Terményárak

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

Agrofórum Online

Inkább csökkentek a terményárak a héten. Chicagóban a búza 3,1 százalékkal, a kukorica pedig 1 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 4,4 százalékkal drágult.

Európában rosszabb volt a hangulat, a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe.

Óvatos álláspont

A chicagói gabona határidős jegyzésárai vegyesen zártak a hét végén. A kereskedők óvatosak arra az esetre gondolva, ha a hétvégén olyan kereskedelmi hír jelenik meg, amely teljesen megváltoztatja a helyzetet. A gyengébb amerikai dollár is hozzájárult a mezőgazdasági határidős ügyletek közelmúltbeli megerősödéséhez. Az erősebb amerikai dollár féket tartja a határidős árak mozgását.

Megállapodásban bíznak

A befektetők a különböző piacokon abban reménykedtek, hogy az Egyesült Államok és Kína kormányától érkező ellentétes üzenetek ellenére hamarosan megoldás születik a kereskedelmi vitára.

„A kereskedők figyelemmel kísérik az Egyesült Államok-Kína kapcsolatot, miután vannak bizonyos jelek a kereskedelmi patthelyzet esetleges enyhülése kapcsán” – mondta Ole Hansen, a Saxo Bank elemzője.

A Saxo Bank adatai szerint a gabona áprilisban túlnyomórészt drágult. A szójabab, a szójaolaj és a kukorica ára is erősödött, mivel az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) azt közölte, hogy az idei évben a növények kereslet-kínálati egyensúlya szorosabb lehet.

Vámügyek

Donald Trump amerikai elnök a Time-nak adott interjújában ezen a héten nyilatkozta, hogy továbbra is meg van győződve arról, hogy a külföldi kereskedelmi partnerekre vámokat kell kivetni, és „teljes győzelemnek” tartaná, ha egy év múlva is 50%-os vámtarifák lennének érvényben.

Azt is kijelentette, hogy a következő 3-4 hétben számos kereskedelmi partnerrel kötnek megállapodást. Hszi Csin-ping kínai elnök felhívta, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat. Kína ezzel szemben azt közölte, hogy az Egyesült Államoknak először a vámokat kell megszüntetnie azért, hogy megkönnyítse a tárgyalásokat.

Van egy kis idő

A szójabab piacán meglehetősen kiterjedt hatása lehet annak, ha az Egyesült Államok-Kína vámháborút nem oldják meg gyorsan – mondta Kieran Tompkins, a Capital Economics munkatársa. A cég azonban hozzátette, hogy elegendő idő van a két félnek a megegyezésre.

„Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok Kínába irányuló szójababexportjának nagy részét a negyedik negyedévben szállítják, van egy kis idő az Egyesült Államoknak és Kínának, hogy kiszabaduljanak abból az eszkalációs körből, amelyben jelenleg rekedtek” – fűzte hozzá Tompkins.

Új értékesítés

Az USDA közölte, hogy Mexikó 235.000 tonna kukoricát vásárolt pénteken a 2024/25-ös és a 2025/26-os gazdasági évre. Az USDA csütörtökön közölt exportértékesítései a The Wall Street Journal által megkérdezett elemzők várakozásainak megfelelő kukorica értékesítést mutattak. Összesen 1,15 millió tonnát az április 17-ével zárult héten.

További termékek

A kevésbé a figyelem középpontjában lévő termékek árai vegyesen mozogtak. A zab 0,3 százalékkal, a szójaolaj 2,8 százalékkal, a cukor 1,3 százalékkal, a kakaó 13,6 százalékkal, a kávé 7,1 százalékkal, a pálmaolaj pedig 1,4 százalékkal drágult. A rizs 2,3 százalékkal, a szójaliszt 1,6 százalékkal, a narancslé pedig 13,9 százalékkal lett olcsóbb.

Kilátások

A technikai alapú kereskedési adatok mintázatából egyes platformok az Egyesült Államokban havi alapon a kukorica, a repce és a narancslé drágulását jelzik. Heti alapon a narancslé, a cukor drágulhat, míg a szójaliszt ára csökkenhet. Az ilyen technikai elemzéseket többnyire az úgynevezett japán gyertyák mintázatai alapján készítik.

Ez az egyik legnépszerűbb technikai elemzési eszköz a tőzsdei és egyéb pénzügyi piacokon. Az árfolyammozgások vizuális megjelenítésére használják őket, és fontos jelzéseket adhatnak a trendek folytatásáról vagy megfordulásáról.

Ezek az információk semmilyen esetben sem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, árupiaci termékek vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy javaslatnak. A cikk készítéséhez több forrásból is felhasznált információk a múltbeli hozamokra, teljesítményekre, azok változására vonatkoznak. Az árak jövőbeni alakulására vonatkozóan nem lehetséges a múltbeli adatokból és információkból megbízható következtetéseket levonni. Az egyes terménypiaci eszközökkel történő kereskedés eltérő kockázatokkal jár, ezek nem minden befektető számára javasoltak vagy alkalmasak.

Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a megfogalmazott előrejelzések és kockázatok, valamint a valós ármozgások a jövőben a piaci várakozásoknak megfelelően alakulnak és a valóságban is beigazolódnak. A cikkben szereplő adatok és trendek csupán tájékoztató jellegűek. Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget a cikkben szereplő információk alapján történő kereskedésből esetlegesen keletkező veszteségekért, költségekért és károkért. Javasoljuk, hogy az egyes befektetési döntések.

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Öt százalékkal zuhant a búza ára múlt héten

2020. március 2. 11:47

Európában a malmi búza ára 3,85 százalékkal a tonnánkénti 191,5 euróra csökkent múlt héten. A takarmánybúza ára is csökkent, 2,4 százalékkal 147,6 euróra mérséklődött a kurzus.

Az ukrán-orosz háború ára – folytatásos körkép

2023. január 4. 14:32

2022. december 20-án volt 10 hónapja, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. Eddig több tízezer ukrán civil vesztette életét, köztük több száz gyermek is. Emberek milliói váltak menekültté, és kényszerültek biztonságosabb helyre költözni. Becslések szerint mintegy hárommillió ukrán állampolgár tatózkodhat külföldön, főként európai országokban.

Visszatértek a mínuszok a gabonapiacokra

2020. március 12. 08:02

A szójabab piaca azért sem talált magára, mert Argentínában és Brazíliában nagy termés várható ebben a betakarítási szezonban.

Vegyesen alakultak az árak a gabonapiacon

2020. február 11. 09:47

Chicagóban a szójabab kurzusa az egymást követő hatodik kereskedési napon is emelkedett, most 325,18 dollár/tonnányira.