Növénytermesztés

A minőségi búzatermesztés agrotechnikája

Agrofórum Online

A hazai hagyományos, nagy növényekre (gabonafélék, olajnövények) alapozott szántóföldi növénytermesztés az elmúlt években meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ennek okai összetettek.

A nehézségeket elsősorban a közismerten kedvezőtlen világpolitikai és világpiaci folyamatok idézték elő, de nem hallgathatjuk el azokat az okokat sem, amelyek a gabonavertikum szétszabdaltsága, a termelők-felhasználók-fogyasztók érdekei közötti ellentmondások, valamint a gabonanövények technológiafejlesztésében meglévő jelentős hiányosságok jelentenek. Ezek a külső és belső folyamatok a hazai búzatermesztést is számottevően sújtják. (…)

A jelenlegi helyzetben a termelők, feldolgozók és felhasználók a búza minőségének javítását egyaránt elsőrendű feladatnak tartják. Az esetek jelentős részében azonban a búza minőségét egyoldalúan az étkezési (malmi, javító) minőségre szűkítik le, pedig a búza minősége sokkal diverzifikáltabb.

Új piaci minőség

A jövőben egyre fontosabb lesz a termelők és felhasználók számára, hogy a hagyományos minőségi kategóriák mellett új piaci minőségi szegmenseket találjunk és azokhoz megfelelő fajtákat és agrotechnikát kapjanak a termelők.

Ilyenek lehetnek speciális élelmiszeripari, ipari feldolgozási minőségi kategóriák, de lehet speciális minőséget biotermeléssel előállítani, vagy éppen olyan minőséget, amelyet a száraztészták, külpiacok igényelnek.

A jövőben olyan „egzotikus” búzaminőség is megjelenhet a mindennapi életünkben, mint az antociánban gazdag, „healthy-food” termékek készítésére alkalmas színes (kék, vörös) búzák. A minőségi búza nagy tömegét azonban a jövőben továbbra is a malom- és pékipar által igényelt étkezési (malmi és javító) búzák fogják jelenteni.

Tartamkísérletek bizonyítékai

Több mint négy évtizedes tartam- és egyéb kísérletekben részletesen vizsgáltuk a búza termésmennyiségére és -minőségére ható tényezőket. A termésmennyiség szempontjából kifejezetten fontos a környezeti tényezők (időjárás, talaj) negatív hatásainak a mérséklése.

Ezt alapvetően a termesztéstechnológia intenzitásának növelésével érhetjük el. Intenzív agrotechnika alkalmazása esetén néhány kritikus technológiai elem (trágyázás, növényvédelem, fajta) helyes alkalmazásával a búza termésmennyiségét mintegy 65%-ban meghatározhatjuk.

Teljesen más a helyzet a búza minőségére ható tényezők esetében. A minőség esetében nem találunk néhány determinatív tényezőt, hanem sok-sok faktor mind befolyásolja a búza minőségét.

Vizsgálataink szerint – átlagos évjáratban – a búza minőségét mintegy 1/3 arányban a fajta, 1/3 arányban az ökológiai feltételek és ugyancsak 1/3 arányban az agrotechnikai elemek határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a minőségi búzát csak előre megtervezett és fegyelmezett, precíz technológiával lehet sikeresen előállítani.

dr. Pepó Péter

Debreceni Egyetem, MÉK, Növénytudományi Intézet

Cikkünk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2024/08-as számában olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Napraforgó: Jó piaci pozíció és kiszámítható jövedelem

2025. november 14. 11:10

Klasszikusnak tekinthető gazdasági növényeink között a napraforgó mára a szántóföld egyik stabil pontjává vált.

A hobbi, ami értéket teremt - paprikaszószok formájában

2025. november 12. 04:56

Oravecz Kristóf századosnál, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár pilótájánál jártunk. Kristóf hobbija a paprikaszósz készítés. A hobbiból kisebb vállalkozás lett.

Van jövője a kukoricatermesztésnek Magyarországon

2025. november 11. 16:10

Portfóliónkban idén is olyan kukoricahibrideket találhatnak partnereink, amelyek a szélsőséges időjárási viszonyok között is megbízhatóan teljesítenek.

Döbbenetes módon reagál a talaj a szárazságra, új felfedezés okoz szenzációt

2025. november 8. 16:10

A talaj mikroorganizmusai „emlékeznek” a szárazságra – segítik a növényeket a klímaváltozás okozta stressz leküzdésében.

Feszes technológiával kimagasló hozamok - a szélsőségek ellenére is (Videóval!)

2019. június 24. 07:24

A KITE Zrt. a nyár végi és az őszi vetésű kultúrákban nagy termést garantáló korszerű talajművelési és vetési technológiákat dolgozott ki az elmúlt években, és ehhez az agrotechnikához a legjobban illeszkedő hibrideket ajánlja.

Eldobni az ekét?

2019. július 30. 11:54

Lajos Mihállyal, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a talajműveléssel kapcsolatos társadalmi véleményekről, szakmai félreértésekről és mindezek jelentőségéről.

Veszélyes kártevők: a talajlakók

2019. szeptember 4. 04:36

A polifág talajlakók ellen a leghatékonyabb megoldás a kémiai védekezés. Természetesen ebben az esetben a védekezés elsősorban a lárvák ellen irányulhat.

Mi hámozgatja a kukorica leveleit?

2022. augusztus 12. 04:38

Kérem válaszukat arra vonatkozóan, hogy mi károsítja a kukorica leveleit fehér sávokat rágva rajtuk?