Agrárközélet
Fizetett tartalom
Agrárközélet
Fizetett tartalom

Arasson sikert – 32. Bábolnai Gazdanapok

Arasson sikert – 32. Bábolnai Gazdanapok

Agrofórum Online

Hamarosan megnyitja kapuit a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok.

Az agrárium kiemelkedő eseménye, ami az elmúlt harminc évben nemcsak hagyományt teremtett, de értéket is képviselt a hazai agráriumban. A Bábolnai Gazdanapokra méltán büszke a rendezvény gazdája és rendezője, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok. Az elismertség ékes bizonyítéka, hogy mind a kiállítók, mind a látogatók döntő többsége évről-évre számon tartja az eseményt és visszatér a kiállításra.

Ebben az évben 2019. szeptember 5-8. között megrendezésre kerülő 32. Bábolnai Gazdanapok a 79. OMÉK társrendezvénye lesz.

Az idei kiállítás jelmondata:

„Nemcsak ott voltam, részt is vettem!”

A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, valamint a kiállítás szervezője a Magyar Mezőgazdaság kft. ennek szellemében igyekszik tartalommal megtölteni a kiállítás négy napját.

1977-ben az első Bábolnai Gazdanapokon már működés közben is bemutatták a gépeket, ezzel elsőként az országban, megteremtve a mozgó gépbemutató lehetőséget, és az eltelt évek alatt többek között ez adta a kiállítás sajátosságát.

Idén is naponta mintegy másfél órán át tekinthetik meg működés közben az erő és munkagépeket a látogatók. Külön érdekessége lesz a kiállításnak, hogy lehetőséget biztosít az Agrotec Kft. traktor tesztvezetésre az érdeklődőknek.  Minden évben a meghatározó gépforgalmazók, gépgyártók és a szakmai szervezetek meghatároznak egy tematikát, amelyre felfűzik a mozgó gépbemutatót. Terveink szerint idén az öntözés és annak gépesítési háttere kerül fókuszba.  A kiállítás súlypontját tehát a mezőgazdasági gépek és berendezések képezik, de bemutatásra kerül minden egyéb mezőgazdasághoz köthető termék és szolgáltatás is, valamint jelen vannak az oktatáshoz és kutatáshoz köthető intézmények is.

Az elmúlt évhez hasonlóan több szakmai program is várja a Bábolnára érkező szakembereket. Folytatjuk a gyakorlati bemutatóval kiegészült SMARTFARM konferencia sorozatot, több mint 50 résztvevő cég és intézmény közreműködésével. A legmodernebb „high tech” precíziós gazdálkodási technológiák felvonultatása mellett célja a rendezvénynek, hogy a jól bevált, helyhez kötődő növénytermesztési gyakorlatokat, döntéstámogatási mechanizmusokat is bemutassa a tápanyag-gazdálkodás, a növényvédelem és a nedvességgazdálkodás különböző témaköreiben. Vagyis összehozzuk az elméletet a gyakorlattal. Célunk az, hogy utat mutassunk a konvencionális gazdálkodásból a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel a Smart mezőgazdaságba lépéshez, hogyan lehet tény alapú gazdálkodást-, döntéshozatalt megvalósítani.

Az idei év nagy újdonsága, hogy a legújabb SMART talajművelő eszközeit egy több mint 30 méteres interaktív talajszelvényben mutatják be, egymással összehasonlító módon. Így működésük nemcsak felülről, hanem szemmagasságból is megtekinthetővé válik.  Kérdezzen bátran, kérje ki térítésmentesen szakértőink véleményét!!

A drónok néhány területen már bizonyították hasznos mivoltukat és tették egyszerűbbé az addig költségesen, csak sok kompromisszummal megoldható feladatokat. Most a mezőgazdaság résztvevőin a sor, hogy felismerjék ezen gépek előnyeit és sikerrel alkalmazzák gazdaságuk fejlesztésére.

Az Agro-Way Kft. a kiállítás füves területén mindennap drónbemutatót tart, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a permetező drónok használatával.

A SMART Szaktanácsadási Ponton minden érdeklődőnek ingyenes konzultációs lehetőséget biztosítunk a kiállítás minden napján. A szaktanácsadási témakörök a precíziós gazdálkodás, a talajvizsgálat, a nedvességgazdálkodás és a nyilvántartási – jelentési kötelezettségek.

Az agrárium munkaerő-utánpótlásának érdekében a Bábolnai Gazdanapok második napján „Szakiskolai Napot” tartunk. Szeretnénk bemutatni a szakiskolai diákoknak a mezőgazdasági szakma érdekességeit, kipróbálhatják az erőgépeket és elbeszélgethetnek a kiállítókkal a szakma sokszínűségéről és lehetőségeiről is. Több száz diákot hívtunk és várunk az eseményre.

Kiemelt fontosságú lesz a rendezvényen a határon túli gazdák látogatása is. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen hívjuk és várjuk a gazdákat, hogy szervezet formában végigvezessük a kiállításon. Bemutatjuk a legújabb technológiai újdonságokat és a szaktanácsadói ponton lehetőségük lesz konzultálni a felmerült szakmai gondokról.

A szervezők színes családi programokkal is várják a nagyközönséget. Lesz tesztvezetés, lovasbemutató, sétakocsikázás és egy mini gyermekparadicsom is. A látogatók szervezett csoportokban, idegenvezetéssel, idén is megtekinthetik a Ménesbirtok történelmi értékű épületegyüttesét és híres lóállományát is.

A Bábolnai Gazdanapok sikeres és eredményes megrendezésén túl a Ménesbirtok legfontosabb feladatai között szerepel a történelmi lótenyésztés, a génmegőrzés folyamatossága, a műemlék együttes fenntartása, valamint a hagyományok ápolása.

Az esemény immár szállóigévé vált jelmondata ismét tartalommal telik meg.

Bábolnai Gazdanapok – Arasson sikert!
www.babolnaigazdanapok.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

100 nap múlva OMÉK - Marokkó a díszvendég

2019. június 18. 10:00

Marokkó lesz a szeptember 26. és 29. között tartandó 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) díszvendége, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) miniszterhelyettese.

Ebben az évben a Bábolnai Gazdanapok a 79. OMÉK társren­dezvénye

2019. augusztus 25. 19:26

Az agrárium kiemelkedő eseménye az elmúlt 30 év­ben nemcsak hagyományt teremtett, hanem a hazai agrárium egyik értékes rendezvényévé vált.

Szeptember végén lesz a 79. OMÉK Budapesten

2019. február 15. 07:37

Szeptember 26. és 29. között rendezi meg immár 79. alkalommal az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK) az agrártárca az Agrármarketing Centrummal (AMC) közösen a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a rendezvény megvalósítására 1,2 milliárd forintot biztosít a költségvetés - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Januárban újra lehet pályázni a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyért!

2019. december 8. 04:36

A védjegyrendszerben az állami szerepvállalás garanciát jelent a minőségre, többek között azért, mert a Nébih laboratóriumai adják az ellenőrzés hátterét, és az Arany Fokozat elnyerésének alapjául szolgáló Termékmustra mögött is a hivatal szakemberei állnak.