19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

Két hónapja emelkedik az élelmiszeripari termelőiár-index

Agrofórum Online

Az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 5,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest novemberben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari termelőiár-indexről közzétett gyorstájékoztatójából.

Ez azt jelenti, hogy ebben az összevetésben az októberi 2,6 százalékos plusz után nagyobb emelkedést lehetett látni. A szeptember stagnálást mutatott, előtte pedig 11 hónapon keresztül mínuszok szerepeltek az adatsorban. A legnagyobb 2024 januárjában, amikor mínusz 7,6 százalék volt. A június–augusztus időszak 2,3 és 1,5 százalék közötti mínusza már javulást jelzett az előző hónapokban látott, jellemzően 5-7 százalékos csökkenést mutató adatokhoz képest.

Tavaly október előtt 2023. szeptemberben lehetett növekedést látni, akkor 3,6 százalékkal, 2023. augusztusban pedig 7 százalékkal nőtt az index. A mutató 2022 októberében pedig rendkívül magas szinten, 46,5 százalékon érte el az elmúlt évek csúcsértékét.

Nőttek az értékesítési árak

2024. novemberben az ipari termelői árak átlagosan 7,9%-kal meghaladták az egy évvel korábbiakat. A belföldi értékesítés árai 3,2, az exportértékesítésé 10,2%-kal felülmúlták a 2023. novemberieket. Az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni gyengülése, valamint az okozta, hogy az energia világpiaci ára meghaladta a korábbi értékeket. A belföldi értékesítési árak 3,0, az exportértékesítési árak 4,9, így az ipari termelői árak összességében 4,3%-kal múlták felül az előző havi értékeket.

3,2 százalékos plusz

2024. novemberben a 2023. novemberihez képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 3,2%-kal nőttek, ezen belül a 60,0%-os súlyt képviselő feldolgozóiparé 4,2, a 38,6%-os súlyú energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) pedig 0,5%-kal.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 2,3, a beruházási javakat gyártókban 7,9, a fogyasztási cikkeket gyártókban pedig 3,3%-kal nőttek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 10,2%-kal magasabbak voltak, ezen belül a 82,9%-os súlyt képviselő feldolgozóiparban 6,8, a 16,7%-os súlyú energiaiparban 22,3%-kal emelkedtek az árak.

Összesített adat

2024. január–novemberben a 2023. január–novemberihez képest a belföldi értékesítés árai 2,1%-kal mérséklődtek, az exportértékesítésé 1,5%-kal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,3%-kal magasabbak voltak.

Fotó: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Uniós támogatással sertés vágó-, és feldolgozó üzem épül Sárrétudvarin

2018. március 22. 07:49

A Vidékfejlesztési Program keretében elnyert mintegy 1,5 milliárd forint támogatás felhasználásával, összesen több mint 3 milliárd forint ráfordítással az üzem vágókapacitása évi 140 ezer darabra növekszik.

Magas proteintartalmú termékek: szemfényvesztés az egész?

2026. február 21. 11:10

Bármilyen élelmiszerboltba belépve azzal szembesül a vásárló, hogy egyre több a magas protein tartalmú, funkcionális termék.

Új kockázati tényezők jelentek meg az agrárszektorban

2020. március 11. 13:02

Az Euler Hermes nemzetközi szakértői szerint a szektor globális jövedelmezősége a 2018-as 10,2 százalékról 9 százalékra csökken, miközben a működési költségek a 2015-ös 20,4 százalékról 21,8 százalékra emelkednek.

A következő évek agrárpolitikai feladata a hazai tulajdonú élelmiszeripar megerősítése

2023. március 31. 14:36

A húsipar fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, és a kormány is kiemelt figyelmet fordít az ágazat támogatására és fejlesztésére- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Húsipari Szövetség sajtótájékoztatóján.