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a nem megfelelő tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nemcsak a termelőknek hasznos, hanem hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez, ezen keresztül az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez. Sőt, a fedett területen történő termesztési technológia alkalmazásával a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás miatti veszteségekkel sem kell számolni.  

50%-os, illetve 70%-os támogatási intenzitás

A miniszter hangsúlyozta, a kertészeti ágazat friss zöldséget és gyümölcsöt termel valamennyi fogyasztó számára, valamint alapanyagot állít elő a hazai élelmiszeriparnak, ezért is közös érdekünk a kertészetek versenyképességének növelése, az új, innovatív és környezetbarát technológiák alkalmazásának ösztönzése, a fejlesztések előmozdítása.

A beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor a megújuló energiát hasznosító technológiák – így például a geotermikus kutak – kialakításához 70 százalékos támogatási intenzitás társul. A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel – ismertette Nagy István.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 24-től lesz lehetőség.  A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tagdíjkedvezménnyel segít a NAK 300 ezer tagnak

2025. május 30. 11:10

Fagykár, jövedelmi nehézségek és fiatal kor miatt jár kedvezmény. A NAK több mint 1,6 milliárd forintnyi tehercsökkentést nyújt.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.

Újabb pályázat az állatbetegségek megelőzéséért

2025. május 23. 15:20

Június 25-től pályázhatnak a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók járványvédelmi beruházásokra – akár 70%-os támogatással.

Erdészeti támogatások: elindult a kifizetés

2025. május 22. 12:10

Erdőtelepítésre, károk helyreállítására és Natura 2000 területekre is milliárdos támogatások érkeznek a következő hónapokban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: előkészíthető a talaj a hidegtűrő zöldségfélék vetéséhez

2023. március 1. 08:30

Február végére-március első napjaira átmenetileg visszatért a késő téli időjárás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: eljött a tavaszi metszési munkák ideje

2023. február 22. 08:38

A február végi tavaszt idéző időjárás megszakította a növények kényszernyugalmi állapotát, és több növényen megkezdődött a rügyfakadás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív védekezés szükséges a varasodás és a lisztharmat terjedése ellen

2023. június 14. 12:55

Szinte minden országrészben esett kisebb-nagyobb mennyiségű eső, helyenként a kéthavi átlagot is meghaladta.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: megjelentek a levéltetvek és a poloskák

2023. március 15. 10:39

Kisebb-nagyobb visszaesésekkel, de fokozatosan teret nyer a tavaszias időjárás.