20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Életmód, gasztronómia

Strucc tojás: ezért nem eszünk belőle gyakran

Agrofórum Online

Kevesen mondhatják el magukról, hogy ettek már strucctojást, vagy akár azt, hogy láttak már strucctojást. Sokan azt sem tudják, vajon lehet-e egyáltalán strucctojást enni?

A strucchús és a strucc tojás ugyan már hazánkban is kapható, igencsak egzotikus csemegének számít. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnánk könnyedén online strucctojást rendelni, hogy aztán otthon megfőzzük és elfogyasszuk, hiszen egy-egy különleges étlappal büszkélkedhető étteremben is rendelhetünk ilyesmit.

Az persze nem árt, ha tudjuk: Magyarországon a darabára megközelítőleg 20 000 Ft, és hogy az elfogyasztandó mennyiséggel is tisztában legyünk: 1 strucctojás közel 25 hagyományos tyúktojásnak felel meg.

Elkészítésének és fogyasztásának titka abban rejlik, hogy tudjuk, mire vállalkozunk. Ezek a tojások ugyanis, bár hasonlítanak a csirketojásokra, de azért jelentős különbségek is vannak köztük.

Ehető-e a strucc tojás?

Igen, ehető. Valójában komoly egészségügyi előnyökkel számolhatnak azok, akik a rendszeresen fogyasztanak strucctojást.

A tojásfélék közül a legnagyobb. A strucc Afrikában őshonos, de kisebb populációk találhatók például Ausztráliában is, kis, fenntartható farmok pedig a világ minden táján – így Magyarországon is – léteznek.

Azok, akik életükben először esznek strucctojást, többnyire kellemesen meglepődnek. Az íze és kinézete ugyanis nagyon hasonlít a tyúktojáshoz, csak maga a tojás sokkal nagyobb. A strucchús íze is nagyon finom – hasonlít a bélszín ízéhez, ráadásul könnyen emészthető, és jól átsül a grillsütőn, akárcsak egy finom steak.

Mit tartalmaz a strucc tojás?

  • Tojásonként 176 g fehérjét
  • A-vitamint
  • Kalciumot
  • Vasat
  • Magnéziumot
  • Káliumot

A tojás természetes hatóanyagokat is tartalmaz, amelyek jó hatással vannak az egészségünkre és az immunrendszerünkre. Különösen a tojássárgájában vannak olyan hatóanyagok (trigliceridek és foszfolipidek), amelyek megkönnyítik az emésztést és optimalizálják az anyagcserét.

strucc tojás

Mennyire laktató egy strucc tojás?

Ahhoz, hogy megértsük, mekkora egy strucc tojás, hasonlítsuk össze egy tyúktojással! Egy „jumbo” tojás (ez Magyarországon a legnagyobb, XL-es tojás) körülbelül 70 gramm, míg a struccnak a tojása körülbelül 1400 grammot nyom. Ezért nagyjából 20-25 hagyományos tojás felel meg egy strucctojásnak.

Ha leosztjuk a strucc tojás árát ezzel a számmal, persze még mindig sokkal drágábbra jön ki, mint a hagyományos tojás, de ne feledjük, hogy ez esetben egy egzotikus állatról van szó, így olyan dolgokat is figyelembe kell venni, mint például a tenyésztési vagy a szállítási költségek, amelyek jócskán megnövelik a termék árát. Ráadásul a többi tojáshoz hasonlóan is megromolhat, így ha veszünk egyet, jó sok emberre kell főznünk belőle, hogy az összes elkészült tojás elfogyjon.

Hogyan főzzük meg a strucctojást?

A strucctojást ugyanúgy lehet elkészíteni, mint a tyúktojást. Az interneten rengeteg strucctojásrecept van fent, amelyek közül kedvünkre válogathatunk. Sóval és borssal fűszerezzük, és adhatunk hozzá sajtot, bacont, kolbászt is.

A rántotta valószínűleg a legegyszerűbb recept – de ne serpenyőben, hanem tepsiben süssük, mert a sütési idő 20-25 perc is lehet. Megpróbálkozhatunk az omlett készítésével is, de ehhez valószínűleg nagyon nagy serpenyőre lesz szükségünk, hogy kellőképpen vékony legyen és jól átsüljön a tojás.

Feltehetőleg még így sem lesz elég vékony a tojás ahhoz, hogy megfordíthassuk vagy összehajtogassuk. Próbáljunk meg ezért inkább néhány (viszonylag kisebb) omlettet készíteni, több részletben.

Tipp: a tojáshéjat sem kell kidobni: ha kifújjuk a héjból a nyers tojást, csodás dekorációkat, lámpákat készíthetünk belőle!

Összegzésképpen elmondható, hogy az emberek legfőképpen azért nem esznek strucctojást, mert ritkán elérhető (a struccok nem folyamatosan tojnak), a strucc tojás ára rendkívül magas, és a feltört tojásból származó nyersanyag olyan nagy mennyiségű, amivel egy átlagos család, ha csak nem készül fel az alkalomra vendégekkel, nehezen birkózik meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így bontsa fel a gránátalmát gyorsan, fröcskölés és felesleges macera nélkül

2026. szeptember 22. 14:10

A gránátalma felbontása nem feltétlenül jár ragacsos munkapulttal. Két egyszerű módszerrel gyorsan kiszabadíthatók a lédús magköpenyek.

Tényleg fényesebb az alufólia egyik oldala? Sokan nem is használják jól

2026. szeptember 21. 09:10

Az alufólia a háztartások egyik legszokványosabb tartozéka, amelynek mégis van egy nagy „trükkje” – ezt pedig kevesen fordítják a javukra.

A nyár emléke – Így készíthet szárazvirág csokrot kerti növényekből

2026. szeptember 20. 16:10

Nyár végén, ősszel, ahogy szépen lassan véget ér a kerti szezon, egyre több időt töltünk a szobában. Becsempészhetjük a szobába a nyár emlékét egy-egy szép szárazvirág csokorral, melyet a kertben növő virágok és termések szárításával készíthetünk el.

Hányszor lehet újramelegíteni az ételt? A válasz megrázó lesz

2026. szeptember 18. 09:10

A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.

Mik lehetnek a hibiszkuszon látható, vékony száron elhelyezkedő tojások?

2020. február 12. 07:36

G. Nikoletta kérdése: A hibiszkuszomon nagyon sok a levéltetű, de mellettük hosszú száron apró, fehér színű tojásokat is észrevettem. Mik lehetnek ezek?

Nem lesz több barna tojás a szupermarketekben

2024. április 29. 13:10

Miért van barna és fehér tojás? A német Szövetségi Mezőgazdasági Információs Központ szerint ebben a döntő tényező a fül színe, a fehér tyúkok általában fehér tojást tojnak.

A SPAR Magyarország rövidesen nem forgalmaz ketreces tartásból származó tojásokat

2018. január 23. 12:13

A SPAR Ausztria csoporthoz tartozó szlovén, horvát, olasz és magyar szervezetek legkésőbb 2025-től nem árulnak majd ketreces tartásból származó tojásokat.

Nőtt a tojásexport itthon

2018. július 23. 11:44

Intenzíven nőtt a friss tojás kivitele, igaz, az előző évi első négy hónap adataihoz képest mért 124 százalékos emelkedéssel is csupán 389 tonna volt a külföldön eladott mennyiség.