Életmód

Jelentősen nőtt a hazai sörgyártók tavalyi árbevétele

OPTEN/NAK

A 2017-es enyhe visszaesés után 2018-ban jelentősen növekedett a hazai sörgyártók árbevétele – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

2016 óta folyamatosan nő a hazai sörgyártással foglalkozó vállalkozások száma, ráadásul a 2017-es árbevétel visszaesést is sikerült a következő évben korrigálni. A 2018-as beszámolók feldolgozása azt mutatja, hogy a sörgyártók 21 milliárd forinttal tudták növelni árbevételüket, ami meghaladta a 166 milliárd forintot. Ugyanakkor a szektor stabilitását mutatja, hogy az új cégbejegyzések mellett a piac szereplői ellen csak mutatóban indult felszámolási eljárás és kényszertörlés. Az alkalmazotti létszám csekély mértékű csökkenése nem befolyásolta érdemben a cégek teljesítményét.

A hazai piacot jelenleg négy nagy cég uralja: a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt., és a Borsodi Sörgyár Kft. Ezen négy cég teljesítménye teszi ki az iparág 2018-as árbevételének 97,5%-át. A négy nagy közül a Dreher tudta legnagyobb arányban növelni árbevételét 46 milliárd forintról 59,7 milliárd forintra. A többek között az itthon kapható Arany Ászok, Kőbányai, Pilsner és a Kozel söröket gyártó cég nyeresége is megugrott tavaly: 379 millió forintról 2,1 milliárd forintra.

Árbevétel tekintetében szorosan a Dreher nyomában találjuk a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t., amely 53 milliárdról 59,1 milliárdra tornászta fel árbevételét 2018-ban. A Heineken, Gösser, Edelweiss, Zlaty Bazant, Krusovice, Steffl és többek között a Kaiser söröket forgalmazó cég 2,6 milliárd forint nyereséget könyvelhetett el a tavalyi évben, ami annak fényében értékelhető kiemelkedő teljesítménynek, hogy 2017-ben még csak 169 millió forint nyeresége volt, 2016-ban pedig még veszteséget termelt.

A Stella Artois, Spaten, Beck’s, Staropramen és Löwenbrau söröket is készítő Borsodi Sörgyár Kft. szintén tudta árbevételét növelni. 2018-ban 40 milliárd forint fölé sikerült a forgalmat emelni, ezzel párhuzamosan pedig tovább tudták csökkenteni veszteségüket. Míg 2017-ben veszteségük meghaladta 606 millió forintot, tavaly már csak 147 millió volt a mínusz.

A négy nagy legkisebb tagja a Pécsi Sörfőzde Zrt. az egyetlen, amelynek árbevétele csökkent. A 2017-es 4,1 milliárd forint, 2018-ra 2,6 milliárd forintra olvadt. Ennek oka a pénzügyi beszámoló kiegészítő melléklete szerint: „az árbevétel jelentős csökkenése egy stratégiai döntés következménye, melynek következtében a Pécsi Sörfőzde Zrt. az olcsó kategóriás sörök értékesítéséből jelentősen visszavett.” A csökkenő árbevétel mellett viszont 23 millió forintos nyereséggel sikerült zárniuk a tavalyi évet. Meg kell még említenünk a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft. teljesítményét. A 2017-es 5,4 milliárdos árbevétele 7,2 milliárdra növekedett, míg a veszteség 71 millió forintról 30 millió forintra csökkent. A névadó márka mellett olyan söröket forgalmaz a cég, mint például a Tuborg, a Holsten és a Grimbergen.

A nagyok mellett számos mikro-, kisvállalkozás és családi főzde működik szerte az országban, meglovagolva a kézműves sörök iránt az elmúlt években kialakult keresletet. Bár érdemben nem tudták piaci részesedésüket növelni, számunkra reményre adhat okot, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége által végzett sörpiaci elemzés szerint nemcsak az összfogyasztás növekedett a tavalyi évben hazánkban, mintegy 15 millió palackkal, de ezen belül elsősorban a prémium és szuper prémium sörök eladása futott fel, mintegy 24%-kal. Ez lehet az a szegmens, ahol a kis főzdék egyedi és jó minőségű termékeikkel könnyebben tudnak helyzetbe kerülni a nagyok mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Hatalmas bővítésbe kezd a Borsodi Sörgyár - Több árpára lesz szükségük?

2018. december 3. 06:29

A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik.

A dohai sör a legdrágább a világon

2023. augusztus 8. 08:10

Míg a burundi Bujumburában egy brit pint (568 ml) 0,53 eurónak, mintegy 210 forintnak megfelelő összegbe kerül, addig Dohában körülbelül 23-szor annyiba.

Egyre nagyobb teret nyernek idehaza a prémium sörök

2021. október 8. 12:17

Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a tegnap nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standján tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

A Krombacher a legnépszerűbb német sör

2020. július 12. 14:02

A németek inkább hideg Pils típusú sört szeretnek fogyasztani. Nem csoda tehát, hogy a tíz legkeresettebb német sörmárka közül hét ilyen jellegű sört készít fő termékként.