Agrárközélet

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

Magyar Idők

Nagyot nőtt a vágóhidak teljesítménye az év elején, szinte minden állatfajból többet dolgoztak fel, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedést a baromfi- és a juhágazatban mutatta a statisztika - írja a Magyar Idők.

Felpörgött a munka a hazai vágóhidakon az év első három hónapjában. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

A baromfifélék közül a liba- és kacsavágás kiugróan magas adatokkal szolgált, előbbiből 69 százalékkal, utóbbiból 187 százalékkal többet vágtak a feldolgozók. Vágókacsából 9,9 milliót, libából 519 ezret vágtak 2018 első negyedévében.

A valóban jelentős növekedés ugyanakkor nem egy gyors ­piaci felfutásnak köszön­hető, csupán arról van szó, hogy a tavalyi madárinfluenza-járvány elmúltával visszatalált az eredeti szintre a feldolgozás. Az év első negyedében összesen 53,9 millió szárnyas került vágóhídra, ennek túlnyomó része – 76 százaléka – csirke volt. Pulykából 1,7 milliót dolgoztak fel a hazai vágóhidak.

Szarvasmarhából 27 ezret vágtak le az első negyedévben, a vágóhídra került állatok 59 százaléka tehén, 27 százaléka bika volt. Az AKI statisztikája szerint a tehenekből egy százalékkal kevesebbet, bikából 43, üszőből pedig 10 százalékkal többet dolgoztak fel az említett időszakban. A szarvasmarha-állomány 2016 decembere óta 18 ezer, 2017 júniusa óta hatezerrel nőtt. A tehenek száma 395 ezer volt 2017. december 1-jén, 12 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Sertésből is többet dolgoztak fel a hazai piacon, mint korábban. A vágóhidakra összesen 1,2 millió hízó került az első negyedévben. Ez 1,7 százalékkal, 20 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A sertésvágáson belül az anyakocák vágása az előző év első negyedévi 20,7 ezerről 20,3 ezerre csökkent. Az állomány a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2,87 millió volt 2017. december 1-jén, a létszám ugyan 37 ezerrel elmaradt a 2016. decemberi szinttől, a 2017. jú­niusit azonban 63 ezerrel meghaladta.

Juhokból közel 11 ezer került a hazai vágóhidakra az említett időszakban, ez – a baromfiszektorhoz hasonlóan – kiugróan magas adat, mintegy 72 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Az AKI szerint anyajuhból több mint 1280-at vágtak az országban. A juhállomány 1,15 millió volt 2017. december 1-jén, hatezerrel több az egy évvel korábbi létszámnál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Gáz van Dániában: megadóztatják a szarvasmarhák szellentését

2024. június 28. 10:10

A cím vicces, a hír igaz: Dániában a szarvasmarha- és sertéstartók az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt extra adót fognak fizetni.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget

2022. július 12. 09:34

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget, ezúttal Komárom-Esztergom megyében.

Magyar fejlesztésű GPS-füljelző a szarvasmarhák okoslegeltetéséhez

2023. augusztus 30. 09:10

Sok gazda számára alighanem megnyugtató lenne, ha a jószágai aktuális helyzetéről folyamatos tájékoztatást kapna a telefonjára. Egy magyar fejlesztés épp ebben nyújt segítséget.