Életmód, gasztronómia

A húsfogyasztás és a cukorbetegség kapcsolata – létezik összefüggés?

NAK / MÁSZ

A húsfogyasztás kérdése régóta támadások kereszttüzében áll, tény azonban, hogy az emberiség étrendjében már évmilliók óta szerepel ez a táplálék, volt tehát időnk alkalmazkodni hozzá.

A cukorbetegséget az okozza, ha a szervezetben kevés inzulin termelődik, vagy egyáltalán nem. Ilyenkor a cukor nem jut be a sejtekbe, hanem felhalmozódik a vérben, a vércukorszint pedig megemelkedik.

Mivel a cukor energiaforrásként működik az emberi test számára, a cukorbetegség következtében az energiatermelés csökken, a szervezet legyengül. Vajon van-e mindehhez köze a rendszeres húsfogyasztásnak?

Az emberiség történetében óriási változást jelentett, amikor a hús bekerült őseink étrendjébe, ami mintegy 2,6 millió évvel ezelőtt következett be. Előtte a hominidák nagyjából úgy táplálkoztak, mint a mai csimpánzok: gyümölcsöket, leveleket, virágokat ettek, alkalmanként pedig rovarokat és húst.

Aztán 2,6 millió éve mindez megváltozott, amit a leletek is bizonyítanak. A kutatók számos olyan állati csontmaradványt találtak, amelyekről egy éles eszközzel vágták le a húst. Idővel aztán őseink fogazata, és a teljes szervezete átállt a húsfogyasztásra, így ezt természetes táplálékunknak tartjuk.

Többször felmerül ugyanakkor, hogy a húsfogyasztásnak köze lehet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához. Ezzel foglalkozott nemrég a Magyar Állattenyésztők Szövetsége weboldala is, bizonyítékokat felhozva az állítás cáfolatára.

Véleményük szerint éppen a gabonafélék, a keményítő és a cukor elhagyásával, valamint a vörös húsok fokozottabb étrendbe illesztésével lehetne csökkenteni a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

Érveik szerint a betegséget több kockázati tényező, például a hasi elhízás, a magas vérnyomás és a magas éhgyomri vércukorszint egyidejű jelenléte jellemez. Tekintettel az összetett és multifaktoriális etiológiára (ez genetikai, környezeti és viselkedési tényezőket is magában foglal), és amelyben az elhízás és a mozgásszegény életmód a fő kockázati tényezők közé tartozik, lehetetlen azonosítani a táplálkozási okot.

A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát a hús minősége és az elkészítési módok is befolyásolhatják, ezeket a változókat azonban nem vizsgálták meg teljes körűen. A végleges „ítélethirdetéshez” további vizsgálatokra van szükség, hogy a megfigyelt összefüggéseket megerősítsék és az egyértelmű ok-okozati összefüggést megállapíthassák.

(Forrás: NAK / Magyar Állattenyésztők Szövetsége)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így bontsa fel a gránátalmát gyorsan, fröcskölés és felesleges macera nélkül

2026. szeptember 22. 14:10

A gránátalma felbontása nem feltétlenül jár ragacsos munkapulttal. Két egyszerű módszerrel gyorsan kiszabadíthatók a lédús magköpenyek.

Tényleg fényesebb az alufólia egyik oldala? Sokan nem is használják jól

2026. szeptember 21. 09:10

Az alufólia a háztartások egyik legszokványosabb tartozéka, amelynek mégis van egy nagy „trükkje” – ezt pedig kevesen fordítják a javukra.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Új mánia: a flexitariánus étrend előnyei

2023. november 21. 07:10

„Diétázom, tehát vagyok” vallja sok tízezernyi honfitársunk, mindennek eredményességét viszont erőteljesen megkérdőjelezi a „kövérségi” dobogón stabilan elfoglalt helyünk és a helytelen táplálkozással összefüggésbe hozható betegségek kiemelten magas száma is.

Már közel sincs kolbászból a kerítés a németeknél

2023. november 2. 09:10

És akkor most nem az emelkedő energiaárakra, csökkenő szociális kiadásokra kell gondolnunk, hanem ténylegesen arra, hogy a német polgárok jelentős része tudatosan kevesebb húst fogyaszt napjainkban, mint tíz évvel ezelőtt.

Mióta esznek egyáltalán kutyahúst Dél-Koreában?

2024. szeptember 30. 14:40

Friss felmérés szerint az ország lakosságának 86 százaléka kevésbé szándékozik, vagy egyáltalán nem kíván kutyahúst enni a jövőben.

Farkas Sándor: a mezőgazdaság egyik legversenyképesebb ágazata a baromfitenyésztés

2021. szeptember 12. 10:18

A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, az alapanyag-előállítással több mint 1900 árutermelő gazdaság foglalkozik.