Agrárközélet

Új neve van az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének

MTI

Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (FÉSZ) működik tovább - közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a névváltást az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerdai közgyűlése megszavazta.

Éder Tamás, a FÉSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta, az új névvel a modern élelmiszeripar hitvallást, a fogyasztói érdekek szem előtt tartását szeretnék közvetíteni.

A FÉSZ tagjai évi 1800 milliárd forint bruttó termelési értéket állítanak elő, a hazai mezőgazdasági árutermelés 50-55 százalékát vásárolják fel, az iparágban alkalmazott hazai munkaerő 75 százalékát foglalkoztatják.

A közlemény idézi Szöllősi Rékát, a FÉSZ ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy elindították a Hello Food programot, hogy segítsék a fogyasztókat eligazodni az élelmiszerekkel kapcsolatosan. A program első lépéseként reprezentatív kutatást indítanak, továbbá az ügyvezető igazgató heti blogban osztja meg gondolatait az élelmiszerekről, a fogyasztók pedig a program Facebook és Instagram oldalán írhatnak véleményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Új lehetőségek az agráriumban

2022. december 13. 06:34

Akadozó ellátási láncok, természeti kihívások, infláció és még hosszan sorolhatnánk, hogy 2022 miért a kihívások éve az agráriumban.

Két hónapja emelkedik az élelmiszeripari termelőiár-index

2025. január 22. 11:10

Tavaly az árak csökkentek, csak októberben kezdtek el emelkedni. Az ok a forintárfolyam gyengülése és az energiaárak emelkedése.

Magas alapanyagárakkal küzd az élelmiszeripar

2022. február 18. 07:05

A csomagolt élelmiszergyártók megemelték termékeik árait, hogy megküzdjenek a szállítástól és a munkaerőtől kezdve a nyersanyagokig jelentette kihívással.

Élelmiszeripari szakmai találkozó kezdődött Budapesten

2019. szeptember 20. 09:02

Az agrár-élelmiszer témájú projektek támogatása kiemelt cél, miután az S3 Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában rögzített hat ágazati prioritás közül kettő is kötődik ehhez a területhez.