Agrárközélet

Kábítás nélkül csak engedélyezett vágóhidakon lehet vallási célú vágásokat végezni

MTI

Kábítás nélküli vallási célú vágásokat csak engedélyezett vágóhidakon lehet végezni, az uniós műszaki szempontú szabályozás nem sérti a vallásszabadságot - közölte döntését az Európai Unió Bírósága kedden.

Az ügy előzménye, hogy egy belga szabályozás előírja, hogy a muzulmán vallási szertartás által előírt – előzetes kábítás nélkül – és más vallási előírások figyelembevételével végzett vágásokra csak engedélyezett vagy ideiglenes vágóhidakon kerülhet sor. Az észak-belgiumi Flandria állatjólléti minisztere azonban 2014-ben bejelentette, hogy nem ad ki ideiglenes vágólétesítményekre vonatkozó engedélyeket, mert azok sértik az uniós jogot. A flamand régió ellen különböző muzulmán szervezetek keresetet nyújtottak be, amelyben a többi között a szóban forgó uniós rendelet bizonyos rendelkezéseinek érvényességét vitatták, különösen a vallásszabadságra való tekintettel.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében arra emlékeztetett, hogy a vallási célú vágás a „vallási szertartás” rendelet szerinti fogalma alá tartozik, ezért kiterjed rá az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított vallásszabadság.

A bíróság rámutatott, hogy az uniós jogalkotó nem tiltja meg a vallási célú vágás gyakorlatát az unióban. Épp ellenkezőleg, engedélyezett vágóhidakon lehetővé teszi az állatok előzetes kábítás nélküli vágását. A műszaki szempontú szabályozás pedig nem korlátozza a hívő muzulmánok vallásszabadsághoz való jogát.

Hozzátették, a belga eset kizárólag a flamand régió néhány települését érinti, ezért a probléma nem befolyásolja az uniós rendelet érvényességét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Új szabályokkal szeretné hatékonyabban csökkenteni az élelmiszer-pazarlást az EU

2023. július 23. 08:10

Az EU-ban évente csaknem 59 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik – fejenként körülbelül 130 kilogramm.

Az EU engedélyezheti a parlagon fekvő földek használatát

2022. március 7. 06:04

Az Európai Unió fontolóra veszi, hogy engedélyezi a gazdálkodóknak az parlagon lévő területek megművelését, különösen az állati takarmányozásra szánt fehérjenövények termesztését. Ezzel azt akarják megakadályozzák az Ukrajnából származó ellátási zavarok túl nagyok legyenek az orosz inváziót követően – közölték tisztviselők.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Kevesebb élő szarvasmarhát és juhot exportál az EU idén

2020. május 2. 10:47

A teljes élőállatexport-egyenlegben a szarvasmarha- és juh-export csökkenése mellet az élősertés- és baromfiexport-mennyiségek is mérséklődni fognak.