25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Szőlő-Bor

Innováció szükséges a borászati ágazatban

HNT

A tavalyi Országos Szőlész-Borász Konferencia sikerére alapozva a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a Magyar Bor Akadémia, valamint a Junibor ismételten megszervezte az ágazat szakmai tudásmegosztó fórumát. A hagyomány és innováció témaköre volt a középpontban.

A szakmai konferencia egyben tiszteletadás is volt a Szent István Egyetem 75 évvel ezelőtt alapított Szőlészeti Tanszéke, illetve Borászati Tanszéke által végzett tudományos és oktatási tevékenysége előtt.

Légli Ottó, a HNT elnöke köszöntőjében kiemelte, az esemény elsődleges célja a közös szakmai munka, a szakmai közbeszéd kialakítása.
– A konferencia mottójaként megfogalmazott „Hagyomány és innováció” látszólag ellentmondásosnak tűnhet, ám a hagyomány nem azonos a megszokással. Innováció nélkül pedig lemaradunk a nemzetközi versenyben – mondta.

Ifj. Gál Tibor, a Junibor elnöke a generációváltás szükségességére hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a hagyományos vonalat a szülők képviselik, akik a borászatok alapítói.

– A konferencia gyakorlat-orientált szőlészeti és borászati ismeretek fóruma, a tudományos kutatások által alátámasztott, tényszerűen igazolt eljárások megosztásának és megvitatásának céljával megtartott rendezvény – foglalta össze a rendezvényt Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke. – Ezek ismerete nélkül sem a szőlőtermesztő, sem a bortermelő nem folytathat versenyképes, hatékony és jövedelmező gazdasági tevékenységet.

A szakma által elismert előadók vezetésével a résztvevők olyan kérdésköröket vitattak meg, mint például a szőlőtermesztés digitalizációja, vagy a környezetbarát szőlőtermesztési módszerek. A borászati témákban a fogyasztói igényekhez igazodó termékek előállítására koncentráltak, így például az alacsony kéntartalmú borok és a rozék mellett a ma oly’ divatos szénsavas borokra.

A konferencia főtámogatója, a Takarék Csoport a borászati beruházások gazdasági kérdéseit mutatta be. Zárásként a résztvevőknek lehetőségük nyílt 2018-as évjáratú rozéborokat értékelni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Régi magyar szőlőfajták: érdemes-e kertbe ültetni őket?

2025. szeptember 5. 16:10

A régi magyar szőlőfajták nemcsak hagyományt őriznek, hanem ellenállóságuk miatt a házikertekben is megállják a helyüket.

Meglepő eredmény: így szerepelt a kékfrankos a nemzetközi kóstolón

2025. augusztus 30. 16:10

Egy friss európai borkóstolón 87 kékfrankos tételt vizsgáltak, amelyek közül hat kiemelkedőnek, 38 pedig kimondottan ajánlottnak bizonyult.

Jazz, gourmet és különleges borok: érkezik a Budapest Borfesztivál

2025. augusztus 25. 12:10

Szeptemberben ismét a Budai Várban pezseg a hangulat: a Borfesztivál négy napra a bor, a gasztronómia és a zene ünnepévé válik.

Szőlőmoly ellen szárnyakkal – kutatás igazolja a hatékonyságot

2025. augusztus 14. 14:10

Magyar és olasz kutatók szerint a madarak és denevérek hatékony természetes védelmet nyújtanak a szőlőültetvényeknek, csökkentve a kártevők számát és a terméskiesést.

A Belchim, az FMC és a Rovensa is támogatja az easyconnect zárt áttöltő rendszert

2021. július 5. 08:36

Az easyconnect rendszert folyékony növényvédő szerekhez fejlesztették ki, és két részből áll: az egyedi – tartályra szerelt – csavarkupakból, valamint a csatlakozóból, amelyek együtt alkotják a zárt áttöltő rendszert.

Három traktormárkával lesz szorosabb együttműködése a gumigyártónak

2022. augusztus 16. 08:24

A Titan (Good Year) International gumiabroncsgyártó társaság együttműködési szerződést kötött a Kubota Tractor Corp./Kubota Canada Ltd., a CNH Industrial N.V. és a John Deere cégekkel.

Precíziós Agrártájoló: innovatív technológiák, naprakész tudás

2022. április 15. 12:37

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat naprakész tudással vértezze fel, így az agrárium jövőjét jelentő precíziós gazdálkodás és digitalizáció is a fókuszban van.

Afrikát is meghódítja a magyar innováció

2019. május 30. 08:17

Megkapta a forgalmazási engedélyt Kenyában a magyar Water&Soil Kft. készítménye, amely öntözés nélküli mezőgazdasági művelésben 6-20 százalékos terméshozam-többletet, öntözéses gazdálkodásban pedig 50 százalékos vízmegtakarítást tesz lehetővé.