Nagyvilág

Hőstressz sújtja a tejtermelést: kis gazdaságok hátrányban

Agrofórum Online

Az extrém hőmérsékleti viszonyok komoly hatással vannak a tejtermelésre az Egyesült Államokban – derül ki az Illinois-i Egyetem friss kutatásából. A hőstressz miatt évente 1%-kal csökken a tejhozam, de a kisebb gazdaságokat aránytalanul nagyobb veszteség éri. A klímaváltozás következtében a jövőben még súlyosabb gondokkal szembesülhet az ágazat.

A tehenek – hozzánk hasonlóan – emlősök, és érzékenyen reagálnak a nagy melegre. A hőstressz nemcsak a közérzetüket rontja, hanem egészségügyi és termelési problémákhoz is vezet: nő a fertőzések kockázata, nyugtalanabbá válnak, csökken az étvágyuk – mindez együtt jelentős tejhozam-csökkenést eredményez.

„A meleg hatása közvetlen bevételkiesést jelent a termelők számára” – mondta Marin Skidmore, az Illinois-i Egyetem Mezőgazdasági és Fogyasztói Közgazdaságtan Tanszékének adjunktusa, a tanulmány egyik szerzője. A vizsgálatban részt vett még Jared Hutchins adjunktus és Derek Nolan, az egyetem állattenyésztési karának oktatója is.

Több mint 50 millió adat alapján

A kutatás során kilenc középnyugati állam tejtermelési adatait elemezték. Összesen több mint 56 millió egyedi tehénre vonatkozó adatot vizsgáltak meg 18 ezer tejgazdaságból, 2012 és 2016 között. Az adatokat nemcsak mennyiség, hanem a tej zsírtartalma és fehérjeösszetétele alapján is értékelték, hiszen ezek határozzák meg a tej minőségét és piaci értékét.

„A tejárakban nem a literek száma a döntő, hanem az, hogy mennyire értékes összetevőket tartalmaz a tej” – hangsúlyozta Skidmore.

245 millió dollárnyi tej veszett kárba

A kutatók napi szintű hőmérséklet- és páratartalom-adatokat kapcsoltak össze az állatok teljesítményével, hogy meghatározzák a hőstressz valódi hatását.

Eredményeik szerint a tejhozam évente átlagosan 1%-kal csökken a magas hőmérséklet és páratartalom miatt – ez öt év alatt mintegy 635 ezer tonna, azaz 1,4 milliárd fontnyi tejveszteséget jelentett a vizsgált gazdaságokban.

A veszteségek nagy részét nem az extrém hőhullámos napok, hanem az enyhébb, de gyakori stresszhelyzetek okozták. Ugyanakkor egy-egy szélsőségesen meleg nap hatása kétszer akkora kiesést jelent tehénenként, mint egy mérsékelten meleg napé.

A kicsik szenvednek a legtöbbet

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a kisebb gazdaságok sokkal érzékenyebbek a hőstresszre. A 100 tehénnél kisebb állományoknál az éves tejveszteség elérte az 1,6%-ot, miközben ezek a gazdaságok a teljes termelés kevesebb mint ötödét adták – a veszteségeknek mégis 27%-át szenvedték el.

A nagyobb gazdaságok felkészültebbek: ventilátorok, párásítók, nyitott oldalú istállók segíthetnek, de ezek telepítése komoly beruházást igényel. Ráadásul nincs olyan megoldás, amely teljes mértékben kiküszöbölné a hőstressz hatását.

Klímamodell alapján még rosszabb jön

A kutatás jövőbeli kilátásokat is vázolt: a klímamodellek alapján 2050-ig jelentősen nőni fog az extrém meleg napok száma, ami a jelenlegihez képest 30%-os tejhozam-csökkenést is eredményezhet. Ez a tendencia különösen aggasztó a kisebb gazdaságok számára, amelyeknek már most is nehezebb dolguk van az alkalmazkodásban.

Támogatás nélkül lemaradhatnak

„Ha hosszú távon is fenn kívánjuk tartani a kis tejtermelő gazdaságok szerepét, akkor célzott támogatási programokra és kutatási beruházásokra lesz szükség” – fogalmazott Skidmore. Szerinte a jövő tejtermelésének egyik kulcskérdése az alkalmazkodás lesz, különösen a legmelegebb időszakokhoz.

(Forrás: Extreme heat impacts dairy production, small farms most vulnerable | ScienceDaily)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

Tovább csökken a sertés- és szarvasmarha-állomány az EU-ban

2024. október 8. 13:10

Az állatállomány-összeírások legfrissebb eredményei szerint 2024-re tovább csökkent a sertés- és szarvasmarha-állomány az Európai Unióban.

Az Őrségben szarvasmarha-telep eladó!

2021. március 12. 13:49

25 éve eredményesen működő szarvasmarha (tiszta szürke és charolais-hibrid) telep és a telepet működtető társaság az Őrségben (Szalafő) eladó.

Negatív tendenciák az EU marhahús-piacán

2020. november 10. 06:03

2020 első felében az EU marhahústermelése 2,4 százalékkal csökkent. A Covid-19 mellett az EU az egyes tagállamok aszályát is okolja a csökkenésért.

Nébih: erre kiemelten figyelni kell szarvasmarha import esetén

2023. március 22. 15:32

A hiányosan kitöltött vagy nehezen olvasható marhaútlevelek megnövekedett ügyintézési időt vonnak maguk után szarvasmarha import esetén.