A kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) kis-ázsiai gyökerű, mely a XX. század közepén indult észak-balkáni hódító útjára. Magyarországon a faj által okozott kártétek 1944-től datálhatók, amikor is Alsótekeres pusztán (Fejér megye) kukoricán elsőként megfigyelték rágását. Nem sokkal később 1952-ben Dombóvár (Tolna megye) környékén észlelték megjelenését, majd 1957 és 1958-ban már tömeges jelenlétéről tudósítanak.
A kukoricabarkó (1. kép) kártételét általában hozzá hasonló fajokkal, ún. fajközösségben fejti ki. Leggyakrabban legközelebbi rokonával a hegyesfarú barkóval (T. palliatus) együtt figyelhető meg, de ez utóbbi rovar elsősorban kétszikűekkel (kultúrnövények közül a napraforgó, a cukorrépa stb.) táplálkozik. A kukoricabarkó kifejlett alakban telel a talajban, így a kukorica, napraforgó vetésének idején már táplálkozásra készen várakoznak egyszikűek felületén (2. kép), majd e kapások vetését követően tömegesen vonulhatnak e frissen vetett szántóföldi táblákra. Az áprilistól kezdődő vetés közeledtével tehát mindenképp érdemes felkészülni a faj kártételének megfékezésére.
Kártétel
A kukoricabarkó polifág faj. Elsődleges tápnövényei azonban az egyszikűek osztályába tartoznak, közülük is kiemelkedik a kártétel mértéke miatt a kukorica. Egyes kutatások eredményei szerint az elsősorban egyszikűek mellett a faj megrágja a vörösherét, a lucernát, a babot, a szóját, helyenként a napraforgót, és a gyapotot is. Egyes megfigyelések szerint a kukorica, mint fő tápnövény mellett a kölest, a takarmány- és a cukorrépát, a zabot, a búzát, a rozsot és a napraforgót említi, mint tápnövényt a termesztett növények közül.
A kukoricabarkó a kukorica egyik legnagyobb jelentőségű fiatalkori (juvenilis) kártevője. Magyarországon a kukoricatermesztésben, több esetben érzékeny károkat okozott. A kukoricára ún. „szegállapotban” a legveszélyesebb, mivel ilyenkor a fiatal növény a jelentős zöldfelület csökkenésre pusztulással reagálhat. A károkozása más fajok együttes megjelenésével, kártételével jár együtt. Ha a kukoricát csíranövény korában támadja meg, súlyos kárt okoz a növények ritkításával. Az imágók a fiatal csíranövény leveleit karéjozzák, így tarrágást okozhatnak (3. kép). Súlyos levélfelület károsítás esetén a kukorica további fejlődése attól függ, hogy a tenyészőcsúcs épségben maradt-e. Ugyanis abban az esetben, ha a tenyészőcsúcsot megrágják, a növény egyből elpusztul. Nagyobb levélrágás következtében (4. kép) a tenyészőcsúcs érintetlensége esetén is bekövetkezhet növénypusztulás, ha a növény éppen gyökérváltáson (2-3 leveles állapot) esik keresztül. 40 imágó/m2 egyedsűrűség esetén minden körülmények között tarrágás következik be.
Védekezés
A kártevő felszaporodására mezőségi és csernozjom talajokon, kukorica monokultúra esetén kell elsősorban számítani. Előrejelzésük kora tavasszal történhet, mely során a talajmintavétellel határozható meg a telelő rovarok egyedszáma. A kora tavaszi előjövetel megállapítására talajcsapda (30×40 cm-es gödör, melybe kukoricanövényt helyezünk) alkalmazható. A rovarok kártétele általában tábla széléről indul, mivel telelőhelyükről előjőve „gyalogosan” közelítik meg a tápnövényük tábláit. Így itt jól felmérhető kezdeti, egyben várható kártételi nyomásuk. A kukoricabarkó leginkább talajon mozog, csupán magas (27°C-on) hőmérsékleten repül. Ezt a biológiai tényt aknázta ki a korabeli növényvédelem, amikor táblaszélére ásott verembe gőztenziós szert (a forát hatóanyagú Timetet) helyezve csökkentették a betelepülő barkók egyedszámát.
A kukoricabarkó elleni védekezési lehetőségek ismertetésénél ki kell hangsúlyozni a helyes agrotechnika alkalmazását, amellyel a kártétel a legegyszerűbben és legolcsóbban mérsékelhető. Nagyon fontos, hogy a kukorica-vetőmag megfelelően előkészített, aprómorzsás, nedves talajba kerüljön. Az optimális nedvességállapot esetén nem csupán a talaj-előkészítés műveletei könnyíthetők meg, hanem a talajban lévő csíra vízfelvétele is optimálissá válik. E szempont, illetve a megfelelő tápanyag-utánpótlás betartásával biztosítható az állomány homogén kezdeti fejlődése.
Meg kell említeni még a hatékony gyomirtás jelentőségét is, ugyanis a kukoricában fellépő egyszikű gyomok előmozdítják a barkók betelepedését, tápnövényként segítik azok életfeltételeit. E technológiai elemeknek kiemelt fontossága van a fiatalkori kártevőkkel, így a kukoricabarkóval szembeni védelem terén, melyek egyenes következménye, hogy a kukorica képes „kinőni a kártevő foga alól”.
A lárvák elpusztítását célzó védekezés gazdasági szempontok miatt nem jöhet szóba. Az imágók elleni vegyszeres védekezést régebben a vetés előtt, vagy azzal egy időben végzett talajfertőtlenítéssel, valamint a keléstől számított többszöri porozással, később permetezéssel oldották meg. Ezt követően magcsávázással és különböző granulátumok alkalmazásával értek el kitűnő eredményeket nagyüzemben. Újabb vizsgálati eredmények is az inszekticides vetőmagcsávázás hatékonyságát emelik ki – függetlenül a jelenlegi hatóanyag kínálat jelentős visszaszorulásától – a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítőkkel (felhasználható hatóanyag 2019-ben a klórpirifosz) szemben.
Kukoricában jelenleg a tiakloprid, cukorrépában (időlegesen) a tiametoxam, míg napraforgóban a bifentrin hatóanyagok állnak rendelkezésre. Laboratóriumi vizsgálati eredmények rámutattak, hogy a kukorica vetőmagra felvitt klotianidin (napjainkban itt már nem engedélyezett hatóanyag, helyette: tiakloprid) a 6. napra a kísérleti állatok döntő százalékát elpusztította (95%), ill. a kísérlet végén regisztrált levélrágást jelentősen minimalizálta (0-1,35%). Vizsgálati eredmények továbbá igazolták e kezelés hatékonyságának kötöttebb talajon tapasztalt visszaesését. Összességében e technológia alkalmazásával a minimális levélpusztulás is elkerülhető, a kezelt növénnyel táplálkozó kártevő gyors pusztulása miatt.
A fajhoz köthető kártételi küszöbérték kukoricában 3-4 imágó/m2. Az idősebb növényre csak tömegesebb egyedszáma (30-50 egyed/m2) jelenthet veszélyt. A területen tapasztalt e kártevő nyomás esetén mindenképpen az állomány inszekticides kezelése javasolt, a drasztikus kár elkerülése érdekében. E technológiai műveletre egy felszívódó hatóanyag, a neonikotinoidok közé tartozó acetamiprid, illetve egy kontakt hatású piretroid, a zéta-cipermetrin áll rendelkezésre.