Környezetvédelem

Furcsa állatot fogtak ki Paksnál a Dunából, mindenki tanácstalan vele kapcsolatban

Agrofórum Online

Legnagyobb folyónk összes titkát talán sohasem ismerhetjük meg, most azonban izgalmas fogás akadt a kutatók horgára.

A Duna a maga 2857 kilométerével Európa második leghosszabb folyója, átszeli a fél kontinenst. A németországi Fekete-erdőben ered két kis patak összefolyásával, és román, valamint ukrán területen torkollik a Fekete-tengerbe. Hagyományosan „magyar” folyónak tartjuk, elsősorban azért, mert hazai főágának hossza 417 km, ugyanakkor vízgyűjtő területének alig 12 százaléka tartozik Magyarországhoz.

Egy ilyen hatalmas folyó természetesen igen gazdag ökoszisztémával rendelkezik. Szakaszonként más és más, nem lehet tipizálni, ezért elvileg azon sem csodálkozhatunk, ha néha szokatlan, ritka látogatók bukkannak fel a vizében nálunk. Így történt ez most Paksnál is, ahol igazán különleges hal akadt horogra, mégpedig a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembereinek halfaunisztikai felmérése során.

A hatalmas méretű pettyes busa jellemzően a nyílt víz felsőbb rétegeiben fordul elő, nem a part közelében, ezért érte váratlanul a kutatókat is a felbukkanása. A kutatóhalászat célja egyébként az volt, hogy felmérjék a folyó halállományának egészségi állapotát és összetételét. Mindez megnyugtató eredménnyel zárult, a Duna halfaunája stabil, sokszínű és jó állapotban lévő ökoszisztémát képvisel, a veszélyes halpenészt például 27 minta közül mindössze 1 esetben mutatták ki.

A pettyes busa idegenhonos fajnak számít (mellesleg a hozzánk érkező példány kiváló kondícióban volt), az 1960-as években betelepítéssel próbálták elterjeszteni nálunk Ázsiából. Akár 1 méternél is hosszabbra és 40 kilogrammosra is megnőhet, ám emberre veszélytelen, hiszen planktonnal táplálkozik.

A Pecaverzum nevű oldal korábbi cikke szerint 2024-ben nagy meglepetést keltett, hogy a pettyes busának egy rózsaszín változatát fogták ki a Tiszából. A 31 kilós hal a sárga színt okozó xantofill jelenléte és a fekete színárnyalatot adó melanin hiánya miatt kapta ezt az érdekes színt, viszont nem volt albínónak tekinthető.

Így kell busát fogni, küzdelmes munka:

(Vezérkép: Pixabay / Képünk csak illusztráció!)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszedelmes állatok jelentek meg a Balatonnál, elkezdődött a lemészárlásuk

2025. december 22. 09:10

A „magyar tengernél” áttelelő nagy kárókatonák gyérítése sokak szerint indokolt a halállomány védelme érdekében, mások viszont értelmetlen mészárlásnak tartják.

Veszélyes lehet a cinkegolyó? Amit kevesen tudnak

2025. december 22. 07:10

A cinkegolyó hasznos, de a műanyag háló rejtett veszélyeket hordoz. Mutatjuk a szakértők által ajánlott alternatívákat.

Jönnek a százezres bírságok, megkezdik a fúrt kutak ellenőrzését a magyar hatóságok

2025. december 18. 13:10

Letelt a türelmi idő, és aki eddig nem legalizálta a szabálytalanul, bejelentés nélkül fúrt kútját, az mostantól ellenőrzésre és akár büntetésre is számíthat.

Műfenyő vagy igazi? A döntésnek ára van

2025. december 18. 08:10

Az igazi és a műfenyő közötti választás jóval több, mint ízlés dolga. Környezet, pénztárca és hagyomány is beleszól a döntésbe.

Az őshonos halfajokat védik a Tisza-tónál

2023. január 18. 14:54

Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busából és törpeharcsából is többet fogtak ki tavaly a Tisza-tavon a halászok az egy évvel korábbihoz képest.

Nem ette meg a ponty az áfá-t!

2018. szeptember 26. 09:41

Hiába csökkent az év elején a fogyasztási célú hal adókulcsa 5 százalékra, mindez nem érzékelhető a fogyasztók számára. Vagy mégis? Lévai Ferenccel, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivőjével a hal piaci pozícióján túl a támogatásokról, illetve vízkészletjárulékról is beszélgettünk.

Élelmiszerellátás fenntartása hazai gépekkel

2020. március 30. 13:33

Járvány van, rendkívüli helyzet van, az élelmiszertermelés mégsem állhat le! A magyar mezőgazdasági gépgyárak sem álltak le, folyamatosan biztosítják a jó gépeket, jó áron, az alkatrészellátás is zavartalan.

BUSA forgókapák Európában

2022. január 17. 12:32

A forgókapák kései prémium minőségű speciális rugóacélból készülnek, és a speciális kovácsolás technikának köszönhetően erősek, szívósak ugyanakkor rendkívül kopásállók.