27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Támogatások, pályázatok

Áprilisban indul az új pályázat: 64 milliárd erdőtelepítésre

Agrárminisztérium

Április 2-ától nyújthatják be az érintettek támogatási kérelmeiket az új erdőtelepítési pályázatra.

A Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent, és hamarosan megnyíló felhívásban jelentős forrás, összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre erdőtelepítésre és a fásítás támogatására.

Erdőtelepítés és fásítás támogatása

Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című pályázati felhívásban európai uniós társfinanszírozással támogatás nyújtható új erdők telepítésére és ápolására, valamint ipari célú fás szárú ültetvények létrehozására.

A gazdálkodói likviditás fenntartását szolgálja, hogy a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a támogatást elnyerő gazdálkodók számára. Fás szárú ültetvények esetében pedig egyes területalapú támogatások is elérhetőek maradnak.

A támogatási kérelmek benyújtására az első ütemben idén tavasszal április 2. és május 9. között lesz lehetőség, a kifizetési kérelmeket pedig május 12-étől lehet benyújtani a már elvégzett telepítések kapcsán.

Kik pályázhatnak a támogatásra?

Erdőtelepítésre vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítésére azok a jogi vagy természetes személyek adhatnak be támogatási kérelmeket, akik a kérelem benyújtásának napján az érintett földterület tulajdonosai vagy a tulajdonos hozzájárulásával rendelkeznek.

A korábbiakban a Vidékfejlesztési Programban megszokottól eltérően az új felhívásban két célterületre vált szét az erdőtelepítési és az ápolási tevékenység.

Az első maga az erdőtelepítés, vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítése, míg a második a következő években az erdőtelepítés ápolása és a kieső mezőgazdasági jövedelem kompenzációja.

A második célterületben az ipari célú fás szárú ültetvények nem vehetnek részt.

Az egy kérelemben minimálisan támogatható tervezett erdőrészlet vagy ipari célú fás szárú ültetvény területmérete 0,5 hektár.

Új döntéstámogatási rendszer segít

Újdonság, az erdészeti döntéstámogatási rendszer, amely az erdőtelepítések tervezése során a megfelelő fafaj kiválasztásában segíti a gazdálkodókat.

A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetében fejlesztett program különböző forgatókönyvek alapján 2100-ig modellezi a klíma és a termőhely változását, ezáltal a jelenleg elérhető legpontosabb képet nyújtja a gazdálkodói döntések meghozatalához.

Folyamatosan növekszik Magyarország erdőterülete

Az átgondolt támogatási rendszernek és az elkötelezett erdőgazdálkodóknak köszönhetően Magyarország erdőterülete az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett.

Az Országfásítási Program keretében az elmúlt öt évben 184 millió facsemetét ültettek el az erdőterület növelése érdekében. A cél, hogy a fával borított területek aránya tovább emelkedjen.

Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívással kapcsolatos minden dokumentum elérhető az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Nagy István: egyedülállóan magas a magyar vidékfejlesztési program támogatása

2021. szeptember 12. 05:52

Nagy István a 19. Csengeri Almanapok megnyitóján elmondta, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértéket a kormány nyolcvan százalékra emelte fel, ami háromszor nagyobb összeg, mint a korábbi években volt.

Gazdainfó: a március még jelentési kötelezettséget, de meghosszabbított pályázatot is hozott

2020. március 2. 09:59

Egyre több minden derül ki az új KAP-pal kapcsolatban. Azt már régóta tudjuk, hogy csúszással indul, most már az is biztos, hogy erősödnek a környezet- és klímavédelmi elvárások, ezekre a célkitűzésekre az operatív program forrásainak legalább 15%-át kellene fordítani.

Megnyílt a precíziós pályázat, egykapus megoldások a KITE Zrt.-től

2021. június 23. 16:00

A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás napvilágot látott. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 26-tól lehetséges. A pályázat célja a szántóföldi növénytermesztés, illetve a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák és precíziós termesztési módok elterjesztésének támogatása, a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének ösztönzése.

Nem feltétlenül érdemes munkagépet vásárolni, ha bérelni is lehet

2023. augusztus 17. 17:10

Nem mindenkinek érdemes munkagépet vásárolnia a gazdálkodáshoz, hiszen ma már egyre több magyarországi gyártó, forgalmazó kínálatában szerepel gépbérlési lehetőség.