Agrárközélet

A Kárpát-medence kincsei az OMÉK-on

Agrofórum Online

A 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron ismét lehetőség nyílik a külhoni magyarok által készített, zömmel kézműves termékek bemutatására.

Az elmúlt alkalommal (2015) megrendezett OMÉK-on nagy sikert arattak a külhoni magyarok által előállított és bemutatott termékek. A minisztérium vezetése felismerve annak jelentőségét, hogy ezáltal is erősödik az anyaország és a külhoni magyarok kapcsolata, ebben az évben nagyobb „teret” biztosít a kiállítóknak.

A négyszáz négyzetméteres pavilonban harminckét gazdaszervezet által képviselt 122 kiállító elsősorban helyi élelmiszerekkel jelenik meg az FM külhoni agrárkapcsolatainak jóvoltából, ami nemcsak a bemutatkozás lehetőségét jelenti, hanem azt is, hogy a kiállítással járó költségek jelentős részét is magára vállalja a minisztérium.

Azok a civil szervezetek, illetve az általuk képviselt kisvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel, akikkel a minisztériumnak élő kapcsolata van.

Az FM által készített ismertető füzet egyik szlogennek is beillő mondata: „A Kárpát-medence kincsei visszavárják”. Az ismertető egyben a kisvállalkozók bemutatkozásának célját is megfogalmazza, miszerint a Kárpát-medence varázslatos ízvilágával és turisztikai látványosságaival ott, a helyszínen érdemes megismerkedni, élvezve a szülőföld kínálta különlegességeket és a figyelmes vendéglátást.

A kiállítók megjelenítik azt a jellemző tájegységet, ahonnan érkeznek. Lesz többek között székelykapu, borospince, kalotaszegi szoba, és nemcsak a termékekkel, de a mesterségekkel is találkozhatunk.

A kiállítás ízelítőt ad a határon túli kisvállalkozások termékeiből és tevékenységéről, amely közös kultúránk elszakíthatatlan része.

A kisvállalkozások mellett a tehetősebb nagyvállalkozások is meghívást kaptak az OMÉK-ra, de ők már ki tudják gazdálkodni a kiállítás költségeit. Esetükben a részvétel célja, hogy a termékeikkel minél nagyobb számban meg tudjanak jelenni az anyaországi piacokon. Jönnek Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból. Ez utóbbi lesz a legszínvonalasabb, mivel ott kezdődött a Magyar Kormány gazdaságfejlesztési programja, amely már eddig is jelentős eredményeket produkált.

Ezen a kiállításon „a magyar föld legjavával” ismerkedhetnek meg a látogatók, benne valamennyi elszakított nemzetrészünk kincseivel.

(Agrofórum Online – Dr. Bódis László)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

A szakmaiság és a professzionalitás miatt is érdemes a kiállítóknak megjelennie az OMÉK-on

2019. június 10. 03:36

Idén szeptemberben - immár 79. alkalommal - ismét megrendezik Magyarország legnagyobb és legrégebbi agrárgazdasági eseményét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén megrendezendő eseményen ezúttal az agár- és élelmiszeripari innovációk bemutatására és a szakmaiság erősítésére helyezik a hangsúlyt.

Arasson sikert - 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. augusztus 14. 11:34

Hamarosan megnyitja kapuit a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok.

Holnap nyit a 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. szeptember 4. 10:38

A 32. Bábolnai Gazdanapok idén közel 20.000 négyzetméteren, több mint 200 kiállítóval kerül megrendezésre.

„A fejlődés hagyománya” - az OMÉK margójára

2019. október 4. 10:29

A következő 2-3 évben annyit fog változni a mezőgazdasági ágazat, amennyit ezelőtt 30 év alatt összesen.