21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Agrárközélet

Felavatták az új tésztagyárat Gyermelyen

MTI

A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály pénzügyminiszter és Tóth Béla, a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön felavatta a társaság 7,2 milliárd forintos beruházással épült új tésztagyárát, amelyhez a magyar kormány 2,4 milliárd forint támogatást nyújtott.

Az új részlegben évente 70 ezer tonna tésztát állíthatnak elő, ezzel megduplázzák a termelés kapacitását.

A telephelyen tartott átadó ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a kormány támogatja azon társaságok fejlesztéseit, amelyek méreteik miatt kimaradnak más támogatási lehetőségekből. A vállalat a Nagyvállalati beruházási támogatási program forrásaiból kapott vissza nem térítendő állami támogatást az új tésztagyár építéséhez.

A 2015 óta futó programban 91 beruházási szerződést kötöttek, a fejlesztések összege elérte a 130 milliárd forintot, és a beruházások 2000 új munkahelyet teremtettek – ismertette a miniszter.

Varga Mihály a KSH legfrissebb, csütörtöki foglalkoztatási adatait idézve elmondta, Európában ma csak Német- és Csehországban kisebb a munkanélküliség a magyarországinál. Míg 2010-ben 3,7 millió ember dolgozott, ma a 4,5 millióhoz közelít a foglalkoztatottak száma, így „nem illuzórikus az az elképzelés, hogy tíz év alatt egymillió emberrel többen dolgozzanak az országban” – fogalmazott a miniszter.

Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a meglévő tésztagyár mellé felépült új üzem egy automata magasraktárral is bővült, amely 11 600 raklap befogadására alkalmas. A gyár kapacitása meghaladja a magyarországi tésztafogyasztás méretét, egy európai szinten is jelentős, a leghatékonyabbak közé tartozó tésztagyár kezdte meg most a működését.

Pósfai Csaba gyárigazgató ismertette: az új üzemben a régi gyárhoz képest 37 százalékkal csökkent a gázfogyasztás, 22 százalékkal kevesebb áramot használnak, és egy dolgozó által egy munkaóra alatt előállított termék mennyisége 334 kilóról 543 kilogrammra növekedett. A beruházással 35-telnőtt a vállalatcsoportnál dolgozó munkavállalók száma.

A vállalatcsoportnál a tésztagyári fejlesztésen túl 2018-ban befejeződött egy további 2 milliárd forintos önerős beruházás, amelynek keretében új takarmánygyár kezdte meg működését. A 60 ezer tonna évi kapacitású, korszerű takarmánygyár szolgálja ki az általuk tartott 540 ezer tojótyúk táplálékigényét, és megteremti a lehetőséget a tojástermelés bővítéséhez.

A Gyermelyi Vállalatcsoport Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. A fő termékei: a tészta, a liszt és a tojás. A cégcsoport teljesen zárt vertikumot működtet, termékeit Európában is egyedülálló módon az alapanyag-termeléstől kezdve kontrollálja.

A társaság három tojófarmon évente 140 millió tojást termel, amelynek felét értékesíti, a másik felét friss tojásként a tésztagyárban használja fel. Két korszerű malomban évente 140 tonna tonna gabonát őrölnek meg, ezzel a magyar lisztpiacon is meghatározó szereplők.

A gabonaőrléshez a 8600 hektáron gazdálkodó növénytermesztési ágazat biztosítja a hátteret. A vállalatcsoport a saját növénytermesztés mellett évtizedek óta integrációt működtet, több mint 250 magyar búzatermelő partnernek biztosít felvevőpiacot, ezzel a saját művelésű területeken túl 17 000 hektárnyi területet integrál rendszerébe.

A cégcsoport 530 embert foglalkoztat. Az elmúlt öt évben több mint 14 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, ebből 9 milliárd forintot 2017-ben. A társaság 2017-es konszolidált árbevétele meghaladta a 22 milliárd forintot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Innováció a tojás élelmiszeripari felhasználásában

2023. március 7. 12:29

MATE doktorandusz kísérletezett ki egy olyan úttörő eljárást, mely lehetővé teszi az élelmiszeriparban rendkívül elterjedt tojáslé fagyasztással történő tartósítását.

Biotojás-termelő céget választottak az Év Biogazdaságának

2021. november 4. 05:36

Az „Év Biogazdasága” címet nyerte el a Biolla Kft., mely a Farm Tojás Csoport egyik termelő vállalata.

Tojófarmot hozna létre egy német befektető Vas megyében

2018. augusztus 9. 06:42

A német tulajdonos beruházása már megkapta a környezetvédelmi és a környezethasználati engedélyt, a magyar piacon igencsak szokatlannak mondható óriásfarm létrehozása viszont ágazati szakemberek szerint több szempontból is problémás lehet.

Példaértékű összefogás akadályozta meg az óriás tojófarm létesítését

2019. március 17. 08:19

Ugyan a 900 ezer férőhelyesre tervezett tojófarm már megkapta a környezetvédelmi és a környezethasználati engedélyt, de a környékbeli lakosok ellenezték a beruházást.