Gépészet

Jön az AGROmashEXPO 2025!

Agrofórum Online

2025. január 22-én nyitja meg kapuit az immár 43. alkalommal megrendezendő AGROmashEXPO agrárszakkiállítás és vásár. Hazánk legjelentősebb és legátfogóbb agrárrendezvényén 50.000 nm területen barangolhatjuk körbe a kiállítók standjait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

Az AGROmashEXPO a Hungexpo egyik leginpozánsabb, hagyományosan megrendezett eseménye, amely már számos gazdasági hulllámzást megélt. A jövő évi kiállításra a „D”, „A”, „G”, valamint „F” pavilonok területére értékesítették a kiállítói helyeket, ahol közel 200 kiállító termékeit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítók jövőre 20 országból vonultatják fel kínálatukat.

Partnerség a programszervezésben

A rendezvény szokás szerinti, 4 napos tartama alatt, színes szakmai programokban is elmerülhetnek az érdeklődők, illetve a szakma képviselői. A programok összeállításában két fontos partnert nevezett meg a HUNGEXPO: a Gabonatermesztők Országos Szövetségét, és a Mezőgépgyártók Országos Szövetségét, amelyek aktuális gazdasági trendek, illetve a gépesítés területén engednek betekintést nyerni a hallgatóság számára.

Bár az ágazat nehézségei miatt jövőre elmarad a MEGFOSZ által megrendezett AgrárgépShow, de meglelve a gazdasági helyzet okozta kihívások közepette a piaci lehetőségek bővítési potenciálját, a szövetség számos tagja jelen lesz a rendezvényen.

A sokak által várt Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj átadására is a januári megnyitón kerül sor. A legfőbb bírálati szempontok között a termék újszerűsége, a környezetre gyakorolt hatása, a mezőgazdasági területen betöltött innovatív szerepe, valamint gyakorlati alkalmazhatósági értéke szerepeltek.

Az AGROmashEXPO pályázói

A 2025-ös rendezvényre az alábbi 14 cég pályázott, 16 termékével a mellékelt díjra és kategóriára:

  1. ABZ Drón – ABZ Innovation L30 LiDAR-ral felszerelt permetező drón – HG
  2. AgroFlow Szoftver Kft. – AgroFlow online agráradminisztrációs eGN szoftver – HD
  3. Agroinform Média Kft. – Agroinform mobilapplikáció – HD
  4. Agrova Kft. – Phylazonit Rizo NG – HI
  5. Amazone-Werke Kft.
    • Amazone Precea TCC vontatott szemenkénti vetőgép – NG
    • Amazone ZG-TX kombinált műtrágyaszóró – NG
    • Amazone Cirrus Grand 9004 kombinált vetőgép – NG
  6. AustroDiesel GmbH. – Massey Ferguson 9S.425 Dyna-VT Exclusive – NG
  7. CHH Műszaki Kft. – Cimbria Sea.IQ Plus optikai osztályozó – NG
  8. Humikal Agro Trade Kft. – Humikal Universal Classic Granulátum – HI
  9. KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. – KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER rövidtárcsákhoz – ND
  10. McHale Hungária Kft. – V6-760 változó kamrás körbálázó – NG
  11. Optigép Kft. – Hengeres szárkezelő rendszer a napraforgó adapterekhez – HG
  12. Pannon Gép- és Készülékgyártó Kft. Pannon elektromos hajtású szemenkénti vetőgép kisgazdaságoknak, kertészeknek. Típus: eK-2 – HG
  13. Patento Termékfejlesztő Kft. – Patento Szemestermény Szárító; Típus: P-20-NY-SZ-C – HG
  14. Precision Planting LLC – Precision Planting Symphony – NG

* HG – Hazai gépesítés; NG – Nemzetközi gépesítés; HD – Hazai digitalizáció; HI – Hazai input; ND – Nemzetközi digitalizáció

A kiállítás előtt érdemes letölteni a kiállítás applikációját, amely segítségévell könnyedén végezheti jegyvásárlását, és megtervezheti programját.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Versatile 335 - Kanadai traktor kompromisszumok nélkül

2018. április 2. 11:37

A Versatile 335 egy új széria, amely Tier IV F motorral a 265-365 lóerőtartományban érhető el. Nagy a tengelytáv, és az önsúlya, utóbbinál 16 tonna is elérhető.

Gépészet Videó

Rövidesen lehet pályázni a 2021. évi AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjaira

2020. október 19. 13:14

A jövő évi AGROmashEXPO, Magyar Kert, illetve Szőlészet és Pincészet 2021. január 27-30. között kerül megrendezésre. HUNGEXPO számára fontos a kiállítók, látogatók és kollégáik egészsége, ezért rendezvényeiken szigorú egészségügyi protokollt vezetnek be.

Akár kertészet, akár szántóföld - permetezők minden helyzetre + VIDEÓ

2026. február 1. 04:40

A 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a HARDI permetezőket vettük górcső alá. A kertészeti pályázatokra alkalmas permetezőt is találtunk.

Gépészet Videó

Ha zöldségtermesztőként keres gépeket, itt érdemes kezdenie

2025. január 10. 13:10

Az Alfa-Gép Kft. a kertészethez, hagyma-fokhagymatermesztéshez kapcsolódó gépeivel sok gazdálkodó munkáját teszi hatékonyabbá, sikeresebbé.