Az elmúlás gondolatának borzongásával terhes ez a hónap. Sáros, fázós és üres, mint a kiégett kemence, melynek alján már csak a hamu szürkül, de a melege már a múlté.
Ez a borongós hangulat juttatta eszembe az 1960-as évek megrázó élményt nyújtó lengyel filmjét, melyet aztán írásom címéül is választottam.
Ebben a filmben annyi minden van: érzelem, cinizmus, a szereplők viaskodása önmagukkal és a világgal. Benne van az értelmetlen háborúban elveszettek emlékezete és a legalább ilyen értelmetlen bosszúállás, és benne van egy lebombázott templomban fejjel lefelé függő szélnyikorgatta kereszt alatt születő szerelem. Behúzódva a romok közé a két fiatal együtt betűzgeti a sérült templomfalról:
„Csak hamu marad, hogy hulladék gyanánt
szétszóródjék a szélben,
vagy marad a hamu mélyén
csillagfényű gyémánt,
örök tavaszt hirdető virradat?”
És benne van az újrakezdés, a szabadság vágya is, amikor egy öreg szállodaportás a kitáruló ajtón beözönlő napfénnyel szembe menetelve kibontja a lengyel zászlót.
November van. A Nap egyre laposabban pislog ki a felhők közül, a meg-meglóduló szél belekap a temetőkben fonnyadozó krizantémokba, aztán végigsöpri az utakat, ahol lehullott levelek járják egyre fáradtabban utolsó táncukat.
A határ is lassan kiürül; a vetések elvégezve – nagy baj, ha nem!
Ennek hátrányairól e lap olvasóinak nem is illik beszélni. A vetés apropóján az elmúlt havi lapszámunkban elég sokat foglalkoztunk a gabonákkal. Jó talajra hullott-e a mag, valóságos és átvitt értelemben is? Milyen talajt tudtunk készíteni, a tápanyag-utánpótlásnál, fajtaválasztásnál, a vetőmagnormánál, a vetésidőnél módunk volt-e hasznosítani azokat az ismereteket, amelyeket az Agrofórum – az időszerűség okán – közvetíteni szeretne?
A betakarításokon is túl vagyunk – ide akár kérdőjelet is tehetnénk – mert, ha nem, az is baj. Jó lenne előre tudni, milyen időre számíthatunk. Gyúrjuk-e majd a sarat, vagy megússzuk szárazon, mert amit a felázott talajokkal tenni vagyunk képesek ilyenkor, az már a bűn kategóriája. Az időjárást pedig kiszámítani nem lehet legalábbis hosszú távra nem igen. Éppen ezért, nem elégszer hívjuk fel a figyelmet, hogy vigyázzunk a kukorica tenyészidejével, mert a betakarítás késői ideje, bizonytalan időjárása és a magas szemnedvesség tartalom egyaránt kockázatossá teszi a hosszú tenyészidejű fajták alkalmazását.
Legjobb ilyenkor, ha a terepet már a műtrágyaszórók uralják, és valahol a távolban az ekét vonszoló traktorok morajlása hallik.
Van azért ebben a lehangoló novemberben is valami reménykeltő: a vetések. Kicsit félve nézzük a repcét: miként tudott egyáltalán kikelni, hogy tudott megerősödni egy ilyen embernek, betakarításnak kívánatos csodálatosan meleg, de a talaj-előkészítések, vetések szempontjából igencsak kedvezőtlen száraz szeptember után?
Ritka az, ahol nem találkozunk foltos repcékkel. Egyik helyen ez a baj, a másikon meg pont a meleg hatására túlfejlődött a növényállomány; ott meg az a baj. Valószínűleg sokhelyütt lesz szükség regulátorra. A kalászosok vetését mustrálgatva, ha jól eltaláltuk a vetésidőt, mert minden egyben volt: talajállapot, nedvesség, időjárás, akkor akár hátra is dőlhetnénk elégedetten. De mikor tud a gazda hátradőlni? Legfeljebb, ha ültében a fáradtságtól elnyomja az álom.
November van. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, az éjszakák pedig egyre álmatlanabbak és hosszabbak. A gondjaink átszövik a csendet, felnagyulnak, szinte óriásként telepednek ránk.
Felriadunk. Valaki kopogott? Nem, csak a késői hajnal nézett be az ablakrácsokon, hogy színeket varázsoljon a hamuszín éjszakából.
Ideje, hogy félresöpörjük az árnyakat, a múlt legyen a múlté, a jövő pedig a mienk. A miénk és mindazoké, akik úgy gondolják, dolguk van a Világban. Bárhol legyenek is, bármit munkálkodjanak is, ha hasznos dolgot tesznek, akkor teljesítették azt a küldetést, amiért lettünk.
És akkor talán utánunk is marad valami: lehet, hogy csillagfényű gyémánt?
A tábla széléről 2006 novemberében – Dr. Bódis László
