Növényvédelem

A sárgulás nem biztos, hogy nagy bajt jelent

Agrofórum Online

Növényvédelmi esettanulmányunkat egy árpaföldön végeztük, a kora tavaszi versegi határban.

A kultúránál gyakran előfordul, hogy korán elvetik, ennek következtében ősszel hatalmasra nő a lombozata. Az árpa gyökérzete emellett azonban alulfejlett, és nem képes biztosítani az optimális fejlődéshez szükséges tápanyagmennyiséget. A tünet nem szokatlan: az élettani sárgaság egyértelmű nitrogénhiányra utal.

A jó kondíciójú árpa is lehet sárga

Érdekes megfigyelnünk az árpa fordulóit, hiszen ott a sűrűbb növényzet hatására még kifejezettebben jelentkeznek a sárgulásos tünetek. A sárgulás szerencsére olyan mértékű, hogy még egyáltalán nem ad okot aggodalomra.

A növényzet szép, alapvetően jó, nem túlfejlett állapotú, csupán a színe az, amely gondot jelez. A levelek végén nincsen fagysérülés sem, amely az ősszel túl korán vetett, tavasz elejére túlnövekedett növényekre általában azonban jellemző lehet.

Védekezésre még nincsen ok

És bekövetkezett a növényorvos ,,rémálma”. Hiába kutattak a szakértők a táblában: csalódás, de nem találtak semmilyen jelentős kórokozót, amely szót érdemelne. Minimális mennyiségű barna levélfoltosság tünete az, amely óvatosságra int, és a későbbiekben alapja lehet egy komolyabb fertőzésnek.

Hálózatos levélfoltosság is akad, de ilyenkor még nem érdemes védekezni ellene. Árvakelés nincsen a közelben, így a fertőzési gócpontok sem fenyegetik a növények egészségét.

További részletek videónkban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Pocokveszély a földeken: most érdemes védekezni

2026. október 7. 07:10

Ősszel tetőzhet a mezei rágcsálók egyedszáma. Most jól láthatók a járatok, ezért különösen időszerű a védekezés.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

Még mindig tömeges a repcebolha populáció a vetéseken. Védekezzünk ellenük!

2019. október 8. 08:34

A korábban kikelt álhernyókkal együtt igen nagy fertőzési nyomás nehezedik a repcére, amit csak folyamatos védekezéssel lehet feloldani.

SAATEN-UNION hibridkalászos-fejlesztések 2020-ban (VIDEÓ!)

2020. július 29. 15:17

Videónkból megismerheti a sokéves tapasztalatainkra alapozott HySEED technológiát a hibridbúza, hibridárpa és hibridrozs esetében is.

Az idei kalászos szezon messze elmaradt az ideálistól – elég, ha csak az idei év első négy hónapját vesszük górcső alá a lehullott csapadék tekintetében

2020. július 1. 10:18

Az időjárás az elmúlt években egyre hektikusabbá vált, egyre többször találkozunk aszály miatt bekövetkező károkkal. Ezek mérséklésében komoly szerepet játszik a terület adottságainak megfelelő agrotechnika, és a fajta/hibrid kiválasztása.

53,3 millió tonnás ukrán betakarítás

2023. február 5. 14:12

Az ukrán gazdaságok 53,2 millió tonna tömegű gabonát takarítottak be a várt terület 97%-áról február 2-ig, miközben egy elemzőcég csökkentette a 2023-as orosz búzatermésre vonatkozó előrejelzését.