Az Év Tanyája díjjal azokat az egyéni tanyagazdaságokat ismerik el, amelyek jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára.
Fodor András, Bartolák Mária, Szász István
Fontos, hogy a magyar vidékre jellemző létforma a tanyasi élet fennmaradjon és élő hagyománnyá váljon – mondta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára Az Év Tanyája 2017 díjátadó ünnepségen, a Földművelésügyi Minisztériumban.
Az Év Tanyája díjjal azokat az egyéni tanyagazdaságokat ismerik el, amelyek jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára – hangsúlyozta az államtitkár.
A kezdeményezés célja egybegyűjteni és bemutatni Magyarország legjobb tanyáit, azok mintaértékű fejlesztéseit, illetve gazdálkodási szemléletét, gyakorlatát. A magyar tanya népszerűsítésének további célja, hogy ezt a sajátos, magyar, ősi, szabad gazdálkodási életformát minél többen megismerjék és a lakhely választásakor minden korosztály, de legfőképp a fiatalok is számításba vegyék-emelte ki Nagy István.
A tanya, a tanyavilág olyan érték amelynek megőrzéséért fenntartásáért mindent meg kell tennünk – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár szakmai záróbeszédében. A tavalyi év folyamán méltán emelkedett a Hungarikum Bizottság döntése alapján a hungarikumok közé a tanya, mint speciális gazdasági és létforma, így még nagyobb figyelem és törődés irányulhat az ott élőkre – mondta a helyettes államtitkár.
Beszédében kiemelte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium koordinálásával elkészül az eddigi legnagyobb tanyafelmérés és kutatás, melynek során hasznos, a jövő tervezését nézve fontos információkhoz juthatunk. A kutatás során kiderült, hogy Magyarországon közel százezer tanyán élnek életvitelszerűen és megközelítőleg kétszázezren választották ezt a létformát. Idén hetedik alkalommal került meghirdetésre a nagyon népszerű, nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Program. Az évek során majd kétezer pályázatot tudtunk támogatni összesen 8,3 milliárd forint értékben, mely egyrészt a tanyasi életformához tartozó infrastrukturális fejlesztésekhez, szolgáltatásokhoz, másrészt a tanyán élők mezőgazdasági és lakhatási célú fejlesztéséhez kapcsolódik – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Az Év Tanyája” díjat elsőként idén adták át. Az Év Tanyája pályázat Bíráló Bizottsága 2017-ben megosztva két első helyezettet díjazott Fodor András tanyagazda Az Év Tanyagazdasága 2017. díjat, Szász István tanyagazda Az Év Hagyományőrző Tanyája 2017. díjat vehette át, Az Év Tanyája 2017 Közönségdíjban Bartolák Mária részesült.
(FM Sajtóiroda)