A kacs, a szőlő indája (2/2.)

Azok a kacsok, amelyek támasz hiányában nem kapaszkodtak meg, az alapi részüknél elválasztó sejtréteget képeznek, elszáradnak és lehullanak. A kacsok lehullása fajtától függ. A kacsok elhalásának folyamata az egész vegetációban zajlik. Ha nem hullik le a kacs, vagyis támaszába megkapaszkodott, akkor a legtöbb szőlőfajtánál megfásodik (1. kép). A megkapaszkodott és megfásodott kacsokban erőteljes a másodlagos vastagodás, ahol a rostok dominálnak, s a bélrész ugyanúgy, mint a vesszőben, a fásodás folyamatában elhal.

A szőlő liánnövény, éppen ezért támasz mellett nevelhető, vagyis termesztéséhez támberendezés szükséges. Metszéssel szabályozzuk növekedését, lombsátrát 1-1,5 m-es magasságban neveljük akár alacsony, akár magas művelésen. Az ennél is nagyobb lombsátrat lugasok kialakításával nyerjük, ahol a szőlő futó jellegére alapozunk. Ebben nagy szerepe van a kacsképződésnek. A kacsok spontán, biológiai igényüknek megfelelően, rendezik a hajtásokat elhelyezkedésükben, nem mindig érdekünkben. A megkésett zöldmunkáknál, amikor a szőlőmunkások igazítják a hajtásokat, gyakran letépik a támaszról a kacsokat, a hajtásokat a huzalok közé rendezik, és kötözéssel rögzítik. Ez a kötés sosem olyan erős, mint a kacsokkal történő kapaszkodás. Viszont az időben elvégzett fitotechnikai műveleteknél (zöldmunkáknál) a hajtások rendezése után azok kacsaikkal fognak stabilan megkapaszkodni.

A szőlőtermesztésben a kacsok sokszor bosszúságot is okoznak. A megfásodott kacsok nehezítik és lassítják a metszést. Időrabló a huzalra rátekeredett kacs lebontása, nagyüzemben lehetetlen. Metszéskor – még ha kíméletesen is metszünk – a lemetszett vesszőket lerántjuk a huzalokról. Többszöri próbálkozásra ez nem sikerül, mert olykor még egy kacs tartja a vesszőt, azt is el kell vágnunk, és csak utána tudjuk a vesszőt a huzalról lehúzni és a sorközökben összegyűjteni. E miatt mérgelődünk is eleget. A vesszők leszedésével, rángatásával állandóan megnyújtjuk a huzalokat, amiket metszés után újra ki kell feszíteni, különösen a huzalos támberendezésű művelésmódoknál, mint a magas kordon- vagy az ernyőművelésnél. Ebben a tekintetben az egyes függöny és a kettős függöny (GDC) művelés kedvezőbb, mert ezeknél metszéskor a földre pottyan a nyesedék, és nem kell a kacsok levágásával kínlódni és a vesszőket a huzalról lerángatni. Nagyon fásodó kacsok fejlődnek, pl. a Cabernet Sauvignon, a Karát, a Rajnai rizling szőlőfajták tőkéin.

Itt külön szót kell ejteni az anyatelepeken az alanytőkék vesszőinek letermeléséről. Magyarországon kétféle művelésmódot alkalmazunk az alanytermesztésben, a ferde huzalos és az asztalos nevelést. A ferde huzalos alanytermesztésnél a tőkefejről lemetszett vesszőket a kötések kioldása után egy nyalábban a nevelő zsinórral együtt lerántjuk a huzalról, majd a feldolgozáshoz elszállítjuk.

Nagyobb probléma az ún. asztalos művelésnél van, ahol 1 m magasságban és vízszintesen kialakított asztalokon neveljük az egymásba növő hosszú vesszőket, amik még kacsaikkal kapaszkodnak az asztal anyagába (pl. a dróthálóba, deszkára). Ahhoz, hogy az alanyvesszőket metszéskor könnyedén leránthassuk az asztalról, a vesszők letermelése előtt végig kell járni a sorokat azért, hogy a vesszőkön kifejlődött kacsokat elvágjuk. Ez idő- és munkatöbbletet jelent. Csak ezután lehet a vesszőket gyorsan és sérülésektől mentesen, az asztalok megrongálása nélkül lehúzni az asztalról és begyűjteni, majd a területről a feldolgozóba elszállítani. Tehát az alanyvessző-termelésnél a megfásodott, kapaszkodó kacsok többletmunkát adnak, a sorok mentén több járkálást és gondos, precíz munkát követelnek.

A kacsok növényvédelmi problémát is magukban rejtenek. Metszéskor a megfásodott kacs legtöbbje a huzalon (támberendezésen) marad (2. kép), és rajtuk áttelelnek a gombabetegségek téli szaporító képletei. A huzalokon kacsmaradványok a rovarok (tripszek) és atkák téli szálláshelyei is lehetnek. Ezek ellen a tavaszi alapos lemosó permetezés igen hatékony lehet, ha a növényvédő szert megfelelő lémennyiséggel gondosan kipermetezzük.

A kacs a művészek ihletője

Mivel a kacs a szőlőtőkének csodálatra méltó szerve, nutációs mozgásával nagyon szép és érdekes motívumokat alakít, jelképként a Bibliában, lírikus jelenségként a művészetekben is megjelenik.

A Biblia egyik legrégebbi írásos emléke a szőlőtő említésének. Az Ószövetségben is több utalás van a szőlő indájára, mint jelképre. Ezek közül néhányat a következőkben olvashatjuk:

Jákob áldása Júdához: „Szőlőtőhöz köti csikaját, az indához szamara vemhét” (Ter. 49,11);

Könyörgés Izraelért, Isten szőlőskertjéért: „Kiterjesztette indáit a tengerig, hajtásait a folyamig” (Zsolt 80,12); Fenyegető beszédek a népek ellen: „Jázer siratásánál jobban siratlak, Sibma szőlőtője! Indáid túlnyúltak a tengeren, Jázer tengeréig értek; gyümölcsödre és szüretedre pusztító tört rá” (Jer 48,32); Bűntető ítélet a moabiták ellen: „Mert Hesbon szőlőültetvényei elhervadnak és Sibma szőlőtője is; a nemzetek urai levágják vesszőit, pedig Jázerig értek, szerteszét kúsztak a pusztában; indái kiterjeszkedtek, túlnyúltak a tengeren.” (Iz 16, 8-10).

Az Újszövetségben a szőlőtő Krisztus testének jelképe, amit a Példabeszéd a szőlőtőről és a szőlővesszőkről (Jan 15,1-17) című allegorikus fejezetben olvashatunk. E téma ábrázolása a mozaikképen látható, ahol Krisztust körbefonják a szőlőtő hajtásai és indái vele eggyé válva (3. kép).

A szőlőfürt és a szép formájú szőlőlevél mellett a képzőművészek is szívesen ábrázolják a kacsokat utalva a szőlőhajtás hajlékony szépségére, finom mozgására. Van, ahol a kacs beszédes formává válik, s általa megszemélyesülnek a szőlőtőkék. Goethe hírneves író és költő beszédessé teszi a szőlő indáját, amikor azt mondja, hogy „Geistige Zwiesprache halten mit den Ranken der Weinrebe” (a szőlőtőkék egymással, kacsaikkal beszélgetnek) (4. kép).

A „szőlőtőkék társadalmában” is fontos szerepet töltenek be a kacsok, hiszen segítségükkel az egyik tőke a másiknak él, általuk a hajtások egymáshoz kapaszkodva alkotják zöld társadalmukat.

Piero Berton: ’OIV Himnusza, a szőlő és a bor kantátája’ című versben, amit Csepregi Pál professzor fordított, a vers refrénjének soraiban rejti a kacs szerepét, a cédrusok átölelését (Paska, 1999).

„A szőlő gyökeret eresztvén
beborítá a földet,
Lombjával hegyeket takar
S isteni cédrusokat ölel.”

Buzás Andor (2000) csodálatosan szövi szavait a kacs dicséretére: „A szőlőkacs, ez a kunkori, finom, halványzöld, elágazó ujjú, szélben remegő növénykéz, belekapaszkodik már a kis gyerek ruhájába is. Még tétova kapaszkodó ez, hiszen a gyerek is növőben, változóban, az ifjonti tőke sem ismerheti magát, hogy génjeinek mély bányáiból milyen kincseket hoz fel az idő csilléje, hogy mikor szívatja génjeibe a napfény a tulajdonságokat, és szerkeszti egybe fajtajelleggé. De már keresi az eleven karót, az értelem és törődés támaszát mindenkiben, aki kinyújtott keze hatókörébe lép.” (Buzás és Bozsik, 2000). A szőlőtőkék indás ábrázolásai az „ex libriseken” is megtalálhatóak.

A népi művészet számos ágában, a kézimunkák mintáiban megtaláljuk a szőlőindát. De az inda (kacs) mozgása közben olyan szép motívumokat formál, amelyek a művészeket is saját művészeti ágában való leképzésére sarkallja. Példának vehetjük az ókori egyiptomi művészetben a sírkamrák freskóit, a görög művészetet (cserépedények: vázák, tálak, ivóedények), vagy éppen a római kor kőből faragott tárgyait (szarkofág), amelyek motívumain a szőlőtövet ábrázolják kiemelten az indáikkal (5-8. kép) (Hagenow, 1982; Touratsoglou, 2000).

Éppen a szőlő kúszó jellegének köszönhető, hogy tőkéivel a kertek szép ékét, a lugast tudják művészien elhelyezni és formálni kertépítőink. A lugasok a kertek romantikus helyei. Nem véletlenül mondja a népi bölcselet, hogy lugast látni: szerencse a szerelemben, lugasban ülni: titok a szerelemben.

De még valami, ami a kacsokról szól. Ezek a növényi részecskék fejlődésük kezdetén, amikor még fiatalok és zsengék, finom savúak. A gyerekek kedvenc csemegéje, szívesen rágcsálják, mert üdítő. Erre a vadállatok is (őzek, nyulak) rájöttek. Jó szimattal kiválasztják azokat a tőkéket, amelyeken fejlődött kacsok íze a legfinomabb. És csak azokat a kacsokat rágják le, amik ízlenek. Közben így szelektálják ki a vegyes ültetvényben ugyanazokat a fajtákat. A kacs tehát nemcsak szép kapaszkodó szerve a szőlőtőkéknek, hanem az élővilág tavaszi delikátja is.

Irodalom

• Breider, H. (1953): Entwicklungsgeschichtlich-genetische Studien über somatische Mutationen bei der Rebe Züchter 23, 208-222.
• Buzás A. – Bozsik J. (2000): „Föld-adta sors”, Kossuth Rádió Kopogtató c. műsora. 2000. június 10.
• Currle, O.– Bauer, O. – Hofäcker, W. – Schumann, F.- Frisch, W. (1983): Biologie der Rebe Meininger Verlag und Druckerei GmbH. Neustadt. (311) 38-50.
• Hagenow, Gerd (1982): Aus dem Weingarten der Antike, Kulturgeschichte der Antiken Welt Band 12., Verlag Philipp von Zabern, Mainz. (247) 159.
• Hegedűs Á. – Kozma P. – Németh M (1961): A szőlő Akadémiai Kiadó. Budapest. (325) 65-66.
• Kárpáti Z. – Görgényi Lné – Terpo A. (1968): Növény szervezettan. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (381) 204-211.
• Kozma P. (1967): Szőlőtermesztés 1. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (347) 112-115.
• Paska Gy. (1999): Bacchus tölt poharat A szőlő és a bor. Pannónia könyvek. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány. Pécs. (169)
• Touratsoglou, Ioannis (2000): Makedonien Geschichte-Monumente-Museen Ekdotike Athenon S.A. (453) 117. 219.