Hogyan jönnek létre a „víz alatti vizek”, mi a funkciójuk, és hogyan képesek ebben a mérgező környezetben boldogulni bizonyos élőlények?
Azt szokták mondani, hogy a Holdról (és feltehetőleg már a Marsról is) sokkal többet tudunk, mint az óceánjainkról. A Föld felszínének 70 százalékát víz borítja, az óceánok területének több mint felén pedig a 3000 métert is meghaladja az átlagos mélység. Több kilométerrel a felszín alatt hatalmas nyomás és elképesztő sötétség uralkodik, ennek ellenére néhány primitív létforma még ilyen körülmények közt is megél. Most pedig úgy néz ki, hogy bizonyos természeti képződmények számára is ideálisak ezek a helyek.
A vízfelszín alatti sós tavak vagy sómedencék bolygónk legritkább formációi közé tartoznak. Létrejöttüket az extrém magas sótartalmuknak köszönhetik, emiatt tud elkülönülni ez a jól körülhatárolható víztömeg a tengerek, óceánok mélyén. Van saját partjuk, sőt komótosan mozgó hullámaik is, valóban olyan látványt nyújtanak, mintha egy tavat rejtettek volna el egy nagyobb víztömeg fenekén. A sótartalmuk 3–8-szor magasabb a hagyományos tengervízénél.
Eddig csak néhány darab ilyen sómedencét sikerült felfedezni, ezek főleg a Mexikói-öbölben, a Földközi-tengerben és a Vörös-tengerben bújnak meg. Tejes, sűrű felszínéről könnyen felismerhető egy ilyesfajta képződmény, a tengerek, óceánok aljzatát kutató szakemberek így rögtön azonosítani tudják őket, ha beléjük botlanak. Létrejöttük arra bizonyíték, hogy azon a helyen folyamatosan oldódó sórétegek, hidrotermális cirkuláció vagy ősi tengerek maradványai lehetnek.
A legtöbb földi létforma számára a sómedencék halálos környezetet teremtenek. Metánnal és más mérgező anyagokkal dúsítottak, ezért az odatévedő mélytengeri állatok szinte rögtön megfulladnak. Maradványaik a tengerfenéken gyűlnek össze, mert az oxigénmentes körülmények között a lebomlás sem indul meg. Ahol viszont a „normál” tengervíz találkozik ezekkel a sómedencékkel, meglepően gazdag élet alakul ki.
Különféle mikroorganizmusok alkotnak egymástól jól elkülönülő „szőnyegeket”, mindegyik létforma megtalálta azt az adaptációs technikát, amely a túlélését biztosítja. A parton még apró kagylók is felbukkannak, a kopoltyújukban megtelepő baktériumok a metánt és ként energiává alakítják át számukra. A garnélák a kétfajta közeg határán lebegnek, és az arra tévedő halakkal, rákokkal táplálkoznak. Csapdaként használják a sómedencéket, a toxikus környezettől elkábuló állatok a zsákmányaik.
Ilyen a sómedencék körüli élet:
