A kalászos gabonák betakarítása után megjelenő tarlók és a rajtuk kifejlődő kalászos árvakelések növényvédelmi veszélyeiről az Agrofórum oldalain már több alkalommal megemlékeztünk. Ugyanakkor sokan gondolhatják azt, hogy az idei, szélsőségesen forró júliusi időjárás csökkentheti, vagy akár meg is szüntetheti ezt a problémát. Mi hát a jelenlegi helyzet, mire számítsanak ősszel pl. az őszi árpát termesztő gazdák?
Nincs baj a forrósággal
Napjainkban, körülnézve a kalászosok tarlóin, igen sok helyen találkozhatunk különböző fejlettségi állapotú árvakelésekkel, döntően a learatott őszi árpa táblák tarlóin. Ezek az árvakelések szinte sehol sem mutatják az aszály tüneteit.
Nem nagyon találkozni fonnyadó, hervadó növényekkel, legfeljebb a víz hiánya miatt csökkent mértékű növekedés az, amely jelzi, hogy nem mindig fenékig tejfel az árvakeléseken felnövekvő árpanövények élete.
Miért pont az árpatarlók zöldültek ki? A magyarázat roppant egyszerű. Az őszi árpát nagyon korán, néhol már június elején elkezdték aratni, és ekkor még volt idő és kapacitás a tarlóhántások elvégzésére is. Ráadásul a június hónap kellően csapadékos is volt, így a talajba került szemek csírázásához minden külső feltétel adott volt.
Ennek a csapadéknak még júliusban, a nagy hőség időszakában is döntő szerepe volt abban, hogy az árpaföldek árvakelései nemcsak életben maradtak, hanem sok helyen meglehetősen dúsan zöldellnek. Hiába van rendkívül meleg, az árpa bírja a hőséget. Főképp úgy, hogy a talajban még talál vizet a túléléshez.
Növénykórtani helyzet
Az őszi árpa árvakeléseken a jelenlegi időszakban nagyon sok helyen elképesztő mértékű levélfertőzöttségek alakultak ki, amelyekben általában egyetlen betegség, a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) a domináns.
A betegségért felelős kórokozó hírhedten nedvesség- és melegkedvelő faj. Korábban, június hónap vége felé mind a nedvesség, mind pedig a magas hőmérséklet iránti igénye messzemenően ki volt elégítve.
Mivel nekrotróf életvitelű kórokozóról van szó, így a tarlók elhalt növényi maradványai kiváló fertőzési forrásként szolgáltak ahhoz, hogy az árvakeléseken erős, olykor szélsőséges mértékű fertőzések alakulhassanak ki.
Jelenleg a nedvesség iránti igénye már nem kerül kielégítésre, így konídiumok útján történő terjedése ideiglenesen leállt. Ugyanakkor a megfertőzött levelek szöveteiben a kórokozó micéliumai változatlan sebességgel terjednek, pusztítva ezzel a lombozatot és elősegítve későbbiekben a még nagyobb inokulum-mennyiség termelését.
Miért szinte csak ez az egy kórokozó van most jelen? Döntően a környezeti igény és a kórokozó életmódja miatt. Mivel az ősziárpa-állományok az aratás idejére szinte teljesen leszáradtak, nem volt felsarjadás, így a fővetés és az árvakelések megjelenése közt nem alakult ki egyfajta „zöld futószalag”, amely a biotróf kórokozók, mint pl. a szintén melegkedvelő törpe rozsda (Puccinia hordei), vagy a lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) elszaporodását az árvakeléseken lehetővé tehette volna.
Az őszi árpa esetében a nekrotróf életvitelű kórokozók sora igen hosszú, de a környezeti feltételek csak a hálózatos levélfoltosság kórokozójának voltak a leginkább megfelelőek. Az általában nagyon gyakori barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) pl. kevésbé szereti a meleget.
A rinchospóriumos levélfoltosság (Rhynchosporium secalis) viszont olyan szélsőségesen nedvességkedvelő, amelyet a júniusi időjárás sem tudott megfelelően biztosítani.
Távolabbi kilátások
Az, hogy az árvakelések lombozatán pont az árpa egyik legveszélyesebb, legnagyobb pusztító erővel rendelkező kórokozója szaporodott el, nem sok jóval kecsegtet. Amennyiben nedves, csapadékos őszi időjárás lesz az uralkodó, akkor igencsak nagy fertőzési nyomásra lehet számítani a hálózatos levélfoltosság kórokozójának részéről.
Szerencsétlen esetben (árvakelés közvetlen szomszédsága, fogékony fajta, kedvezőtlen kitettség, mély fekvés stb.) akár két őszi fungicides védekezés is szükséges lehet ahhoz, hogy az őszi vetésű árpaállományokat megvédhessük a kórokozótól.
A fertőzött árvakelések sekély művelése is jó megoldás, mivel a fertőzött növények elpusztítása és talajba juttatása nagymértékben csökkentheti a fertőzési nyomást. Ugyanakkor azok a növényi maradványok, amelyek nem kerülnek talajba, továbbra is fertőzési forrásként fognak szolgálni, így önmagában az árvakelések mechanikai elpusztítása csak részleges hatást biztosít. Csapadékban dús őszi időjárás esetén nagy valószínűséggel nem lehet majd az ősziárpa-állományokat fungicides állománykezelés nélkül megvédeni.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
