Környezetvédelem

Megkérdőjelezhető lépésre készül a német hadsereg, ez a gazdáknak sem tetszik

Agrofórum Online

A mai nyugtalan időkben nem túl szerencsés lépés, ha egy ország hadserege konfrontálódik a saját állampolgáraival.

Zaklatott időket élünk, a négy éve tartó orosz-ukrán háború mellé a napokban becsatlakozott a közel-keleti konfliktus is, bizonytalanná téve mindenféle mezőgazdasági tervezést és prognózist is. Ilyenkor felértékelődnek azok a hírek, amelyek hadászati vonatkozásúak, holott nyugodtabb időkben legfeljebb csak egy szűkebb réteget érdekelnek.

A német gazdák és általában az ottani közvélemény komoly kritikával illette a közelmúltban a német fegyveres erők egyik megkérdőjelezhető lépését. Az esemény a Brocken csúccsal kapcsolatos, amely a Harz hegység (és egyben Észak-Németország) legmagasabb pontja. Része a Harz Nemzeti Parknak, hiszen különleges éghajlati adottságokkal és egyedi növény- és állatvilággal rendelkezik. Sokan legeltetnek ott ritkaságnak számító harzi vörös marhákat is.

A hadsereg pedig éppen itt akar úgynevezett Bundeswehr‑tábort felállítani, hogy a náluk elérhető karrierlehetőségekről tájékoztassák a fiatalokat, és egyben toborzást is folytassanak. A helyszín kétségkívül impozáns, viszont a várható nagy mozgás alighanem károkat okozhat a természeti értékekben. A rendezvényt május második felére tervezik, ám a közvélemény rosszallása miatt még egyszer felülvizsgálják az elképzelést.

A táborozás sátrak és konténerek felállításával járna, ezek által nyújtana betekintést a hadsereg a mindennapi életébe. Elsősorban középiskolások megjelenésére számítanak, vagyis könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a tömeg sokkal nagyobb felbolydulást okozna a környéken, mint az átlagos turistaforgalom.

Az ötletet nemcsak természetvédők, de politikusok is nyílt kritikával illették. A Harz Nemzeti Park vezetősége sem rajong az elképzelésért: egy ideje már sikerült elérniük, hogy a hadsereg ne tartson átrepüléseket a védett hegy fölött, most tehát ez a táboroztatás egyértelmű visszalépést jelentene.

Festői vasútvonal is vezet a Brocken hegyre:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Denevérek szálláshelye - Ilyen a jó denevérodú

2026. október 18. 16:10

Legyen szó nappali pihenésről vagy téli hibernációról, a denevéreknek szükségük van olyan kiegyenlített hőmérsékletű búvóhelyre, ahol biztonságosan megpihenhetnek.

Félmilliós bírság is járhat érte, de már mindenki vitt haza gyanútlanul belőle az erdőből

2026. október 6. 09:10

Tonnaszám szedik a mohát az észak-magyarországi erdőkben, pedig komoly bírság járhat érte, ráadásul a virágkötőknek sem kell.

Léteznek tiltott fák, ezeket a fajokat nem szabad még az udvarára sem ültetni

2026. október 5. 09:10

Jelentős pénzbírsággal is járhat, ha rosszul választjuk meg a házunk tájára ültetett fákat. Mégis, mi lehet a baj velük?

Téli szállást keresnek a sünök, az Ön kertje is alkalmas lehet rá

2026. október 1. 07:10

A sünöknek nemcsak búvóhelyre, hanem biztonságos kertre is szükségük van. Mutatjuk, hogyan segítheti át őket a téli hónapokon.

Nem mészárolják le a szabadon élő lengyel marhákat

2019. május 30. 12:33

Az állatjogi aktivisták kiemelték, hogy az állatok megölése elfogadhatatlan, mert ennél sokkal humánusabb megoldások is vannak.