12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Agrárközélet

Június 30-ig kell a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni

NAK

A parlagfűpollen-allergia több millió honfitársunk életét keseríti meg minden évben a nyári-őszi időszakban. Az állampolgárok joggal várják el a kormányzattól a földhasználók irtási kötelezettségének számonkérését, adott esetben a közérdekű védekezés elrendelését, ezért az elmúlt években elért eredmények mellett az összehangolt kormányzati fellépést a jövőben tovább fogjuk erősíteni.

Az Agrárminisztérium a rendelkezésére álló adatbázisok adatai, valamint a korábbi évek tapasztalatai alapján az irtási munkák ellenőrzését végző hatóságok részére a tervezett ellenőrzési irányok mellett meghatározza a parlagfüves területek ellenőrzésére vonatkozó kiemelt szempontokat. Segítséget nyújt továbbá a gazdálkodók számára azzal, hogy felhívja a figyelmet a parlagfű szempontjából legkockázatosabb kultúrákra.

A mezőgazdasági területek tekintetében kérjük, hogy 2018-ban is kiemelt figyelmet fordítsanak a napraforgó, kukorica és a szója kultúrák gyommentesen tartására.

A parlagfű leginkább a táblaszéleken, táblák szegélyében, gyomirtáskori rossz csatlakozásoknál, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, gabonatarlókon fordul elő, továbbá a kapás kultúrák azon területein, ahol gyengébben sikerültek a herbicides kezelések.

Napraforgó- és kukoricatáblákban különösen fontos az állományok megfelelő időben történő növényvédő-szeres kezelése. Az idei évben a napraforgó- és a korai vetésű kukoricatáblákban az alapkezelések kezdetben az áprilisi száraz időjárás miatt nem kaptak elegendő bemosó csapadékot, ezért ezek a preemergens kezelések nem voltak elég hatékonyak a parlagfű ellen. Ezekben a táblákban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a posztemergens kezelésekre annak érdekében, hogy a terület ne gyomosodjon el. Amennyiben ez elmarad, a területeken a parlagfű könnyen eluralkodhat.

A parlagfű a megfelelően gyomirtott táblák esetében többnyire csak a táblaszéleken, táblaszegélyeken, forgókon vagy sorhiányos helyeken jelentkezik nagyobb egyedszámban. A késői vetésű kukoricatáblák esetében előnyösebb a helyzet, itt a preemergens kezelések során elegendő bemosó csapadék segítette a gyomirtás hatékonyságát.

A kiskultúrákban a növényvédelmi technológia megválasztása a felhasználható gyomirtó hatóanyagok szűk választéka miatt nehéz, ezért ezeken a területeken szintén kiemelt figyelmet kell fordítani a helyes gyomirtási technológia megválasztására.

A mezőgazdaságilag nem művelt területeken a helyi csapadékhoz igazodva lehetett megfigyelni több kelési hullámot, az ország szárazabb térségeiben kisebb mennyiségben van jelen a parlagfű. A helyi csapadék mennyisége jelentősen befolyásolta a parlagfű-növények számát. A ruderáliákon, árokpartokon, útszéleken folyamatos kaszálással csökkenthető a parlagfű, valamint egyéb gyomnövények egyedszáma is.

Nagyon fontos a megelőzés, amely olcsóbb és hatékonyabb megoldás a területek gyommentesen tartásában, ezért ha kérdésük van a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban, forduljanak bizalommal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársaihoz, a megyei kormányhivatalok növényvédelmi szakembereihez, továbbá a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara helyi szinten elérhető tagjaihoz. Az említett szakemberek tapasztalataikkal, javaslataikkal segítik a földhasználókat, hogy a parlagfű elleni védekezés során a leghatékonyabb és legmegfelelőbb módszereket tudják kiválasztani.

Annak érdekében, hogy a parlagfű irtása minél eredményesebben járuljon hozzá a parlagfű-pollenkoncentráció, valamint a parlagfűvel fertőzött területek nagyságának csökkenéséhez, az Agrárminisztérium a korábbiaknál hatékonyabb és szigorúbb ellenőrzések lefolytatását szorgalmazza.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A jogszabályban foglalt kötelezettség betartatása érdekében a hatóság felderítést végez, és amennyiben virágzó parlagfüves táblát talál, a parlagfüves területek földhasználóival szemben bírságot szab ki és közérdekű védekezést rendel el. Az idei parlagfű-szezonban az illetékes hatóságok együttműködésével a minden eddiginél szigorúbb ellenőrzések lefolytatására és a közérdekű védekezések minél gyorsabb elrendelésére kell számítani. Ha a gazdálkodók nem tesznek eleget a jogszabályban rögzített kötelezettségüknek, a közérdekű védekezések elrendelésére akár a növényállomány megsemmisítése árán is sor fog kerülni, hiszen tartós eredményt csak hatékony és teljes körű parlagfűirtással lehet elérni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Egy vetőmag megbukott – ezt inkább ne vegye meg!

2025. augusztus 5. 08:10

11 cukkinivetőmagot vizsgált a Nébih: egy tétel megbukott, de a legtöbb jól teljesített. Mutatjuk az eredményeket és a győztest!

Ma jár le az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje

2019. július 31. 08:46

Július 31-e a 2019. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje.

Klíma nélkül tilos közúton kérődzőket szállítani Bulgárián keresztül Törökországba

2022. július 2. 14:36

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált állatszállító járműveken a hosszútávú élőállat szállítmányok indítását.

Az eGN adategyeztetésben érintett gazdálkodókat a Nébih megkeresi

2024. február 23. 15:41

Február 15. éjfélig lehetett feltölteni a gazdálkodási naplókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eGN rendszerébe.