A termőföldjeink savanyodásának káros folyamata, a talajvédelmi meszezéses kémiai javításuk lényege és fontossága

Magyarország talajainak minősége, termékenysége nemzetközi összehasonlításban is egyértelműen kedvező. Ez a helyzet azonban csak viszonylagos, mert hazánkban is nagy területen veszélyeztetik a talaj termékenységét különböző talajdegradációs folyamatok. Ezek a veszélyeztető tényezők a vízerózió (2,3 millió ha), szélerózió (1,0 millió ha), elvizenyősödés (1,0 millió ha), sivatagosodásos homok (0,6 millió ha), szikesedés (0,8 millió ha), valamint a savanyodás (javítandó 2,3 millió ha). A károsító tényezők ugyanazon területeket gyakran együttesen is érintik.

A savanyú kémhatású, telítetlen talajok kialakulásának alapvető okai a folyamatos kilúgozás, illetve a savanyú talajképző kőzet lehetnek. A talajsavanyúságnak további természetes, valamint antropogén forrásai is vannak. Egyes talajoknál a természetes és antropogén források hatásai együtt jelennek meg, így nagymértékű lehet a talaj elsavanyodása. A savanyú talajok legnagyobb hányada az erdőtalajok főtípusába, más részük pedig a savanyú réti és a savanyú öntéstalajok csoportjába sorolhatók.

Felismerve a termőföldjeink savanyodásának káros hatásait – különösen a XX. században – 40-100 %-os állami támogatás mellett széles körben alkalmaztuk a talajvédelmi kémiai talajjavítást. Ez a tevékenység az EU-támogatás hiányában teljesen megszűnt.

A tudományos szakirodalom segítségével tájékozódhatunk a talajsavanyodás folyamatáról, annak következményeiről és a talajjavítás szükségességéről. A javítás kedvező hatásairól saját vizsgálataink során is megbizonyosodhattunk.

A talajjavítás alakulása hazánkban

Hazánkban a jelentősebb talajjavítási munkák Tessedik Sámuel kezdeményezésére a XVIII. század végén az Alföldön, a savanyú szikes talajok meszes márgával történő javításával indultak. A talajjavítás – ’Sigmond Elek munkássága nyomán – állami szintre szervezett formába 1925-ben került, amikor a Földművelésügyi Minisztérium létrehozta az Állandó Központi Talajjavítási Bizottságot. Ezen bizottság kezdeményezésére indult meg 1928-ban az országos szikjavítási akció, majd 1929-ben a dunántúli és az észak-magyarországi savanyú talajok meszezése. Az akció során 1929-1933 években 13.100 ha savanyú talajt javítottak meg. A program 1938-1944 években folytatódott, amikor további 4770 ha terület meszezésére került sor.

A II. világháború után a Földművelésügyi Minisztérium a talajjavítási munkák irányítására létrehozta az Országos Talajjavítások Miniszteri Bizottságát, majd ezt hasonló feladattal 1949-ben Talajjavítási Nemzeti Vállalattá szervezte. Az elvégzett savanyú talajjavítás mennyiségének alakulása az állami támogatás arányától függött. 1929-ben már támogatták a savanyú talajok javítását. Ekkor a talajvizsgálat és a mészanyag jelentős támogatásban részesült. A meszező anyagot a legközelebbi vasútállomástól a gazdaságnak kellett elszállítania, valamint a talajra kijuttatni, de erre a feladatra 15 éves hitelt vehettek fel.

A talajjavító vállalat (1949) megalakulását követően a javító anyag szállítása is zömében a vállalat feladatává vált, s így komplex munkavégzés alakult ki. Ezt követte az állami támogatás %-os meghatározása. Az állami támogatás aránya 1947-1960 között 40-50 %, majd az 1960-as években – a mezőgazdasági földek védelméről szóló 1961. évi VI. törvény megjelenését követően – az úgynevezett kiemelt talajvédelmi vízgyűjtő területeken 100 % volt. Ez a kiemelt támogatás az 1960-as évek végén megszűnt és visszatért a 40-50 %-os arány. Az 1980-as években a térségi komplex melioráció keretében a savanyú talajjavítást is 70 %-ban támogatták, amely forráskiegészítéssel a 90 %-ot is elérhette. Térségen kívül 50 %-os volt a támogatás.

A talajjavító vállalatok megszűnése után az 1980-as évektől a kivitelezést a gazdaságok – zömében – maguk végezték. Az 1990-es évektől a támogatás aránya 40 %-ra esett vissza, majd a 2000-es évek elejére megszűnt. A támogatás megvonásával a savanyú talajok talajvédelmi meszezéses javítása is ellehetetlenült. Ennek következtében a savanyodásra hajlamos talajaink folyamatosan tovább savanyodnak, értéktelenednek.

Az 1947-2002-ig elvégzett talajjavítás mennyiségi (1000 ha) adatait az 1. táblázat és az 1. ábra mutatja. Az adatokból kitűnik, hogy az állami támogatás növekedésével a talajjavításba vont terület növekedik, míg a támogatás csökkenésével visszaesik. Összesített adat szerint az ötvenöt év alatt 1 millió 875 ezer hektáron történt talajjavítás. A 2. táblázatban – megyei bontásban – és a 2. ábrán az erősen, illetve gyengén savanyú területek láthatók.

Év	Javított terület (1000 ha)	Év	Javított terület (1000 ha)	Év	Javított terület (1000 ha)	Év	Javított terület (1000 ha)
1947	1,5	1961	55,0	1975	37,3	1989	57,7
1948	2,4	1962	60,0	1976	36,5	1990	73,0
1949	5,1	1963	68,5	1977	36,2	1991	39,7
1950	3,2	1964	75,0	1978	34,6	1992	31,2
1951	7,5	1965	76,2	1979	34,2	1993	27,0
1952	9,6	1966	75,4	1980	37,7	1994	23,5
1953	11,9	1967	96,2	1981	30,0	1995	17,2
1654	20,0	1968	60,0	1982	28,8	1996	13,8
1955	21,8	1969	41,5	1983	38,5	1997	11,3
1956	25,5	1970	34,6	1984	29,2	1998	9,4
1957	29,1	1971	30,0	1985	36,9	1999	9,2
1958	35,6	1972	30,8	1986	34,5	2000	9,0
1959	40,8	1973	32,3	1987	61,1	2001	8,8
1960	40,0	1974	35,4	1988	57,9	2002	8,2
1. táblázat A savanyú talajjavítás mértéke hazánkban 1947-2002-ig (Központi Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, Budapest 2002)

 

Megye	Erősen	Gyengén
	savanyú talajok kiterjedése a megye összterületének %-ában
Bács-Kiskun	0,2	0,5
Baranya	6,2	59,5
Békés	16,5	21,6
Borsod-Abaúj-Zemplén	40,3	43,8
Csongrád	2,7	26,1
Fejér	0,1	13,5
Győr-Moson-Sopron	10,6	40,4
Hajdú-Bihar	9,0	48,1
Heves	17,6	65,0
Jász-Nagykun-Szolnok	22,5	37,6
Komárom-Esztergom	0,3	51,0
Nógrád	14,6	79,2
Pest	1,0	30,8
Somogy	5,5	77,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg	23,7	61,4
Tolna	0,6	21,3
Vas	46,0	49,9
Veszprém	4,4	50,0
Zala	31,6	58,2
Ország	13,3	41,9
2. táblázat A savanyú talajok megyénkénti megoszlása (Stefanovits – Várallyai 1998

Tudományos szakirodalom a talajsavanyodás és a meszezéses talajjavítás lényegéről

A talajsavanyodás folyamata

Mindenekelőtt a savasság számszerű kifejezésének módjáról kell szólnunk. Stefanovits (1977) szerint az aktuális vagy tényleges, illetve a rejtett savanyúságot különböztethetjük meg. A talajok aktuális vagy tényleges savanyúságán a talaj folyadékfázisának hidrogénkoncentrációját, helyesebben hidroniumion aktivitását értjük, amelyet a talajszuszpenzió pH-értékével fejezünk ki. A pH a kémhatás kifejezésére szolgál és az oldat H⁺ koncentrációjának negatív logaritmusát jelöli.

A kémhatás ugyanakkor a H⁺/OH^– ionok arányát adja meg. Aktuális savanyúságról van szó, amikor a talajoldat pH-ja kisebb 7-nél. A talajok potenciális vagy rejtett savanyúságát a talajkolloidok felületén protolitikus gyökökhöz kötött vagy adszorbeált hidrogén-, illetve hidroniumionok okozzák. Attól függően, hogy milyen körülmények hatására válik a potenciális savanyúság aktuálissá, kétféle formáját különböztetjük meg: úgymint hidrolitos savanyúság (jele y₁) és kicserélődési savanyúság (jele y₂). A hidrolitos savanyúságot (y₁) 8,2 pH-jú kalcium-acetát oldattal határozzák meg, a kicserélhető savanyúságot (y₂) pedig a KCl oldatával rázatva.

A kicserélhető savanyúságot a kolloidokon adszorbeált Al³⁺ és/vagy H₃O⁺-ionok okozzák. A kétféle potenciális savanyúság elbírálásánál fontos körülmény, hogy a kicserélődési savanyúság észrevehetően csak akkor jelentkezik a talajban, ha a talaj erősen telítetlen, amely a talajoldat nagymértékű elsavanyodásával jár. Bán (1967) véleménye szerint a hidrolitos savanyúság a növénytermesztésre kevésbé veszélyes, de minél savanyúbb a talajoldat, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy a vele érintkező szilárd fázis kationjainak egy része a talajoldatba kerül és a helyét hidrogén foglalja el, s fellép a kicserélési savanyúság. Ő a pH értékszám alapján a talajokat gyengén savanyú (6), savanyú (5), erősen savanyú (4), és nagyon erősen savanyú (3) kategóriákba sorolta.

Stefanovits-Várallyai (1998) a talajsavanyodás okait négy csoportba sorolták, mint:

• a talajképződés folyamán keletkező savasság,
• a légköri savas ülepedés következményeként fellépő savasodás,
• a műtrágyázás okozta savasság és
• a növényi tápanyagfelvétel hatására kialakuló savasság.

Stefanovits-Filep-Füleky (1999) megállapítják, hogy a talajképződési tényezőknek a talajsavanyúság kialakítására gyakorolt hatása a talajok fokozott kilúgozásában rejlik. A különböző, bázikusan ható vegyületek eltűnnek és így a sav-, illetve protontermelő folyamatok kerülnek túlsúlyba. A talajlevegő CO₂-tartalma, valamint a növények gyökerének és a mikroorganizmusok légzése által termelt CO₂ és az élő szervezetek által kiválasztott szerves savak is növelik a talajoldat savtartalmát.

Bán (1967) szerint a talaj elsavanyodása a légkör és a földkéreg érintkezésének hatására végbemenő állandó mállási folyamat és a csapadékvíz kimosásának a következménye. A kilúgozási folyamat rendszerint erdős vegetációban következik be. Az erdő avartakaróját bontó mikroorganizmusok savanyúan ható anyagokat, szén-dioxidot, humuszsavakat termelnek. A savak a csapadék hatására lefelé szivárognak s az ásványok mállása közben keletkező sókat a talaj felső rétegéből a mélyebb szintekre mossák, kilúgozzák.

Stefanovits-Várallyai (1998) megállapítják, hogy a lakótelepek tüzelő berendezéseiből, a gyárakból és a gépjárművek kipufogóiból a levegőbe jutva szén-dioxid, kén-dioxidok és nitrogén-oxidok a levegő páratartalmával savat képeznek és leülepedve, vagy a csapadék által kimosva a talajra kerülnek abban savanyodást okozva. Krisztián (1998) szerint legnagyobb tömegben az SO₂ ülepedések terhelik, savanyítják a talajt, mint erős savak. Hosszú idejű tartamkísérletek eredményei alapján megállapítja, hogy a talajsavanyodás kiváltásában a légköri terhelések hatása az agronómiai hatások 2-3-szorosa.

Győri (1984) a műtrágyák talajsavanyító hatásával kapcsolatban írja le, hogy egy molekula NH₄NO₃-ból két molekula HNO₃ keletkezik az ammónia nitrifikációjakor és az ammónia hidrogénnel való helyettesítésekor. A karbamidnak is jelentős szerepe van a talajsavanyúság kialakulásában. A káli-műtrágyák hatására savanyú talajokon további elsavanyodás következik be, mivel a KCl ionjai kicserél ki az alumíniumot, és ezáltal fejtenek ki kedvezőtlen hatást. A szuperfoszfát savanyú kémhatású műtrágya, de a talajba jutva rövid idő alatt alumínium- és vasfoszfátok képződésével a foszforsav semlegesítődik.

Blaskó (1991) az alföldi kötött talajok elsavanyodását értékelve megállapította, hogy a pH-érték csökkenésében meghatározó szerepük van a nitrogén hatóanyagú műtrágyáknak. Stefanovits-Várallyai (1998) véleményét idézve: „A növényi tápanyagfelvétel talajsavanyító hatása abban áll, hogy a növények a kationok formájában, a talajban található tápelemekért cserébe protont adnak le, amely a talaj savanyúságát növeli, ha nincsen olyan ásványi vagy szerves anyag a talajban, amely ennek semlegesítésére képes. Továbbá savanyító hatása van azoknak a mikrobiális folyamatoknak is, amelyek a nitrogén különböző formáinak átalakulását idézik elő, mint pl. az ammónia, vagy az ammóniumion nitráttá oxidálásának különböző lépcsői, amelyek mind proton kilépéssel, tehát savasodással járnak együtt.

Nyíri (1980) szerint jelentős Ca-veszteséget jelent a termés által kivont Ca mennyisége. A növények Ca-felvételétől függően ez az érték 0,3-0,8 t/ha között van. Megállapítja továbbá, hogy a nagyrészt savas maradékot talajban visszahagyó és felhalmozó nagyobb adagú műtrágyák rendszeres talajba juttatása meggyorsította az elsősorban kis adszorpciós kapacitású és bázistelítettségű, de a már melioratív meszezésben részesített talajok elsavanyodásnak, illetve újbóli elsavanyodásának folyamatát.

Pálinkás (2000) írja, hogy az oldatoknak vagy szuszpenzióknak azt a tulajdonságát, hogy sav, illetve lúg hatására kevésbé változik meg pH-juk, mint amennyire a desztillált vízé változott volna, tompító (puffer) hatásnak nevezzük. Ilyen puffer-hatású rendszer a talaj is, mivel benne mind a gyenge savak (humuszsavak, ásványi kolloidok, szénsav stb.), mind pedig ezek sói megtalálhatók. A talaj tompító képessége függ kolloidtartalmától, valamint a kolloidok minőségétől. Az agyagban és a humuszban gazdagabb, telített talajok jobban pufferolnak, mint a szegényebbek. A talaj elsavanyodását jelentősen késlelteti a CaCO₃-tartalom, mert Ca(HCO₃)₂ formában oldódva közömbösíti a savat.

A talajsavanyúság hatása a talajok fizikai, kémiai és mikrobiológiai tulajdonságaira

Stefanovits (1977) szerint a talajsavanyúság a savanyúság mértékétől függően mélyreható változásokat idézhet elő a talajok szerkezetében, szövetében és ez által víz- és levegőgazdálkodásában. Mindez szorosan összefügg a talajok genetikai típusával. A savanyú talajok szerkezete rendszerint tömődött, amelynek oka alapvetően az, hogy a kilúgozottság következtében a talajkolloidok adszorpciós felületéről fokozatosan eltűnnek a talajkolloidok koagulációját előidéző Ca²⁺ és Mg²⁺ ionok és helyüket protonok foglalják el. A kellő koaguláció és aggregátum-képződés hiánya a savanyú talajokban más tényezőkből is ered. Ilyen például, hogy a fokozott kilúgozás csökkenti a talajoldat elektrolit só koncentrációját, valamint a savanyúság fokozza a kémiai mállás sebességét és az agyagosodást, amely nem kedvez a jó szerkezet kialakulásának.

A savanyú talajokban a biológiai aktivitás is csökken, amely szintén okozója a gyenge szerkezet kialakulásának. A savanyú kémhatású, sok H⁺-iont lekötő hidrogéntalajok (erdő- és réti talajok) morzsalékonysága rendkívül gyenge, víz hatására könnyen szétesnek, szétiszapolódnak, aminek következtében vízbefogadó képességük a benedvesedés fokozódásával csökken. A vízbefogadó képesség csökkenésével nő az elfolyó víz mennyisége, és a szétiszapolt rész gyorsan lepusztul, az erózió áldozatává válik.

Stefanovits-Filep-Füleky (1999) szerint az elsavanyodás következtében nő az oldatban a szabad alumínium- és mangánionok mennyisége, és ez egy meghatározott értéken túl toxikus hatású a növények számára. Az Al³⁺ nagy koncentrációja a foszfor, a kalcium, a magnézium és a vas felvételét is korlátozza. Kádár (1998) véleménye: az erősen savanyú talajon nem csak az adszorbeált H⁺, hanem az Al³⁺ is a talajoldatba kerül.

Debreceni (1979) szerint a talajreakció a mikroorganizmusok tevékenységére is hatással van. A pillangósok gyökerein élő gümőbaktériumok nagyon érzékenyek a savanyú kémhatásra, és egyben a mozgékony alumíniumtartalomra. Az Azotobacter savanyú talajokban nem él meg. A nitrifikáló baktériumok, hasonlóan a növényekhez, a talajoldat fokozott H⁺-ion koncentrációjával szemben érzékenyek, de még veszélyesebb számukra az Al³⁺-ion koncentráció növekedése. Az ammonifikáció kevésbé változik a talajsavanyúsággal, mivel a folyamatban különböző mikroorganizmusok vesznek részt.

Avdonyin (1972) és munkatársai megállapították, hogy a talajban vannak olyan mikroorganizmusok, amelyek a növényekre mérgező anyagokat állítanak elő. Sok baktérium és gomba, amely a savanyú talajban fejlődik, az Azotobacter antagonistája. Az általuk kiválasztott mérgező anyagok hatására az Azotobacter elpusztul. Toxikus mikroorganizmusokat legnagyobb mennyiségben savanyú talajokban találtak. Kimutatták, hogy a pH optimum a nitrifikáló organizmusok (Nitrosomonas és Nitrobacter) számára 6,5-től 7,9-ig, az Azotobacter számára 6,4-től 7,3-ig, a herefélék és a lucerna gümőbaktériumai számára 6,5-7,9 között van.

A talajsavanyúság hatása a növényekre

Stefanovits (1977) szerint a savanyúság hatására csökken a növényekben a fehérjenitrogén és növekszik a nem-fehérje formátumú nitrogéntartalom. A savanyúság növekedésével ugyancsak csökken a növények szénhidrát-, aszkorbinsav- és karotintartalma is. Debreceni (1979) szerint a talajoldat reakciójának közvetett hatására a H⁺-ion koncentráció növekedése fokozza a mozgékony Al³⁺-, Mn²⁺-, sőt a Fe³⁺-ionok oldhatóságát, amelyek toxikus hatásúak lehetnek a növényekre. A nehézfémek is oldatba mennek, és esetenként mérgezővé válnak. A H⁺-ion nemcsak korlátozza a Ca²⁺-felvételt, hanem kiszorítja azt a növény gyökeréből. Savas közegben a növény megsínyli, ha a kalcium a gyökér közelében kevés. Ebben az esetben a kalcium és a hidrogén antagonizmusáról van szó.

A túl nagy pH-érték akadályozza a bórfelvételt, a Fe-, Mn-, Cu-, Zn-ellátást. A növények klorotikus tünetei jelzik az anyagcserezavart, ami terméskieséshez vezethet. A növények tápanyagfelvétele szempontjából a közeg kémhatása a talajban közvetlen módon is hat. Ebben az esetben a talajoldat reakciója megváltoztatja a gyökérszőrök felszínén található H⁺– és HCO₃^–(OH^–)- ionok mennyiségét, ami befolyásolja ezen ionok koncentrációját a sejtnedvben. Ennek következtében megváltozik a talajból a tápanyagfelvétel jellege. A talajoldat túlzott savanyúsága eltolja az ionok fiziológiai egyensúlyát, csökkenti a növények anyagfelvételét, zavarja a szénhidrát-, a fehérje- és a foszfát-anyagcserét. Avdonyin (1972) szerint a közeg kémhatása nagymértékben befolyásolja a növények klorofill-képzését is.

Orosz tudósok kísérleteinek adataiból kimutatható, hogy pl. a kukoricalevelek a legtöbb klorofillt 6,0 pH-n tartalmazták, vagyis akkor, amikor a közeg kémhatása a kukorica számára optimális. Az ettől való eltérés a kukorica levelei klorofill-tartalmának csökkenésével járt együtt. Szabó-Szabóné-Kádár (1998) megemlítik, hogy a Ca mint növényi tápanyag is fontos. Ha a tápoldatból a Ca-ot kihagyjuk, elsősorban a gyökérrendszer szenved károsodást, majd a levelekben is részleges klorózis fejlődik ki, leáll a szénhidrátok vándorlása, és felgyorsul a tartalék fehérjék bomlása. A Ca megvéd a közeg, talajoldat elsavanyodásának negatív következményeitől és közömbösíti a növény káros anyagcsere termékeit.

A savanyú talajok meszezéses kémiai talajjavítása

Bán (1967) a gyakorlatban a meszezés szükségességének megállapítását a hidrolitos aciditás (y₁) értékéből javasolja. Így, ha az y₁ kisebb, mint 4, akkor nem szükséges a meszezés; ha az y₁ 4 és 8 közé esik, a talaj feltételesen mészigényes és a mészigényes növények mésztrágyázása indokolt; ha az y₁ 8-nál nagyobb, akkor feltétlenül szükséges a meszezéses talajjavítás. Szerinte a kicserélődési aciditást mutató talajokat feltétlenül meszezni kell.

Meghatározásra javasolja a vízben és kálium-kloridban mért pH-t, az Arany-féle kötöttségi számot (K_A), valamint a hidrolitos és kicserélődési aciditást. Stefanovits-Filep-Füleky (1999) szerint a javítóanyag mennyiségének meghatározására többféle módszer létezik. A gyakorlatban használt képlet: CaCO₃ t/ha = y₁ x K_A x 1,73/100. Nyiri (1977) váz- és barna erdőtalajok, valamint gyengén humuszos kevés agyagtartalmú öntéstalajok esetén a CaCO₃ mennyiségeket (t/ha) az y₁ x 0,005K_A x 1,73, míg a réti, öntés-réti és lápos réti talajoknál az y₁ x 0,01K_A x 1,73 képletekkel javasolja meghatározni.

Máté (1998) szerint kémiai talajjavítás céljára a természetben előforduló Ca-tartalmú javítóanyagok: mészkőőrlemény, mésztufa, lápi mész, meszes lápföld, égetett mész, dolomitőrlemények; valamint ipari melléktermékek: pl. a cukorgyári, a bőripari, a papírgyártási, illetve karbamid mésziszapok használhatók. Amennyiben a javítóanyag MgCO₃-t is (maximum 20 %-ig) tartalmaz, úgy növekedik a hozam mennyisége, fokozódik a növények nitrogéntáplálkozása, és a fehérjefelhalmozódása.

Javaslata szerint célszerű a meszező anyagot nyár közepétől ősz végéig kijuttatni a vetőágyszerűen elmunkált talaj felszínére, majd 10-12 cm-es mélységre bekeverni. A következő mélyszántással így a megművelt talajrétegben a javítóanyag és a talaj között intenzív kölcsönhatás jöhet létre. Növeli a hatást a megfelelő időszakonként elvégzett mélyszántás. Debreceni (1993) szerint a meszezéssel egy időben gondoskodni kell a megfelelő szerves- és műtrágyázásról, amely fokozza a termésnövelő hatást.

A meszezéses javítás kedvező hatásai a talajok fizikai, kémiai és mikrobiológiai tulajdonságaira, következésképpen a növénytermesztési hozamokra

Stefanovits-Várallyai (1998) szerint a meszezés hatására növekedik a talajkolloidok felületén adszorbeált kalcium aránya, amelynek következtében a talaj szerkezetessége javul, nő az aggregátumok mennyisége és ezek vízállósága. Ezzel párhuzamosan a talajok tapadása csökken és így javul művelhetőségük. A szerkezetben végbemenő pozitív változások hatására javul a talaj vízgazdálkodása, mind a víznyelő képessége, mind a víztartó képessége.

A talaj levegőzöttsége is kedvezőbb lesz, javul a talajban a víz/levegő arány, és hasznosan változnak az oxidációs és redukciós viszonyok. Kovátsné (1982) szerint a talajjavítás hatására csökkent a talaj térfogatsúlya a pórustér növekedése következtében. A pórustér 8,42 %-kal növekedett. A talaj szerkezetének javulása következtében a szántás vonóerő-szükséglete 9,5 %-kal csökkent.

Stefanovits (1977) szerint a meszezés hatása a talaj kémiai tulajdonságaira kedvező, de ez szorosan összefügg a talaj fizikai tulajdonságaira gyakorolt hatásával. A kémiai hatás abban áll, hogy csökken a talajok aktív és potenciális savanyúsága, ugyanakkor a nitrogén- és foszforszolgáltató képességük javul, és a kicserélhető kalcium és magnézium mennyisége növekszik. Emellett a talaj oldható alumínium-, vas- és mangántartalma csökken, ezáltal toxikus hatásuk megszűnik. A növények molibdénfelvétele kedvezőbbé válik. A kálium mennyisége is növekszik a meszezés hatására, ennek ellenére a növények által felvett kálium mennyisége csökkenhet, amit a tudósok a kalcium-kálium antagonizmusra vezetnek vissza.

A bór, a réz, a cink és kobalt mozgékonysága csökken. A meszezés hatására csökken a talajban a kilúgozás mértéke, a mobilizálható tápelemek nem mosódnak le a gyökérzónából a talaj mélyebb szintjeibe vagy a talajvízbe. A savanyú kémhatású talajokban a vashoz kötött, nehezen oldódó foszfátok szerepét a kalciumfoszfátok veszik át, amelyek könnyebben oldódnak, így jobban hasznosíthatók a növények által. Dolomit használata esetén a kedvező kémiai változások köre a magnézium hatásával is bővül.

Nyiri (1993) írja le, hogy a kalcium és a kálium negatív kölcsönhatása a káliumigényes növények termesztésében okozhat növénytáplálkozási zavarokat. Ennek elkerülése végett a káliummal közepesnél gyengébben ellátott talajok esetében a meszezést követő 2-3 évben javasolt a K-műtrágya mennyiségének növelése.

Stefanovits (1977) szerint a meszezés hatása a talaj mikrobiológiai folyamataira kedvező, különösen az olyan fontos mikroorganizmusok számára, mint a nitrifikálók, a Clostridium-fajok és a cellulózbontók, amelyek fontos szerepet játszanak a talaj termékenységében. A mikroorganizmusok és főképpen a baktériumok életfeltételeinek javulása mindenekelőtt a talajok szerves anyagainak fokozottabb mineralizációjában és a tápelemek gyorsabb biológiai körforgalmában fejeződhet ki. Kádár (1998) szerint a meszezés kedvező hatása abban is megnyilvánul, hogy visszaszorul egyes káros szervezetek tevékenysége.

E szervezetek közé tartoznak például bizonyos gyökérélősködök és a keresztesvirágúak gyökérgolyvás megbetegedését okozó Plasmodiophora brassicae. Ő is megemlíti, hogy a mész hatására a levegő N-t megkötő Azotobacter és Clostridium pasteuranum, valamint a pillangósok gyökerein élő gümőbaktériumok tevékenysége erőteljesebbé válik. A talajban intenzívebb lesz a szerves anyagok szintézise és lebontása, az ammonifikáció és a nitrifikáció.

Stefanovits (1977) szerint a mikroorganizmusok aktívabbá válásának következtében javul a növények nitrogén- és foszforellátottsága. A növények fehérjeszintézise, valamint szénhidráttartalma is növekszik. Mindez a növények anyagfelvétele körülményeinek javulásával van kapcsolatban. A megfelelő adagú meszezés következtében emelkedik a növények aszkorbinsav- és karotintartalma is, amely a termések minőségét nagymértékben javítja.

A savanyúság meszezéssel történő tompítása pozitív hatással van a növények termésmennyiségére is. Stefanovits-Filep-Füleky (1999) szerint a meszezés termésnövelő hatása az adott talaj fizikai, kémiai és mikrobiológiai talajtulajdonságaitól, a talaj pH-jának javítás utáni értékétől, a termesztett növény pH-igényétől függ. A javítás hatására a gabonaféléknél 15-20 %-os, míg pillangósoknál 30-40 %-os hozamtöbbletre lehet számítani.

A javítás hatása nem végleges, hiszen a savanyú talajok kialakulását előidéző természeti és antropogén tényezők továbbra is hatnak az adott területen. Ennek oka, hogy a savanyúságot tompító Ca-ionok mennyisége idővel csökken (kilúgozódás, növény általi felvétel), így a talaj telítettsége lassan ismét csökken. A javítás kedvező hatása általában 6-15 évig tart, a legerősebben a meszezést követő 3 évben jelentkezik. Stefanovits-Várallyai (1998) szerint a meszezés a talajok savanyodásának „ellenszere”, de nem jelenti azt, hogy a savasodás előtti állapot teljes körű visszaállítását el tudja érni, s hosszabb időre fenn tudja tartani. Az egyszeri meszezés hatása mintegy 20 évre tehető. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az ún. teljes adagú meszezés, mely a savanyúságot teljes mértékben meg akarja szüntetni, sem kémiai, sem biológiai okok miatt nem a legjobb megoldás. A talaj anyagforgalmának hirtelen drasztikus megváltoztatása nem célravezető. Ezért a meszezést célszerű szakaszosan végezni.

Összegzés

A tudományos szakirodalom és a saját vizsgálatok alapján a talajsavanyúság, illetve a meszezés talajokra és növényekre gyakorolt hatásait a következőkben fogaljuk össze.

A savanyúság talajokra és növényekre gyakorolt káros hatásai: savanyú közegben nem következik be a humuszanyagok koagulációja; a savanyúság erősödésével (amikor a pH < 5,5) nő az oldatban a szabad Mn²⁺-, Al³⁺-ionok és más, meghatározott értéken túl a növények számára toxikus hatású ionok mennyisége; az Al³⁺ nagy koncentrációja emellett korlátozza a foszfor, a kalcium, a magnézium és a vas felvételét is; savanyú talajban a mikroorganizmusok tevékenysége is csökken; a mineralizáció vontatottabbá válik, a nitrifikáció visszaszorul, valamint ammóniumfelhalmozódás figyelhető meg; a talaj szerkezete leromlik, a talaj levegő- és vízháztartása, vízgazdálkodása kedvezőtlenné válik; és mindezek következtében romlik a termés minősége, illetve csökken mennyisége.

A meszezés hatásai a talajok állapotára: javul a talaj szerkezetessége, nő az aggregátumok mennyisége és ezek vízállósága; javul a talaj levegő- és vízgazdálkodása; csökken a talaj cserepesedési hajlama és művelő eszközökkel szembeni ellenállása; nő az adszorbeált Ca-ionok részaránya, azaz csökken a talaj telítetlensége, csökken a talaj aktuális és potenciális savanyúsága (azaz emelkedik a pH, s csökken az y₁ érték); a talaj nitrogén- és foszforszolgáltató képessége javul, a kicserélhető kalcium és magnézium mennyisége növekszik; a talaj oldható alumínium-, vas- és mangántartalma csökken, ezáltal toxikus hatásuk megszűnik; a bór, a réz, a cink és a kobalt mozgékonysága is csökken, a növények molibdénfelvétele viszont kedvezőbbé válik; javulnak a mikroorganizmusok életfeltételei, amely a talajok szerves anyagainak fokozottabb lebontásában, a tápelemek gyorsabb biológiai körforgásában nyilvánul meg; intenzívebbé válik a nitrifikáció, gyorsul a tápanyagok feltáródása; visszaszorul a káros mikroorganizmusok tevékenysége.

A meszezés hatására: a növények gyökérzete erőteljesebben fejlődik, így a tápanyagok és a talaj nedvességkészletének jobb hasznosítására képesek; javul a növények nitrogén- és foszforellátottsága, aminek következtében növekszik fehérjeszintézisük és szénhidráttartalmuk; a növények aszkorbinsav- és karotintartalma is emelkedik, javul a termés minősége és a termés mennyisége is nő.

Zárógondolatok

A savanyú talajok javítása sajnálatosan megszűnt hazánkban. A tudományos szakirodalom és a saját vizsgálataink eredményeinek bemutatása segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a talajsavanyodás egy lassú, de állandó folyamat, amely a talajjavítás hiányában a termőföldjeink minőségének fokozatos romlásához vezet. Nemcsak a tudomány, hanem a közelmúltban a gazdák által végzett nagy volumenű munkálatok is bizonyították, illetve igazolták a talajjavítás fontosságát.

Véleményünk szerint feltétlenül szükséges – a korábbiakhoz hasonlóan – az állami szerepvállalás és egy újabb országos talajjavítási program beindítása. A talajok savanyodásának okai között túlsúlyban vannak azok a tényezők – eső okozta kimosódás, légköri üledék –, amelyekre a gazdálkodóknak közvetlenül nem lehet hatásuk, és ezért a talajjavítási munkálatokat a termőföldjeink minőségének megőrzése céljából, össznemzeti érdekből államilag anyagi, illetve logisztikai eszközökkel is támogatni szükséges.

Fotó: Dr. Horváth Jenő felvételei

Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Horváth Jenő, Dr. Szabó József, Horváth Katalin: A termőföldjeink savanyodásának káros folyamata, a talajvédelmi meszezéses kémiai javításuk lényege és fontossága (2017. 03. 48. old.) című írása alapján

Felhasznált irodalom:

1. Avdonyin, N. SZ.: Savanyú talajok termékenységének fokozása (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1972)
2. Bán M.: A talajjavítás módszerei és eredményei (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1967)
3. Blaskó L.: Az alföldi kötött talajok elsavanyodása a műtrágyázás függvényében (Agrokémia és Talajtan, Budapest 1991)
4. Debreczeni B.: Kis agrokémiai útmutató (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1979)
5. Győri D.: A talaj termékenysége (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1984)
6. Horváth J. és tsai: Területi vízrendezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1986)
7. Horváth J. – Varga J.: A melioráció és fejlesztési feladatai Magyarországon (Agroinform, Budapest 1979)
8. Horváth J. szerk.: Meszezéses talajjavítás talajtermékenység megóvó és termésnövelő hatásának vizsgálata Zalaszentmihály és Szentpéterúr települések határában elhelyezkedő mezőgazdasági területeken (Agrárium Plant ’94 BT., Budapest 2006)
9. Kádár I.: Savanyú talajok javítása meszezéssel (Szaktanácsadási Füzetek VI., GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös 1998)
10. Kováts Gy.-né: A nagyadagú meszezés hatása a talaj fiziko-kémiai tulajdonságaira különös tekintettel a talaj megművelhetőségére (Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tudományos értesítő, Gödöllő 1973)
11. Krisztián J.: Talajvédelem (Főiskolai jegyzet, GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös 1998)
12. Máté F.: A savas talajok kémiai javításának anyagai (Gyakorlati Agrofórum IX. évfolyam 4/M. sz., Budapest 1998)
13. Nyiri L: Az agyagbemosódásos barna erdőtalaj mélyebb rétegéig kiterjedő meszezésének hatása lucerna termesztésére (Növénytermelés, Budapest 1977)
14. Nyiri L.: Földműveléstan (Mezőgazda Kiadó, Budapest 1993)
15. Nyiri L.: Gyakorlati útmutató a kalciumot kis mennyiségben tartalmazó, savanyú talajok meszezéséhez és mélyműveléséhez (Agroinform, Budapest 1980)
16. Pálinkás I.: Talajtan (Távoktatási tankönyv, SZIE Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös 2000)
17. ’Sigmond E.: Minő talajok igényelnek mésztrágyát? (Köztelek 11. sz., Budapest 1901)
18. Stefanovits p. – Filep Gy. – Füleky Gy.: Talajtan (Mezőgazdasági Kiadó. Budapest 1999)
19. Stefanovits P. – Várallyai Gy.: A talajsavanyodásról és meszezésről… (Gyakorlati Agrofórum IX. évfolyam 4/M sz., Budapest 1998)
20. Stefanovits P.: Talajvédelem, környezetvédelem (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1977)
21. Szabó L. – Szabóné Wilin E. – Kádár I.: Növénytermesztés és a környezet (TAN-GAFIX Művészeti Szolgáltató és Kiadó kft., Budapest 1998)