Agrárközélet

Előfizetői nyereményjáték: ismét átadtunk egy különdíjat

Agrofórum Online

2018-as előfizetői nyereményjátékunk 1. különdíja 100 liter YieldON szántóföldre specializált biostimulátor volt a Malagrow jóvoltából, amelyet nemrég adtunk át Gulácson nyertesünknek, Vass Albertnek.

– Amikor felhívtak, hogy én nyertem az egyik különdíjat, nem akartam elhinni, kezdte a beszélgetés a gazdálkodó, és azt is hozzátette, régóta előfizetője az Agrofórumnak, így természetes volt, hogy a játékra is regisztrál.

Deme János, a Malagrow Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szaktanácsadója, Vass Dániel családi gazdálkodó, Vass Albert családi gazdálkodó, Kosztolányi Attila, az Agrofórum Kiadó Kft. ügyvezetője

Vass Albert Gulács környékén gazdálkodik fiával. A családi gazdaság 280 hektárt művel, amelyből 230 hektár a szántóföld, 25 hektár gyümölcsös, a többi pedig rét, legelő és erdő.
Búzát, kukoricát, napraforgót termesztenek, illetve az agrár-környezetgazdálkodási programba bevont területeken szálas fehérjenövények váltják egymást. A gazdaság jól gépesített, a 6 erőgép mellett 30 munkagép, illetve egy kombájn is rendelkezésre áll.

Biztosan jó helyre került a nyeremény, mert mint megtudtuk, Vass Albert eddig nem használt biostimulátort, így nagy várakozással próbálja majd ki ebben az évben. Az eddigi technológiájában fejtrágyázást alkalmazott, a mikro- és makroelemeket a lombvédelemmel egy menetben juttatta ki.

YieldON, a szántóföldre specializált biostimulátor

Az olasz Valagro cég, mely a biostimulátorok világviszonylatban vezető gyártója, 2018-ban vezette be legújabb készítményét, a kifejezetten szántóföldi kultúrákra fejlesztett YieldON nevezetű hozamnövelő biostimulátort. A bevezetést megelőző években többek között Magyarországon is végzett nagyszámú szántóföldi (5-10 ha) és többismétléses kisparcellás kísérletek eredményei egyaránt bizakodásra adnak okot, hiszen a vizsgált kultúrák esetében (gabona, repce, napraforgó, kukorica, szója, borsó) szignifikáns volt a hozamnövekedés.

A siker kulcsa a YieldON egyedi összetételben és specifikus hatásmechanizmusában rejlik: a három különböző növénycsalád kivonatának, valamint a hozzáadott mikroelemeknek (Mn, Zn, Mo) köszönhetően a YieldON javítja a tápanyagok felvételét, a cukrok és a kész tápanyagok szállítását; a sejtosztódás támogatásával pedig növeli a szemek számát és ezermagtömegét, míg az olajsav-bioszintézis hatékonyságának fokozásával jelentős mértékben javíthatja a beltartalmi értékeket.

Az előfizetői nyereményjáték 2019-ben is folytatódik; ebben az évben az értékes különdíjak mellett a főnyeremény egy Pronar pótkocsi lesz.
A részletekért érdemes felkeresni internetes oldalunk „Nyereményjáték” rovatát: https://agroforum.hu/nyeremenyjatek-2019

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Megjelent a májusi Agrofórum

2019. május 15. 11:27

Májusi lapszámunkban két kiemelt témát ajánlunk olvasóink figyelmébe. Elsőként a szennyvíziszapok és a hígtrágya szántóföldi felhasználásának lehetőségeit a talajerő-gazdálkodásban betöltött szerepét, a környezetvédelmi vonatkozásokat járjuk körbe.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.