Agrárgazdaság

Félmillió forint felett az átlagos agrárbér Magyarországon

Agrofórum Online

Meghaladta a félmillió forintot az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Augusztusban, szeptemberben és októberben még 14 és 17 ezer forint, illetve 400 forint hiányzott a lélektani határ eléréshez, amelyet most csaknem 25 ezer forinttal haladtak meg – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.

Februárban még 449 740 forint volt az átlagkereset ebben a kategóriában. Márciusra 472 784, áprilisra 480 425, májusra 487 661, júniusra 498 525 forintra nőtt, majd júliusban 498 665 forint volt ez az adat, amely augusztusban 486 299 forintra, szeptemberre 483 002 forintra csökkent. Az október növekedést hozott, már csak pontosan 392 forint hiányzott a félmillió forinthoz. A november azonban még nagyobb dinamizmussal járt, októberhez képest 25 010 forint volt a bővülés.

Az előző év azonos időszakához képest a novemberi adat 10,6 százalékos növekedést jelent. Akkor még 474 320 forint havi bruttó átlagkereset volt ebben a nemzetgazdasági ágazatban. Ebben az összehasonlításban 50 298 forint az agrárbérek emelkedése.

A január–augusztus időszakra kumulált átlagbér 485 065 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában. Ez az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal összevetve 12,5 százalékos növekedés.

A bruttó átlagkereset 695 ezer forint volt

2024. novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 478 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 11,9, a nettó átlagkereset 11,8, a reálkereset pedig 7,9%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

A bruttó kereset mediánértéke 550 800, a nettó kereset mediánértéke 383 400 forintot ért el, 12,5, illetve 13,3%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit.

11 hónap átlaga

2024. január-novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 639 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 425 200, a kedvezményeket figyelembe véve 440 200 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 13,5, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 13,3%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emelkedő faárakat hozhat 2025

2025. január 30. 12:10

A lucfenyő iránti keresletjavulás és az exportpiacok erősödése pozitív kilátásokat kínál, de az európai piac problémái beárnyékolják a fejlődést.

A kakaó vezette a globális árupiaci áremelkedést tavaly

2025. január 30. 07:10

Nagy a baj a legkelendőbb élvezeti cikkekkel: a kakaó ára csaknem háromszorosára nőtt, az arabica kávé ára pedig 40 éves rekordot döntött.

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

2025. január 27. 16:10

Trump 10%-os vámmal fenyegeti Kínát, ami sokkal kevesebb, mint amit a kampányában emlegetett. A vámot az Egyesült Államok gazdasága is megsínyli.

Jelentősen csökken a gabona világpiaci ára, Argentína az ok

2025. január 27. 07:10

Argentína csökkenti a búza, kukorica és szója exportvámját, aminek hatását még az alacsonyabb termés-előrejelzések sem tudják ellensúlyozni.

Az élelmiszerek 3,2 százalékkal drágultak egy év alatt

2021. július 10. 14:29

2021. január–júniusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2%-kal, a nyugdíjas háztartások körében 3,8%-kal emelkedtek.

Hajdú-Biharban van a legtöbb szarvasmarha hazánkban

2021. április 30. 04:46

A 2020. december elsejei előzetes adatok szerint hazánkban összesen 932,9 ezer szarvasmarha volt, ebből pedig 413,8 ezer tehén.

Már csak egy hét az Agrárcenzus online szakasza

2020. június 24. 09:20

Hamarosan, június 30-án zárul az Agrárcenzus, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírásának első szakasza. Még egy hét áll rendelkezésre az online kitöltésre azoknak, akik erre felkérést kaptak.

Csaknem 400 ezer forintra emelkedtek az agrárbérek

2021. február 27. 11:29

Az agrárium decemberi átlagbérszintje éves alapon 8,4 százalékos emelkedést mutat.