Agrárközélet

Parlagfű helyzet: újrahajt a kaszálás után, megjelent a pollen is

MNMNK

Június hónap végén egy Nyugat felől érkező hidegfront hatására az ország Nyugati részén jelentős mennyiségű az Észak-keleti részén viszont alig mérhető mennyiségű csapadék hullott. Július hónap első dekádjában egy újabb markáns hidegfont az ország Nyugati, Dél-keleti felében jelentős mennyiségű, míg az Észak-keleti és Középső felében csak az aratást késleltető, jelentéktelen mennyiségű csapadékot hozott.

A június végén – július elején lehullott csapadék hatására (az aszályos területek kivételével) a növények intenzíven fotoszintetizálnak. A szántóföldi kultúrák sem szenvednek – az aszályos területek kivételével – a vízhiánytól, jó gyomelnyomó képességgel bírnak.

Július elejei parlagfű helyzetkép:

A Nyugat-dunántúli régióban a július eleji esőzések kedveztek a parlagfű fejlődésének. A kukorica és a napraforgó állományok jól fejlettek, zártak ezért a parlagfű a továbbra is csak a táblaszéleken tudott megerősödni. A napraforgó és a kukorica területek döntő többségében csak gyenge (˂10% felületi borítottság) parlagfű fertőzöttség figyelhető meg.

A művelt területeken parlagfű jellemzően generatív állapotban van (70%) az elkülönült virágbimbó már a növények többségénél megfigyelhető. A nem művelt területeken a virágbimbós és virágzás kezdeti szakaszában lévő fejlettségű parlagfű a jellemző. A kamarai szakemberek tájékoztatása alapján az útszélek, közterületek kaszálása jól halad a közepesen-erősen fertőzött területek inkább a nehezen megközelíthető helyeken fordulnak elő.

A dél-dunántúli régióban, Baranya megyében továbbra is a napraforgó és szója kultúrában tapasztaltak közepes mértékű (˂10-30% felületi borítottság) parlagfű fertőzést. A kukorica területek fertőzöttsége is nőtt az utóbbi időszakban, az állományok közel felében közepes mértékű fertőzöttség tapasztalható.

A szójában sziklevelestől és a virágzás kezdeti állapotáig minden fejlettségi állapotú parlagfű megtalálható. Az parlagfű állományok többségénél már itt is a virágrügy differenciálódása, növekedése a jellemző, de emellett a tarlókon tömeges kelés is megfigyelhető. Jelenleg a gabona tarlók többsége gyengén fertőzött a kelő vagy néhány levélpáros parlagfűvel. A nem művelt területek parlagfű fertőzöttsége a régióban gyenge-közepes.

A közép-dunántúli régióból Veszprém megyékben döntően gyenge parlagfű fertőzöttség a jellemző a kukorica és napraforgó kultúrákban. A ruderális területek is még jól állnak igaz alacsony fertőzöttségi szinten mindenütt megtalálható a parlagfű. A parlagfű kultúrnövénnyel borított területeken sziklevelestől a virágbimbós fejlettségig egyaránt megtalálható.

Az Észak-alföldi régióban Jász-Nagykun-Szolnok megyében alacsony parlagfű fertőzöttséget tapasztaltak a kukorica és a napraforgó kultúrákban, a kukorica és a napraforgó állományok gyomelnyomó képessége továbbra is jó. A nem művelt területeken erős parlagfű fertőzöttség tapasztalható. A már virágzó parlagfüvek előfordulása is a nem művelt területeken jellemző, a kultúrnövénnyel borított területen jóval alacsonyabb a generatív fázisba lépett növények aránya.

Hajdú-Bihar megyében a megye Északi-részén a gyengébb talajokon a csapadékhiánytól szenvedő napraforgó és kukorica állományokban a táblán belül több helyen is megjelent a parlagfű. A tábla széleken a 10-12 leveles, valamint 30-50 cm magasságú virágbimbós és virágzó növények egyaránt megtalálhatók. A tábla széleken a virágbimbós növények hozzávetőlegesen 30%-körül a virágzó növények 3-5 %-ban fordulnak elő. A hónap eleji csapadék hatására a tarlókon a parlagfű gyors és intenzív fejlődésnek indult. A tarlókon a parlagfű 4-8 valamint 10-12 leveles virágbimbós és a betakarítás során lekaszált hajtás végű 6-8 (10) leveles oldalhajtásos formában található meg. A tarlón a virágbimbós növények aránya nagyon változó, hozzávetőlegesen 15-20 % körül alakul.

A tarlók fertőzöttségének a mértéke a tavalyi évhez hasonlóan alakul. Az ültetvényekben a parlagfű 6-8 levelestől a virágzó növényig több fejlettségi állapotban megtalálható. A ruderálián, útszéleken szintén több fejlettségi állapotban található meg parlagfű, a lekaszált növényeknél a csapadék hatására intenzív újrahajtás tapasztalható. A le nem kaszált területen a növények 50-60 %-a virágbimbós és 4-5%-a virágzik. A ruderáliákon, valamint az utak mentén itt is mindenütt megtalálható a parlagfű, igaz, egyelőre gyenge-közepes borítottsági értékkel.

Az észak-magyarországi régióban Heves megyében a napraforgó területek döntő többsége gyengén (˂10% felületi borítottság) fertőzött. A szőlő területek 95%-a is csak gyengén fertőzött parlagfűvel. A ruderlis területek fertőzöttsége pedig jellemzően gyenge-közepes (˂10-30% felületi borítottság) mértékű. A kultúrnövényes területeken sziklevelestől a virágbimbós fejlettségű parlagfűig minden megtalálható. A többi megyéhez hasonlóan a nem művelt területeken a virágbimbós növények aránya jelentős.

Az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság Levegőhigiénés és Aerobiológiai Osztály elektronikus felületén adott tájékoztatása alapján:

–             lokálisan helyenként alacsony koncentrációban megjelent a parlagfű virágpora

Több napon keresztül alacsony koncentrációban mértek parlagfű pollent a budapesti, győri, szegedi, zalaegerszegi mérőállomásokon.

Mivel az elkövetkezendő időszak időjárása az előrejelzések alapján kedvez a parlagfű virágzásának ezért a lakott területek közelében levő, fejlett virágzó vagy virágzás közeli állapotban levő parlagfű elleni védekezésre kell hangsúlyt fektetni.

A gabonatarlók is kiemelt figyelmet követelnek, mivel nem megfelelő tarlóápolás esetén jelentős felülettel járulnak hozzá a parlagfű pollenterheléshez. A védekezést a parlagfűvel közepesen, erősen fertőzött táblán a lehető legalacsonyabb tarlómagassággal történő betakarítással és azt követő gyors tarlóápolással kell végezni.

Nagyon fontos a dűlőutak, a táblaszélek folyamatos karbantartása is, mivel fejlett parlagfű növények itt nagy mennyiségben találhatók meg.

A kaszálások szakszerű elvégzése továbbra is a legfontosabb feladat, mivel ha továbbra is csapadékos, meleg marad az időjárás, a parlagfű gyors regenerálódása, újrahajtása várható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Parlagfű helyzetkép - az elmúlt szezon értékelése

2018. október 5. 06:24

Az idei év során a szántóföldi kultúrák többségénél végzett sikeres védekezések továbbra sem kapták meg a kellő elismerést, mivel a pollenmennyiség továbbra is magas maradt. A tévhitek és a hamis remények eloszlatása végett ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Most kellene védekezni a parlagfű ellen!

2020. április 30. 10:14

Április hónapban egy északi-északkeleti áramláson alapuló anticiklon miatt a szokásosnál jóval kevesebb csapadék hullott. Az ország területének jelentős részén aszályos volt az időjárás, a talajok felső 20 cm rétegének víztartalma a növények által felvehető víztartalom 30%-a alá csökkent.

Parlagfű-mentesítési kampányt indít a Nébih

2020. június 4. 10:47

Egyetlen tő parlagfű is több ezer magot termel, ami a következő évben már csírázik, újabb és újabb pollenszóró növényeket létrehozva.

Nem búcsúzik még a parlagfűszezon – 3 praktikus tipp allergiásoknak a túlélésre

2023. szeptember 28. 08:10

Bár beköszöntött az ősz, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) friss figyelmeztetése szerint továbbra is magas a parlagfű pollenkoncentrációja. A parlagfűszezon ráadásul – a korábbi évek tapasztalatai alapján – akár egészen októberig eltarthat.