Terményárak

Oda az ukrán kukorica harmada, Romániában is nagy a kár, ez felhajthatja az árakat

Agrofórum Online

Keleti szomszédaink nem lehetnek elégedettek az idei kukoricával: Ukrajnában a termés harmada veszhet oda, Romániában a vetések 15–30 százaléka „sült meg” a kánikulában.

A kukorica- és napraforgóhozamok 35 százalékkal csökkenhetnek Ukrajnában a hőség és az aszály miatt az Ukrán Agrártanács legfrissebb tájékoztatása szerint. A háború sújtotta szomszédos országban attól tartanak, hogy megismétlődhet a 2020-as év, amikor szintén a szárazság vitte el a termés harmadát.

A talajnedvesség jelentősen megfogyatkozott, így hiába lesz hőmérséklet-visszaesés, a csapadék hiánya biztosan negatívan fog hatni a kukoricára és napraforgóra a várakozások szerint. A kukoricavirágzás javában tart, most alapozódik meg a termés, de a víz hiánya visszaveti ezt a folyamatot.

A piac is gyorsan reagált a folyamatokra, néhány importőr „ráült” a készletekre, hogy maguknál tartsák, amíg alacsony az ára, bízva a hamarosan bekövetkező áremelkedésben. A globális kukoricaigény is növekvőben van, különösen úgy, hogy a román termény számottevő része „megégett” a kánikulában. Ott a vetések 15-30 százaléka veszett oda.

Bő egy hete a Romániából származó kukorica tonnájával még 190-192 dolláros áron kereskedtek, ám pár nap elteltével már 200-202 dollárra ugrott az ár, ami 5 százalékos emelkedést jelent meglehetősen rövid idő alatt. Az ukrán kukorica mindeközben 3-4 dollárral drágult az exportpiacokon.

Egyiptom elkezdte a kontraktusok kötését, és Ukrajna ezen a téren az USA-val és Argentínával verseng. Legutóbb még 170-172 dolláron kereskedtek, de ha továbbra is fennáll az időjárás okozta „vészhelyzet”, akkor augusztusban 180 dollárt is elkérhetnek a tavalyi betakarítású kukorica tonnájáért.

A napraforgópiacon ugyanekkor gyenge a kereskedés. Szeptember-októberre a tonnánkénti ár 410-430 dollár között van, és a szakértők azt tanácsolják, hogy érdemes még kivárni a szerződéskötésekkel, mert az ár alighanem emelkedni fog.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A búza ára enyhén emelkedett hálaadás ünnepe előtt

2025. november 24. 14:10

Visszafogott forgalom és vegyes ármozgások jellemezték a múlt hetet: a búzától a szójáig mindenhol óvatos piaci hangulat uralkodott.

A vártnál magasabb kínálati kilátások mozgatták a piacot

2025. november 17. 16:10

Bőséges készletek és visszafogott kínai kereslet formálják a hangulatot – a piac egyelőre iránykereséssel reagál.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Mínuszok napja az árupiacokon

2020. augusztus 5. 09:47

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében.

Csak a búza állta a sarat a nagy esések napján

2020. március 11. 04:37

Az agrártermékek piacán is az okozott rossz hangulatot, hogy a befektetők gazdasági visszaesésre számítanak azt követően, hogy gyakorlatilag összeomlott a kőolaj ára és fontos részvénypiacokon is drámaian megnőtt az eladói nyomás.

Csökkentették az EU gabonatermés-előrejelzéseit az időjárási problémák miatt

2023. július 11. 07:40

A tanácsadó cég a 2023/24-es kukorica termelési kilátásait 61,2 millió tonnára csökkentette a májusi 62,1 millióról.

Kevesebb kukoricát takaríthatnak be az előrejelzés szerint

2023. január 14. 08:36

Amerikában áremelkedést, Európában pedig mínuszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja a terménypiacokon.