31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Állattenyésztés

Az év hala 2018-ban a balin

Agrofórum Online

A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2018-ban a balin kapta az Év Hala címet. A balin az Európai Unió közösségi jelentőségű hala, a fennmaradását szolgáló úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja.

A három jelöltre összesen beérkezett ötezer-hétszázhetvenegy szavazat 38 százalékát kapta a verseny győztese, jelentősen megelőzve a második helyezett domolykót (33%) és a harmadik helyezett kövicsíkot (29%). A balin (Leuciscus aspius) legszebb halaink egyike. Nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testét apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Ragadozó életmódjának megfelelően a szája nagy, szeglete a szem alá ér. Fogai nincsenek, de a menekülő zsákmány megragadását segíti, hogy az alsó állkapcsa elől kissé fölfelé hajlik. Úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos. A mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsó úszók vörhenyesek. Nagyra növő faj, a magyarországi horgászrekord 10,54 kg.

Főként a nagyobb folyók nyílt vizét kedveli, ahol kedvenc tápláléka, a küsz is csapatokban jár, a kis folyóknak inkább csak az alsó, torkolathoz közeli szakaszán fordul elő. Jó alkalmazkodóképességét mutatja, hogy megél a nagyobb állóvizekben, sőt még a félsós tengeröblökben is, de a vízszennyezésre érzékeny. A balin az Európai Unió közösségi jelentőségű hala, a fennmaradását szolgáló úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja. A magyarországi állományai stabilak, ezért horgászata a szabályok betartása mellett engedélyezett.

(Magyar Haltani Társaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

2018. március 21. 09:58

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.

Ne csak karácsonykor együnk halat!

2018. december 19. 10:17

A friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada.

Probléma a tengereken – lélegeztetőgépen a halászati ágazat?

2018. február 16. 11:59

A tengeri halászat mértéke a 20. század második felében rohamosan nőtt, ami ahhoz vezetett, hogy mára erős túlhalászás alakult ki a legtöbb halászati térségben.

MA-HAL: egyszerűbb támogatási rendszerre van szükség a halászati ágazatban

2019. szeptember 22. 10:36

A MA-HAL vezetése eddig is sokat foglalkozott a jövővel, az uniós halászati politika 2020 utáni alakulásával. A jelenleg futó MAHOP-program alapján a 2020 utáni támogatási rendszert szeretnék a mainál egyszerűbbé tenni.